Budapesten szombatra várják az árhullám tetőzését, miközben az osztrák határ menti településeken már tetőzött a Duna. Az előrejelzések szerint az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó mennyiségű csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon.
Karácsony Gergely bejelentette, a fővárosban szombatra várják a tetőzést. Mint kiemelte, Budapest teljes mértékben felkészült az árvízi védekezésre, kilenc méteres vízállásig van védve a város, de az előrejelzések szerint 8,5 méteren vagy az alatt tetőzik majd a Duna. Az ivóvízellátás is biztonságban van, a Fővárosi Vízművek lezárta azokat az ivóvízlelőhelyeket, amelyeket elöntött a Duna, és “bevédte” azokat, amelyek továbbra is biztosítják az ivóvizet. A főpolgármester ismertette: az áradásnak “legkitettebb” fővárosi terület a Római-part, itt a Királyok útját a Pünkösdfürdő és az Emőd utca között lezárták, a földgátat pedig agyagfallal erősítették meg. Szintén lezárták a Pók utcát, ahol az Aranyhegyi pataknál 2013-ban a legkritikusabb védekezési pont volt.
A legnagyobb problémát a határmenti szakaszokon okozta a Duna
A Duna az osztrák határ közeli Nagybajcsnál került tetőzésközeli szintre csütörtökön, az árhullám lefelé vonul. Minden érintett területen folyik a védekezés. Az áradást okozó ciklon távozása után az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó mennyiségű csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon. Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, halad lefelé a vízfolyásokon. A legfrissebb adatok szerint a Duna vízállása a magyarországi szakaszon szinte mindenütt a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik majd. Várhatóan péntek reggel Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés.
A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrben a harmadfoknál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással.
Félszáz településen intenzíven zajlik a védekezése
Magyarországon 41 település, valamint a főváros 7 szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margitszigeten – önállóan védekezik, de a vízügyi szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak. A déli országrészben, így például Bátán és Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését. Az egyik legkritikusabb terület Kisoroszi, ahol a Magyar Honvédség komoly erőket mozgósított. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, hogy csütörtök reggel telefonon egyeztetett Molnár Csabával, Kisoroszi független polgármesterével, és felajánlotta a Magyar Honvédség segítségét a helyi élelmiszer- és betegszállításban, valamint a kimenekítésben. Kisoroszira egy H145 típusú helikoptert rendelt ki, amely a feladatok ellátásában vett részt.
Változik a közösségi közlekedés is
Péntektől lezárják a metró Batthyány téri állomását, a szerelvények csak áthaladnak a megállón, le- és felszállni nem lehet. A metróállomás lezárásának idején a 39-es busz vonalán a Széll Kálmán tér és a Batthyány tér között sűrűbben indulnak a járatok, és csuklós buszok is közlekednek a vonalon. Lezárták a H5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a HÉV nem hajt be a Batthyány téri végállomására. A vonatokra a Margit hídnál a felszínen kialakított ideiglenes végállomáson lehet csak fel-, illetve leszállni. A Batthyány téren és a Margit hídnál a HÉV-aluljáró lépcsőinél homokzsákokat helyeznek el, ezért azokat nem lehet használni.
A villamosok két szakaszon közlekednek a rakparton: a Jászai Mari tér felől csak a Kossuth Lajos térig, Dél-Pest felől pedig csak a Március 15. térig. A Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti szakaszon nem jár villamos, és pótlóbusz sem közlekedik. A végállomásokon személyesen segítjük az utasok tájékozódását. A korlátozás ideje alatt a belvárost érintő egyéb járatokat, különösen a metrókat, a kiskörúti 47-es és 49-es, a nagykörúti 4-es és 6-os villamost, a 72-es trolibuszt, valamint a 9-es és a 15-ös autóbusz igénybevételét javasolják. A villamosok nem állnak meg a Margitsziget / Margit híd megállóhelyen.
A 19-es villamos szeptember 20-tól, péntektől két szakaszon közlekedik. A Bécsi út / Vörösvári úttól induló villamosok közül minden második szerelvény csak a Batthyány térig, a többi villamos pedig a Clark Ádám térnél, a Jégverem utcánál kialakított ideiglenes végállomásig jár. Kelenföld felől a Clark Ádám tér megállóhelyig közlekednek a villamosok. A 41-es villamos a Lánchíd környéki vonalszakaszt elkerülve, a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút útvonalon, az 56-os villamos vonalára terelve közlekedik.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS