
Mi értelme több mint tíz éve éjt nappallá téve olyan családi cégben szorgoskodni, amelyben az alkalmazottak mindvégig minimálbérért robotolnak és amelyik soha egyetlen fillér osztalékot sem termel a tulajdonosaiknak? – tehetjük fel a költői kérdést Hadházy Ákos éppen negyedik pártját gyűrő országgyűlési képviselő állatgyógyászati cége kapcsán. Az ilyen jellegű költői kérdésekre a NAV szokott csattanós választ adni és ott kezelik az adófóbiát is, ami a közteherviselési zavart jelenti, miszerint mi a köz és kin van a teher….A minap a PestiSrácok.hu robbantotta ki, a Nébihtől közérdekű adatigénylésre megkapott adatok alapján, hogy Hadházy Ákos, bár a törvény szerint praxisát és a kereső tevékenységet szüneteltetnie kellene, havi rendszerességgel állít ki tucatnyi kutyaútlevelet a saját pecsétjével. E közben a vagyonnyilatkozatában évek óta az áll, hogy állatorvosi foglalkozása szünetel. A morálbajnok, átláthatóság hőse politikus megkeresésünkre azt találta írni, hogy ő teljesen törvényesen, a cégén keresztül praktizál, be-beugrik, főleg ügyelni, útleveleket pedig puszta jótékonyságból teljesen ingyen állít ki olyan külföldi szervezeteknek, amelyek magyarországi menhelyeken sínylődő kutyákat adoptáltatnak külföldre. Kiderült, Hadházy számlák sorát állította ki, többek között a Dius Cumizdája Alapítvány részére. Ehhez már az állatvédőknek is volt pár szava, amit Fülöp Erik független parlamenti képviselő összegzett a Pesti TV-n. Egyelőre a gazdasági kérdéseknél maradva a legfontosabb az, egyáltalán törvényesen működik-e Hadházy Ákos családi vállalkozása, amely évi több tízmilliós bevétel ellenére folyamatosan nulla közeli nyereséget produkál és még a kötelező törzstőkét is felélte. Hogy a kérdést tisztázzuk, ismételten a NAV-hoz fordultunk.
A Hadházy-Vet Kft elmúlt tíz évi, adóhatóságnak benyújtott beszámolóit áttekintve, most már értjük, miért lyukas Hadházy Ákos országgyűlési képviselő zoknija.
Hadházy évek óta szünetelteti állatorvosi praxisát, mivel muszáj neki, de csak papíron
A PestiSrácok.hu jött rá, hogy Hadházy Ákos félrevezetve az Országgyűlés Hivatalát, valótlanul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát. Miközben az okiratban az áll, hogy “állatorvosi foglalkozása szünetel” és erre az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény is kötelezi, hiszen kereső tevékenységet amíg képviselő, nem folytathat, valójában olyannyira aktívan praktizál, hogy az elmúlt egy évben a lock down ellenére mintegy 101 kutyaútlevelet állított ki. Megkeresésünkre kínos magyarázkodásba kezdett arról, hogy igen is jogszerűen végez ilyen tevékenységet mert van egy cége, mellesleg ő ezzel a munkával egy forintot nem keres, mert osztalékot a cégből nem vesz ki, fizetést nem kap, sőt még az útleveleket is ingyen állította ki. (Mi az, hogy ingyen, ezek szerint ő fizetett érte, ugyanis egy útlevél regisztrálása az állatorvosi kamaránál az orvosnak is több ezer forintjába kerül darabonként – szerk.).
Évi több tízmilliós bevétel mellett folyamatosan pozitív nulla a nyeresége Hadházy cégének, még a törzstőkét is rég felélték
Nos az, hogy a szekszárdi állatkórházat üzemeltető Hadházy Vet Kft-ből hivatalosan, törvényesen nem vett ki pénzt, az biztos. Nem volt miből. A kérdés az, hogy több mint 10 éve, folyamatos érdemi nyereség nélkül, saját tőke nélkül, hogyan működik egyáltalán, ugyanis már a törzstőkét is rég felélték. Óriási szerencséje van, hogy az évi átlagosan cégben alkalmazott 4-5 állatorvos és asszisztens olyan elhivatott, hogy havi egyszáz ezer forintért, a szakmunkás minimálbérnél is kevesebbért robotolnak. Ezt a frenetikus gazdálkodást évi több tízmilliós, 2019-ben 40 milliós nettó árbevétellel sikerült produkálni. Volt is miből kijöjjön ez a bevétel. A minap mutattuk be, hogy az olyan jólelkű és adakozó Hadházy cége, aki állítása szerint még az útleveleket is ingyen állítja ki, hogy állatvédő szervezetnek is alkalmanként 100 ezer forint feletti összegű számlákat állít ki.
