Kondor Béla a 20. század nagy formátumú festőművésze volt. Csak éppen Kádár főcenzora, főkritikusa, a rettegett, talpnyalókkal...
Pokoli állapotok uralkodnak a magyar határtól néhány kilométerre található vajdasági falvakban. A migránsok házakba törnek be, bútorokat,...
Amikor a Nagy Imre-mítoszról szóló könyvemet írtam, az ő szobrának áthelyezéséről szóló vita feldolgozásánál döbbentem rá, mennyire...
Bokáig érő víz hömpölygött az újpalotai Hősök útja Orvosi Rendelőintézetben, miután az önkormányzat által megbízott cég felszedte...
A Momentum Mozgalom vasárnap kora délután tartotta miniszterelnök-jelölt bemutatóját. Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője úgy fogalmazott: hálás...
Az életpárti és az életellenes erők harcát bemutató tanulmány-sorozatomban legutóbb a kultúra területén meglévő kettéosztottságot igyekeztem feltárni...
Egészen szürreálisnak tűnik Az Ügy szombati adásában kibontakozó történet, amelynek főszereplője egy debreceni férfi, aki több vállalkozónak...
Nehéz az élete az MSZP-s Tóth Csabának, Zugló országgyűlési képviselőjének. Az önkormányzati választás előtt az amúgy szövetséges...
Lecseréli régi erős emberét Gyurcsány pártja Veszprémben, ráadásul úgy, hogy a DK városi tagságát erről még csak...
Hadházy Ákos aggasztó tudatállapotban van, szerinte ugyanis az öt százalékot sem érné a Fidesz, ha normális demokrácia...
A koronavírus-járvány alaposan megváltoztatta világunk: Orbán Viktor idei évindító nagy beszédét nem egy gigantikus sajtótájékoztató keretében, hanem...
Információink szerint ismét állástalanná vált az az óvóbácsi, akinek ismételt pedofil botrányát a PestiTV Az Ügy című...
A The Right Brothers első politikus vendégével, Nacsa Lőrinccel, a KDNP parlamenti frakciójának szóvivőjével főleg a kommunistákról,...
A judapestező Bíró László mind a tíz ujját megnyalná a 444.hu főszerkesztőjének vállalhatatlan e-mailjét olvasva. „Judeopata”, „kok...
Nem tetszett az ukrán politikai garnitúrának, hogy Josep Borrell EU-s külügyi főképviselő szakított azzal a brüsszeli retorikával,...
Azt eddig is tudtuk, hogy Hadházy Ákossal igen komoly gondok vannak, és nem csupán a mentális állapotára...
A kínai vakcina dokumentációja kielégítő, és hitelt érdemlően bizonyított a független hatósági követelményeknek való megfelelés – jelentette...
Újpesten alig egy nappal a már saját maga által elfogadott költségvetést volt kénytelen módosítani a kerület ifjú...
A mai adatok alátámasztják, hogy itt van a járvány harmadik hulláma, és a kórházban lévők száma folyamatosan...
A lélegeztetőgépek után most a vakcinabeszerzés dömpingje kezdődött meg világszerte. A magyar kormány szerencsére időben lépett, és...
Gyurcsány Ferenc, az egykori szocialista miniszterelnök nagyszerű parlamenti performansza (na jó, beégése) után valamiért ellenállhatatlan vágyat érzett...
Költségvetési tragikomédiáról írt több, a napokban közzétett bejegyzésében Újpest volt, kormánypárti vezetője, Wintermantel Zsolt, aki igyekezett érzékeltetni...
Hosszú történet ért véget a VII. kerületben, ahol Niedermüller Péterék kiteszik a bérelt helyéről a Heti TV-t,...
Hogyha én egy büszke magyar-izraeli zsidó vagyok, akkor nem csinálhatok egy hottentotta televíziót – idézte fel a...
Nyomozás indulhat a FreeSZFE Egyesület és Niedermüller Péter botránya miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben...
Csütörtökön ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról és intézkedésekről. Mint...
Múlt héten a hegyvidéki Momentum online közmeghallgatást tartott, amelyben olyan izgalmas témák kerültek elő, mint a fogaskerekű...
Na, most lett végképp elegünk a Facebook gusztustalan ideológiájából és tiltásaiból, Zuckerbergék már a női-férfi házasságot is...
A PestiTV Az Ügy című műsorában Füssy Angéla a koronavírus-járvány aktuális helyzetét tekintette át a szokásos kíméletlen...
Harangozó Tamás MSZP-s politikus hangot adott sértettségének azzal kapcsolatban, hogy Hadházy Ákos, mint független országgyűlési képviselő elindul...
A híres balliberális ügyvéd, a HVG korábbi újságírója, Fahidi Gergely úgy zokon vette, hogy egy Völner Pállal...
Megint nem volt elég bátor az Ügyészség, ugyanúgy, mint 2011-ben, a sukorói ingatlan -panama ügyben, amikor hivatali...
V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere mindent is megígért 2019 tavaszán, hogy milyen remek kis...
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerda reggeli videójában ismertette, milyen témakörökben várják az emberek válaszait az idei...
Ha azzal kampányoltak volna, amit most csinálnak, akkor biztos, hogy nem nyerik meg a választást –panaszolták portálunknak...
A PestiTV Boomerlázadás hétfő esti műsorának vendége Zétényi Zsolt, egykori országgyűlési képviselő, ügyvéd volt. A beszélgetés fő...
Most jött ki a hír, hogy “a szemeszter végén” lemondanak az erzsébetvárosi önkormányzat zavaros pályázatán elnyert Damjanich...
Bakos Zoltán fotós volt a hétfői Politikai Hobbista vendége, aki elmondta, hogyan próbálja meggyőzni a pesterzsébeti piac...
Hajmeresztő levelet küldött a fővárosi vállalkozóknak a főpolgármester, amelyben azzal riogatja őket, hogy ha igénybe veszik a...
Az ellenzéki politikusok a hétvégén sem tétlenkedtek: Gyurcsány évet értékelt, Ujhelyi pedig megtartotta szokásos szombati online sajtószeánszát....
Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Momentum Mozgalom a párton kívüli Hadházy Ákost indítja Zuglóban az ellenzéki...
„Ha megnézi a pályázati kiírást, akkor látja, hogy közművelődési, oktatási célokra, művészeti tevékenységre volt kiírva és ők...
Az Országgyűlés hétfőn kezdte meg idei első ülését. Orbán Viktor beszédében többek között arról beszélt, hogy a...
A DK erzsébetvárosi polgármestere FreeSZFE Központot nyitott meg a Damjanich utca 4-ben. Az ingatlant az eredeti tervek...
Egy korábbi képviselő-testületi döntés szerint ugyan a Molnár Antal Zeneiskolának újították fel azt a Damjanich utca 4....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS