
Tajvan függetlenségének támogatását egyenesen bűncselekménynek nevezte Vang Hu-ning, a legfelsőbb kínai pártvezetés negyedik embere, amikor Pekingben fogadta a tajvani Új Párt elnökét, Ve Cseng-tient.
A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) elnöke szerint a függetlenségre törekvés egyenlő az elszakadás bűncselekményével, ami “csak katasztrófát hozhat a tajvaniaknak, és nem vezet sehová”. Hozzátette: a szigetnek csak akkor van jövője, ha az ország újraegyesül. Vang úgy véli, fenn kell tartani az egy Kína elvét és az 1992-es megállapodást ezen elv értelmezéséről, vagyis a Tajvani-szoros mindkét oldalán el kell fogadni, hogy csakis egyetlen Kína létezik. Mint mondta, az ország békés újraegyesítését szorgalmazó politika és az “egy ország, két társadalmi rendszer” elképzelés a leghatékonyabb módja az egyesítés megvalósításának.
Ez szolgálja leginkább a Tajvani-szoros mindkét oldalán élők és az egész kínai nemzet érdekeit
– jelentette ki. Az állami Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a magas rangú politikus nem fukarkodott a dicsérő szavakkal sem, amikor az Új Párt eddigi erőfeszítéseit méltatta az újraegyesítés kérdésében és a kétoldalú kapcsolatok elősegítésében.
A tajvani Új Párt 1993-ban alakult meg, tagjai a Nemzeti Pártból (Kuomintang) váltak ki. 2006-ban a helyhatósági választásokon viszonylag sikeresen szerepeltek, de a 2008-as törvényhozási választáson már nem voltak eredményesek. Leginkább a Kuomintangot támogatják, amely a jelenleg kormányzó, függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP) legfőbb ellenzéke. Kína nemrégiben vendégül látta Ma Jing-csiut, Tajvan volt elnökét, aki a Kuomintang színeiben 2008-tól 2016-ig, vagyis két választási cikluson át volt Tajvan első embere. Ma, aki Pekinggel meglehetősen jó viszonyt ápolt, kéthetes kínai látogatása kezdetén kijelentette: bízik abban, hogy a Tajvani-szoros két oldalának vezetői együtt fognak dolgozni “a háború elkerülésért, a békéért és Kína megújításáért”. Tajvanon 2024. január 13-án tartják meg a következő elnökválasztást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo
Logikus
2023-06-05 at 23:49
Csakhogy Tajvan 160 km-re van a kontinentális Kínától. A kettőnek semmi köze egymáshoz! Ha függetlenek és önállóak akarnak lenni, akkor legyenek! Mindenkit megillet ez a jog!
Józsué
2023-06-05 at 20:11
Amerika,úgy gondolja,hogy mindenben belepofazhat és mindenkit irányíthat.
Orientál
2023-06-05 at 19:07
Persze mert Tajvan jogilag és nemzetközileg is Kína teljes része.
Piszkos Fred a kapitány
2023-06-05 at 18:02
E+lég volt az erkölcstelen szivárvány-globalista Nyugat sz@rkeveréséből!
Rózsa Sándor
2023-06-05 at 18:00
Yang Chao a Kínai Népköztársaság nagykövetségének ügyvivője: “A magyar nép egy keleti gyökerű nép, ezért érzünk egyfajta természetes közelséget egymáshoz. A kínai nép különleges baráti érzelmeket táplál Magyarország iránt. Mi nem csak barátok, sokkal inkább rokonok vagyunk”.
Taksony Taktabáj
2023-06-05 at 17:43
Mondjuk, ha valaki Békés vármegye függetlensége mellett törne lándzsát, mi nem tartanánk bűncselekménynek?