Van itt egy komoly bökkenő!

Részlet a Hadházy-Vet Kft 2019-es beszámolójából
A hatályos törvények szerint nem is működhetne így a cég, rég meg kellett volna szüntetni
A Polgári Törvénykönyv 2013 évi törvénye kimondja, hogy egy kft-nek, amint a saját tőkéje a törzstőke felére csökken 6 hónapon belül intézkednie kell a cég visszatőkésítéséről, a cégforma átalakításáról, vagy a kft megszüntetéséről. A törzstőke a korlátolt felelősségű társaságok esetében jelenleg 3 millió forint. Ez az az összeg, ami az eredményben mindig rendelkezésre kell álljon, valamilyen formában. Ez nyújt fedezetet, ebből számíthatnak pénzre alvállalkozók vagy beszállítók akkor, ha a cég fizetésképtelenné válna, csődbe menne. Ha a kötelező törzstőke a veszteségek miatt felére apad a cég korlátlanul felelős ügyvezetőjének, aki esetünkben Hadházy Ákos kutya kötelessége intézkedni a hatályos jogszabályok szerint.
Hadházy családi cége, a Hadházy-Vet Kft több mint 10 éve működik úgy, hogy a törzstőkét felélte. Beszámolói szerint saját tőkéje, ami a törzstőke az elkönyvelt veszteségekkel csökkentve mínuszban van. Jelenleg a mínusz 1 milliót is meghaladja.
100 ezerért robotolnak az állatorvosok és asszisztensek?
A Ptk azt is előírja, hogy bármilyen hősiesen is hangzik ez a megható jótékonyság, egy cég nem működhet úgy, hogy folyamatosan csak veszteséget termel. Van egy úgynevezett elvárt eredmény, ami a nettó árbevétel 2 százaléka, ha azt valaki nem éri el, az az állapot hosszú távon nem fenntartható. Már csak azért sem, mert kárt okoz a költségvetésnek és létbizonytalanságban tartja az alkalmazottakat.

A Hadházy-Vet Kft 2019-es beszámolójából
Fekete bevételek és adócsalás is felmerülhet Hadházy cégénél
Más hasonló méretű állatorvosi rendelők gazdálkodási adataival összevetve elmondható, hogy a többi cág átlagosan bevétele 40 százalékát költi anyagokra, eszközökre. A Hadházy-Vet Kft legkevesebb 60-at, de volt hogy 75 százalékot. Felmerül a kérdés, miből fizették egyáltalán a dolgozókat? A cég átlagosan 3-5 munkatársára egész évben összesen 7-8 millió forintot fordítottak. Ha egy kis matematikai számítást végzünk, kiderül, hogy a napi 9 órában, sőt hétvégén is működő, ügyelet tartó állatkórház dolgozói átlagosan 100 ezer forintot visznek haza, ami még a törvényben szabályozott szakmunkás minimálbért sem éri el.
Mivel a fentiek alapján joggal merül fel a kérdés, hogyan működhet így egyáltalán Hadházy Ákos családi cége, ismételten a navhoz fordultunk. Mivel korábbi kérdéseinkre adótitokra való hivatkozással a választ megtagadták, ezúttal általánosságban kérdeztünk:
– Törvényes-e, hogy egy kft több mint egy évtizeden át negatív saját tőkével működjön?
– Mi a teendő, ha egy kft törzstőkéje a folyamatosan görgetett veszteségek miatt leapad, elfogy? Működhetnek-e tovább a negatív saját tőkével, kft formában, feltőkésítés nélkül?
– Törvényes-e, hogy egy kft több mint 10 éven keresztül folyamatosan pozitív nulla nyereséget könyveljen el, az elvárt eredményt (nettó árbevétel 2 százalékát) sem teljesítve?
