Gyurcsány Ferencről 2004 óta bizonyíthatóan tudjuk, hogy a nemzet szó jelentése nem jelent számára többet ócska politikai...
Áll a bál Czeglédy Csaba önkormányzati szerződései miatt, ami szíven ütötte a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikust....
Pénteken délelőtt megkezdődött F. Hassan feltételezett terrorista tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Mint arról már szerdán, az előkészítő...
Kispest egyik cégénél, a Közpark Kft.-nél – amelynek felügyelőbizottsági elnöke egyébként Lackner Csaba – jelenleg 43,5 millió...
Egy nappal a törvényi határidő lejárta előtt, végül csütörtök este megalakult a ferencvárosi képviselő-testület is. Miután pártja,...
Fura dolog a véletlen, mert rögtön van egy másik is: a megdöntött bolíviai kormányzat napokkal ezelőtt határozott...
A közel háromórás meghallgatást követően vélhetően nem kapja meg a szükséges kétharmados támogatást Várhelyi Olivér az Európai...
Nem lehet elég nagy hálával nyugtázni azt az egész ballib-kisnyilas médián végigsöprő aggodalmat, ami a PestiSrácok.hu kiadójának...
A történelem, ami nem ért véget – Európa harminc évvel a kommunizmus bukása után címmel rendezett nemzetközi...
Kiállt a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése mellett Csepel polgármestere, aki elmondta, hogy a kerülete számára ez jóval...
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként az Egyesült Államok Kongresszusának keddi...
Magyart csak magyarral lehet pótolni – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki ülésén, hozzátéve:...
Ismert, hogy az Európai Parlament jogi szakbizottsága egyhangúan támogatta Várhelyi Olivért (képünkön), aki simán jutott túl az...
Tulajdonképpen szerencse, hogy a két vendégünk közül csak egy jutott el végül az R56 sörözőbe az M0-ás...
Miután Brüsszel valami különös okból nem óhajtja elkergetni Orbánékat a hatalomból, a tavaly decemberi puccs pedig nem...
A parlamentben történt példátlan durvaságokkal indokolta az országgyűlési törvény módosítását Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője megengedhetetlennek nevezte...
Noha természetesen mindenki rendszeresen „értesülhet” róla a haladó sajtóból, hogy nem létezik genderlobbi, azért a CitizenGO-nak mégiscsak...
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) vizsgálhatja ki a Momentum, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéddel kapcsolatban felvetődött külföldi...
Az SZDSZ és a “baloldal megváltójának”, Karácsony Gergelynek az éltetésével, “migránsokat Magyarországra!” felszólítással és Wass Albert lenácizásával...
Váratlan fordulatot vett F. Hassan, az Iszlám Állam hóhérának tartott férfi ügye. A védelem legújabb előterjesztése szerint...
A magyar bűnüldözés történetének egyik és az elmúlt húsz év legnagyobb mennyiségű – 69,1 kilogramm súlyú –...
A magyar társadalomban általános támogatottsága van egy sikeres nemzetpolitikának, ugyanakkor nagy figyelmet kell szentelni azoknak a kisebbségellenes...
Az egészségügy működtetése minden modern társadalom egyik legkomplexebb és legnehezebb feladata. A társadalom elvárásai egyre nagyobbak, az...
Kötelező olvasmány Laurent Obertone új könyve, a Gerilla. Erről volt szó korábban a Sajtóklubban, és most Lezsák...
Azon lelkendezik a balliberális sajtó, hogy Karácsony Gergely visszaadta azt az Ybl Miklós által tervezett gyönyörű órát...
A Fenyő-gyilkosság ügyében elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Drobilich Gábort, Portik Tamás korábbi mentorát...
Teljes lehet a káosz a Jobbikban, hiszen Bencsik János, a párt budapesti elnöke kemény és harsány szavakkal...
Hosszan tartó, súlyos betegség után, tragikusan fiatalon elhunyt kollégánk, Barta Zoltán operatőr, aki számos dokumentumfilmünk munkatársa volt....
Az ukrán állam ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy semmi köze nincs Európához és nem is akar odatartozni....
Az esti Polbeatben két, a térséget ismerő vendégünkkel, Káldos János szociológussal, a Napi Iszlám című oldal alapító-szerkesztőjével...
Pokorni József neve korábban is felbukkant forrásokban, mint nyilas pártszolgálatos, de mivel az ostrom alatt meghalt, nem...
Miért emlékeznek sokan ma is nosztalgiával a Kádár-korszakra? Milyen illúziókra, hazugságokra építették a gulyáskommunizmust? Hogyan kezdtek felébredni,...
Kedd délelőtt tartja a Fenyő-gyilkossággal vádolt volt úszószövetségi elnök, Gyárfás Tamás ügyében az előkészítő ülést a Fővárosi...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc méltatlanul elfeledett történésére, ’56 utolsó csatájára emlékeztek hétvégén Tarjánban, ugyanis itt hatvanhárom...
A Morál fényességes szelleme lengte be ma az Országgyűlés üléstermét, miután az ellenzék a lehető legtöbb kérdésben...
Ismét hazánkat próbálják lejáratni a nyitottságukról híres svédek, akiknek nem szokott tetszeni, ha valaki nem a melegjogokat...
A román jelöltnek gratulált, a román jelöltet éltette és egy román pártban látja az erdélyi magyarok kisebbségi...
Újra a parlamentben hisztériázott a jobbikos Jakab Péter, aki ezúttal abból a vasárnapi jászberényi polgármester-választásból vont le...
Kétszeresen is lebukott a Soros György által futtatott Átlátszó blog. Kiderült: a magát „függetlennek” beállító revolveroldal tulajdonosának,...
Mint az közismert, baloldali körökben Karácsony Gergely biciklivel jár be a Városházára. Ezt nem is mulasztották el...
Megszereztük azokat a megbízási szerződéseket, amelyeket Erzsébetváros új, DK-s polgármestere, Niedermüller Péter írt alá Czeglédy Csaba ügyvédi...
Ismerik Parvusz nevét? Nem? Pedig ő írta meg a németeknek azt a forgatókönyvet, amellyel megdönthetik a cári...
Bár már 1993-ban szakmailag jól megalapozott dokumentumokat tett le az asztalra az ’56-os forradalom utáni népirtásról és...
Sajtótájékoztatónak nevezett ömlengésen jelentette be Gyurcsány Ferenc és Gy. Németh Erzsébet, hogy Kálmán Olga mától nem független...
Izgalmas tanulmányt tett közzé a Migrációkutató Intézet az Iszlám Államhoz csatlakozó harcosokról. Az átfogó elemzésben Dezső Tamás...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS