Pesti Srácok

Budapesten került kiadatási őrizetbe az RMDSZ korrupció miatt elítélt volt politikusa

Budapesten került kiadatási őrizetbe az RMDSZ korrupció miatt elítélt volt politikusa

Harminc napra ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság Olosz Gergellyel szemben; a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátora Budapest és Pest megye közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét nem változtathatja meg, ezen kívül köteles nyomkövető eszközt viselni – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t szombaton a döntést meghozó Fővárosi Törvényszék.

Olosz Gergelyt (képünkön) decemberben Bukarestben ítélte el a román legfelsőbb bíróság befolyással üzérkedés miatt; a vádirat szerint az RMDSZ volt politikusát előnyös szerződések megkötése érdekében négy vállalkozó lefizette, amikor 2007-2008-ban Olosz az energiaárakat szabályozó hivatal elnöke volt. A vádlottat három év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották a több, mint százötvenmillió forintnak megfelelő vagyonelkobzás mellett, a decemberi verdikt után a férfinak azonban nyoma veszett, Románia pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, majd Budapesten vették őrizetbe. Olosz Gergely 2008 és 2012 között volt az RMDSZ parlamenti képviselője, 2010-től a párt frakcióvezetője, majd szenátora lett, hat esztendeje azonban lemondott tisztségeiről. Olosz bejelentkezett az RMDSZ elnöki posztjára is, de a választáson alulmaradt Kelemen Hunorral szemben. A kiadatás ügyében a Fővárosi Törvényszék a magyar igazságügyi miniszteren keresztül megkeresi az illetékes román hatóságot, hogy beszerezze az Olosz jogerős büntetéséről szóló dokumentumokat, amelyeket a román félnek április 5-ig kell megküldenie.

Fotó: Székelyhon.ro

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Európa rákjának nevezik a magyarságot, nyomorba döntenék a hazájukat: ez a mai magyar baloldal (Karanténvlog)

Karanténvlog 2022 november 26.
Amikor a Karantén hetente görbe tükröt tart a baloldal elé, szinte mindenre fel van készülve. A folyamatos ostobaság, rosszindulat és hazaárulás teljesen átlagossá és megszokottá vált, de az e heti történések még újabb szintet nyitottak meg a pokoli mélység bugyraiban. Brüsszelben egymást licitálva harcolt azért a magyar baloldal, hogy nehogy véletlenül a saját hazájuk jól járjon. Fröcsögtek, rikácsoltak, ki-ki saját habitusa szerint, de Cseh Katalin, a DK-s Molnár Csaba, és az exszoci Ujhelyi versenyt böfögtek a saját hazájuk ellen. Mert egy háborús helyzetben, energiaválságban, inogó európai gazdasági helyzet közepette egyetlen esélyük van, hogy a kondérhoz újra közel férkőzhessenek és ellopják, amit tudnak, ha összeomlást idéznek elő. Egy dolog egyértelmű: rajtuk biztos nem fog múlni, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyaroknak minél nehezebb legyen, miközben a vörös bárók a kastélyaikban pöffeszkednek és kitartásra buzdítanak mindenkit, akiket bajba igyekeznek keverni. Miközben a háború miatt egyre nehezebb a helyzet, előbújnak a Komjáthi Imrék is, akik bődületes gyalázkodással igyekeznek a 2 százalékos MSZP-t még mélyebbre taszítani, de Pottyondi Edina is újabb magyargyűlölő gondolatokkal jelentkezett, ami szerinte vicces és gondolkodtató. Végül Orbán Viktor Nagy-Magyarország sálja, és a vele kötözködő momentumos Bedő Dávid is szóba került a vlogban, mert ezekről is karakán véleményünk van. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a PS Tv, valamint a Karanténvlog YouTube-csatornájára!