– Lehetséges-e törvényesen, hogy egy kft éves nettó árbevétele 60-75 százalékát anyagköltségre fordítsa, ekként könyvelje el?
– Törvényesen lehetséges-e, hogy egy kft a statisztikai szám szerint bejelentett alkalmazottai a mérlegben szereplő bérköltség alapján a törvényben előírt szakmunkás minimálbért se kapják meg?
Állatvédők szerint tisztázni kell, nem szaporítók jól menő üzletéből származnak-e a külföldre utaztatott kutyák
Gazdasági kérdések mellett több állítvédelmi kérdés is felmerül. Fülöp Erik független országgyűlési képviselő, aktív állatvédő a PestiTv Pesti Riporter című műsorában arról beszélt, hogy óriási mennyiségben kerülnek szaporított, sok esetben beteg kiskutyák Magyarországról külföldre, ezért is rendkívül fontos, hogy tisztázódjon, hová lett az a 101 kiskutya, akiknek Hadházy az útlevelet kiállította.
A PestiTV stábja tegnap Szekszárdon, illetve a Tolna megyei Vajtán járt, itt működik az a szervet, aki számlákkal igazoltan Hadházy rendelőjébe hordja az állatokat és a súlyos százezreket. A Dius Cumizdájának vezetője azt mondta, nekik biztosan nem, ugyanis ők összesen két kutyát adoptáltak eddig külföldre.
A szaporítók rendkívül kártékony tevékenységének visszaszorítása érdekében nagyon szigorúan szabályozott és hatóságilag nyomon követett minden egyes kiskutya külföldre juttatása. Mégis sokan visszaélnek vele. A törvényes módhoz szükséges egy hazai szervezet és egy külföldi partnerszervezet, érvényes útlevél, oltások, és engedély, mindezt egy elektronikus rendszerben rögzítik. Minden olyan külföldre utaztatás ami a feltételeknek nem felel meg, illegális élőállat csempészetnek minősül. Külföldön óriási a kereslet főleg a kiskutyákra. Mivel a szaporítás ellen itthon komoly harcot folytat a kormány és a hatóságok, egyre többen igyekeznek külföldre értékesíteni a kicsiket, ahol még a keverék kölykökért is esetenként százezer forintos nagyságrendű összeget fizetnek. Fülöp Erik azt mondta, kiderítik, mi lett az útlevelek és a mögöttük lévő kutyák sorsa, ezért több hatóságot is megkeresnek. A beszélgetés IDE kattintva nézhető meg, a 31. perctől.
Újra kérdezni próbáljuk Hadházyt
Miután személyes interjú kérésünkre nem reagált, ismét írásbeli kérdéseket küldtünk Hadházy Ákosnak:
- A cégben az elmúlt években 4-5 munkatárssal dolgozik fele-fele arányban szellemi és fizikai dolgozókkal. Lehetséges az, hogy az alkalmazottak átlagosan a mindenkori minimál bérért dolgoznak? Mint munkáltatójuk keményen fogja őket vagy ekkora bennük a szakmai elhivatottság?
- Családi kft-jük, 10 éves történetében egyetlen évben sem termelt szabad szemmel látható nyereséget, a tulajdonosoknak, Önnek és hozzátartozóinak soha sem fizetett egyetlen fillér osztalékot. Elárulná a saját motivációját? Fizetés, nyereség, osztalék nélkül mi az ami 10 éve nap mint nap odaviszi az állatkórházba, hogy áldozatos munkáját elvégezze, éjjel és nappal, rendelésen, ügyeletben?
- Hogyan egyezteti össze világmegváltó tevékenységét azzal, hogy a Hadházy-vez Kft, az ön személyes ügyvezetése és felelőssége mellett, 10 éve folyamatosan törvénysértő módon működik?
- Végez-e jelenleg tényfeltáró munkát a Hadházy-ved Kft-vel kapcsolatban? Tervez dudálós tüntetést vagy esetleg mezítlábas ülősztrájkot? Ezúttal vállalja-e tetteinek következményeit? Tervezi-e, hogy lemond mandátumáról és indul-e a következő választáson?
Vezető kép: Hadházy Ákos Varjú László és Szél Bernadett társaságában épp törvénysértések kivizsgálását kéri számon az ügyészségen. Fotó: Horváth Péter Gyula
Gijutsushi
2021-03-29 at 14:35
Ha a saját tőke a jegyzett tőke 50%-a alá csökken, akkor a Cégbíróság kötelessége: Felszólítani az ügyvezetést, hogy állítsa vissza a törvényes állapotot. Ha ezt nem teszi adott határidőn belül (3 hónap), a Cégbíróságnak hivatalból, “KÉNYSZERTÖRLÉSSEL” meg kell szüntetnie a céget. A beszámolókat megnézve, legalább az utóbbi 4 évben negatív volt a saját tőkéje a lóhadházy cégnek. Mivel a Cégbíróság nem törölte a céget, mulasztásos törvénysértést követett el, ezért a Cégbíróságot is fel kell jelenteni a felügyeleti szervénél.
A másik dolog, a személyi jellegű ráfordítások: az utóbbi 6 évben átlagosan 8,2 millió Ft. A foglalkoztatottak létszáma 3 és 5 fő között változott. Ha 3 fő, akkor a nettó havi fizetésük 151 ezer Ft, ha 5 fő, akkor 91 ezer Ft körül volt. Ez teljesen nevetséges, ennyiért orvos és asszisztens nem dolgozik.
A NAV-nak nyomozást kell indítania, mert lehetséges, hogy számla nélküli, zsebbe “hálapénzezés” folyik…
Lóhadházy tevékenységének szüneteltetése: ha a bélyegzőjét használja, jogilag NEM szünteltetettnek kell tekinteni. Pl. ha egy ügyvéd szünetelteti a tevékenységét, a bélyegzőjét le kell adnia az illetékes megyei ügyvédi kamarának (de csökkentett kamarai tagdíjat kell fizetnie azért), és akkor kapja vissza, ha ismét praktizál.
Lala
2021-03-27 at 10:02
Na, addig kereste a korrupciót a barom, ameddig megtalálták.
Mind ilyen ez, pofáznak, de valójában azt orditják: Én akarok lopni!
NOmentum
2021-03-27 at 08:59
Ki mint Hadházy-Vet, úgy arat
Tudományos libsizmus
2021-03-26 at 18:45
A feminin kis adócsaló korrupcióvadász. A gennyláda.
Contrabass
2021-03-26 at 16:50
Igen kedves ember ez a Hadházy, a bűnfeltáró artista hős, zokni bajnok, a mindenkit leleplező leples bitang, mert ingyen gyógyítja az állatokat, sőt még fizet is nekik. Abból is látszik, hogy milyen jó fej, hogy olyan cimborái, kollégái vannak, akik szintén – gyakorlatilag – ingyen gyógyítják az állatkákat. Azt is világosan a tudtunkra adták, hogy márpedig ők nem fogadják el a kapitalizmust, igenis van szolidaritás (meg kommunizmus) is meg a 101 kiskutya, plusz a Fidesz ahol mindenki Szörnyella de Frász. Én személy szerint valami felemelő díjat adnék Hadházy lómester úrnak, ennek az áldott jóembernek, ez a díj lehetne a (z)űr harcosa díj, egy jutalomúttal a Marsra.
Bim bam
2021-03-26 at 16:23
Hadházy egy karakter öngyilkos!
Már régen is csak negatív véleménye volt a sok adófizetőnek erről a fostos alakról!
aladin
2021-03-26 at 15:16
Hadházi meg a becsületesség, még a korrupt szülei is külföldiekkel üzletelnek magyar földeket jutattnak a külföldieknek.
Transparens Perforált Bűzlő Fuszekli
2021-03-26 at 14:39
Ki a könyvelője?
Elővették már?
báró Dr. Transparens Fuszekli
2021-03-26 at 14:30
https://www.ceginformacio.hu/cr9317485037
Adószám 14968826217
Cégjegyzékszám 17 09 007557
Teljes név Hadházy-Vet Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített név Hadházy-Vet Kft.
Ország Magyarország
Település Szekszárd
Cím 7100 Szekszárd, Bródy Sándor utca 86.
Fő tevékenység 7500. Állat-egészségügyi ellátás
Alapítás dátuma 2009.11.02
Jegyzett tőke 3 000 000 HUF
Utolsó pénzügyi beszámoló dátuma 2019.12.31
Nettó árbevétel 39 196 000
Nettó árbevétel EUR-ban 118 589
Utolsó létszám adat dátuma 2021.03.03
Utolsó létszám adat 4 fő
Tulajdonosok száma 3
Vezetők száma 1 fő
Elérhető pénzügyi beszámolók 2015,2016,2017,2018,2019
Dobos Róbert
2021-03-26 at 14:27
Ballib,irigy vagy Mészárosra!
Transparens Perforált Bűzlő Fuszekli
2021-03-26 at 14:25
Namond2021-03-26 at 14:19
Zsebbe muzsikálásra tippelek és/vagy czeglédy szindrómára.
De ennek az agya helyén is likas zokni bűzlik, még ahhoz is hülye,
hogy azt kicsiben működtesse.
Simán bevallotta a facebookon, hogy praktizál, és ezt hivatástudatával indokolta, nehogy kijöjjön a gyakorlatból.
Holott a lényeg:
§
POLGÁRMESTER, ALPOLGÁRMESTER, ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ NEM PRAKTIZÁLHAT, NEM LEHET MÁSHOL ÁLLÁSBAN, NEM IRÁNYÍTHAT VÁLLALKOZÁST, NEM GYAKOROLHATJA A HIVATÁSÁT.
§
Vagy állatorvosi praxis, vagy országgyűlési képviselő.
Párhuzamosan nem!
Transparens Perforált Bűzlő Fuszekli
2021-03-26 at 14:20
1. Hol működteti az intézményt?
2. magántulajdon, vagy bérli?
3. Ha bérli, akkor mennyi a bérleti díja?
4. Kitől bérli?
5. Ha magántulajdonú ingatlan működteti, akkor fizet-e vállalkozási adót a helyi önkormányzatnak?
6. Mennyi a rendelő havi rezsije?
7. Fizette/fizeti-e az alkalmazottai után a havi adót, TB-t?
És hány éves a kapitány?
Namond
2021-03-26 at 14:19
Ni már, rágyullad a háza a gyújtogatóra?
Dupla anyag felhasználás? Nincs számla?
Kutyaviadalok? Illegális tenyésztők?
ppp
2021-03-26 at 13:26
A korrupció nagy őre 😀 😀 😀
A saját szr cégét nem képes korrupciómentesen elvezetni 😀 😀 😀
Lemondott már ????
kbandi1
2021-03-26 at 12:51
Ha ilyen a krém a süteményen, mint ez a képen látható 3 figura, akkor az a sütemény csak ízlelés hiányában fogyasztható el. Jó étvágyat hozzá az őket megválasztó kissé félresikerültebbeknek, mint a sütemény.
V J
2021-03-26 at 12:18
lónak a f@szát ezt megszívtad ! te rohadék!
mirti
2021-03-26 at 11:45
minden hiába ha ezek az eljárások ..MIND !..a semmibe vezetnek
hazug csaló hullaházy elvtárs
2021-03-26 at 11:16
Nagyon reméljük sokan, hogy végre kinyírják ezt a gazember csaló fosentumost.
Sok mindenkinek kívánt ártani, most pofán csapta a bolsevikellenes orkán.
Szaházy, csomagold a piperét, hogy komfortos legyen a sittben.
Agi
2021-03-26 at 11:02
Pontosan ilyen a gerictelen ember.
Tekinteten,tartasan latszik,hogy sertodott alak.Bosszuallo.
Zotmund
2021-03-26 at 10:42
Áki Cumizdája.
olvasó
2021-03-26 at 10:32
Fiuk ne feltételes módban beszéljetek , ha igaz valami!
CM
2021-03-26 at 10:32
Hadházy rendszeresen azzal kérkedik, hogy neki nincs szüksége a hatalmas képviselői fizetésére, mert jól megy az állatorvosi praxisa. Hogy is van ez akkor?
Logikus
2021-03-26 at 10:29
Csányi
Ne okoskodj. Itt tényszerű papírokkal van alátámasztva minden. Már a múlt héten is bemutatták a számlákat.
Hiába ugrálsz Hadházyval együtt sem értek egy zsák bolhát.
lesi
2021-03-26 at 10:08
le a mocskos szarházival