
Azon lelkendezik a balliberális sajtó, hogy Karácsony Gergely visszaadta azt az Ybl Miklós által tervezett gyönyörű órát a Kiscelli Múzeumnak, amely ezidáig Tarlós István dolgozószobájának egyik ékessége volt. A közösség hangjára és az egyenlőségre oly érzékeny főpolgármesternek ugyanis az az óhaja, hogy az órát mindenki láthassa. A népnek is joga van az órához, nem lehet az egy szűk, kiváltságos réteg úri passziójának tárgya. Karácsony nem is érti, hogy miért és hogyan került a remekmű a dolgozószobába. Nosza, gyorsan rekvirálta és visszaadta az órát a népnek.
Hallom sok lelkes, fiatal támogatója hangját:
De jó fej ez a Karigeri, mennyire fain csávó már, nemcsak hogy biciklivel jár munkába, meg vonatozik Berlinig, de még órát is ad nekünk. Bezzeg a ZOrbán az meg urizál ott fent a Várban a mi pénzünkön.
Karigeri, hogy fokozza az élményt, kinyilatkoztatás érvényű indoklást tesz közzé:
Ahogyan ez az óra, úgy Budapest is mindenkié.
Kész. Ez már a csúcspont, ettől a mondattól minden magára valamit is adó baloldali-liberális elalél. Szállnak a like-ok és szívecskék tonnaszámra. Nemhiába, ő a mi főpolgármesterünk! Kun Bélának és Szamuely Tibornak is sok lelkes, fiatal támogatója volt, tapsikoltak is nekik nagyon, amikor 1919-ben betörtek a polgári lakásokba és vittek mindent, ami mozdítható; órát, szép faragott asztalt, bútort, pénzt, és nagylelkűen visszaadták a népnek. Ők is azt mondták, hogy „Budapest a népé, az ország a népé…” Remélem, azért a mostani főpolgármester azt nem találja ki, mint az elvtársak anno, hogy a nagyobb polgári lakásokba beköltöztet társbérletbe rászorulókat. Bár ki tudja, hisz Tiborcz-adóról már vízionált Karácsony…
Kedves Karigerit éljenző, támogató fiatalok és nem fiatalok! Nem, nem kommunistázlak le benneteket, csak halkan és visszafogottan szeretnélek emlékeztetni benneteket néhány múltbeli eseményre, amely kísérteties párhuzamot mutat a jelen történéseivel. A balliberális oldal – vagy nevezzük ellenzéknek, mindegy – évek óta másról sem beszél, mint hogy a Várba, a Ligetbe meg a Kossuth térre tervezett és épített épületek a fasiszta Horthy-rendszerbe való visszamerengésről, nosztalgiáról szólnak. A baloldal világában ugyanis aki értékel egy művészeti alkotást, netán ilyet épít, tervez a nemzet gyarapodására, abban valami avítt polgári csökevény lakozik, olyan érzület, ami a két világháború közötti Magyarországra volt jellemző. Az ő logikai levezetésükben aki nemzetépítésbe fog, az szükségszerűen fasiszta is, hiszen abban az időszakban születtek a zsidótörvények is. Rákosiék és Kádárék egyébként ugyanígy bélyegezték meg azokat, akik nem értettek egyet a rendszerükkel. Aztán az elvtársak fogták és kiheréltek, kaszárnyává alakítottak nagyszerű épületeket, templomokat arra hivatkozva, hogy ezek az urizálást szolgálják. Kérdezzétek csak meg a szüleiteket, nagyszüleiteket! Jó dolog az, hogy sokan lelkesednek a klímavédelemért, a zöld ügyekért, de könyörgök, ne hagyjátok magatokat megvezetni! Ezek már leromboltak egyszer mindent, először intézményeket, épületeket, aztán családokat, reményteljes életeket, nemzetet. Nem tudnak építeni, csak az egyenlőségre hivatkozva rombolni, meg (f)osztogatni. Ez volt Leninék víziója is; az egyenlőség nevében lerombolni a fennálló rendet, és hogy utána mi jön, azt George Orwell fogalmazta meg a legtalálóbban 1984 című művében. „A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.”
Feri, az influenszer
1990 óta a fennálló baloldali kormányok az egyenlőségre és szolidaritásra hivatkozva lejtmenetbe vitték az országot. Munkanélküliség, megszorítások, adósságspirál, elszegényedés, nemzeti vagyon elherdálása szegélyezik dicsőséges útjukat. Lehet, hogy sokak szerint jó fejek, de ennyit tudnak! Olvasom, hogy a Gyurcsány is fel akar zárkózni a Karigerihez és meg akarja szólítani a fogékony fiatal nemzedéket. Influenszernek áll, saját Youtube-csatornát indít, hogy „Feri” jeligére megvitassa ügyes-bajos dolgainkat az ifjúsággal. Olyan cuki, nem?! Ne legyetek naivak! Ez az ember most demokratának nevezi magát, hízeleg, de amikor 2006-ban ráléptek a tyúkszemére, akkor szanaszét verette a nyílt utcán a magyarokat. Ne keverjük össze a dolgokat! Orbánt diktátorozzák, miközben egy ujjal sem nyúltak hozzá senkihez sem az elmúlt évek tüntetésein.
Ez nem Párizs…
A nemzeti oldalon napvilágot láttak olyan elemzések, miszerint az egész világon törvényszerű, hogy 10-15 éves ciklusokat nézve a jobboldali kormányokból elegük lesz a választóknak, és visszaszavazzák a balliberálisokat a hatalomba. Hiába hoznak ugyanis gyarapodást a nemzeti kormányok, a jólétben elkényelmesedett szíveket elérik a liberális propaganda hangzatos jelszavai; klíma, gender stb. Aztán jön a kiábrándulás, és vetésforgószerűen újra a jobboldal kap megbízást. Egyetértek ezzel az elemzéssel, csak az a probléma, hogy Magyarország nincs Franciaország, Németország vagy Nagy-Britannia szintjén. Itt nem épült a második világháború után jóléti állam. Még mindig sérülékeny országunkat újra a sereghajtók közé sorolhatja vissza egy olyan politikai kurzus, amely képtelen építeni.
hozzaszolo
2019-11-17 at 20:31
Remélem nem hagyott több órát ott Tarlós.
És akkor ez Karigeri utolsó órája.
"csakazértis"
2019-11-17 at 10:35
Mit csinál a propaganda miniszter? A Karc FM adását még Pest közelében is csak rossz minőségben lehet hallgatni. Mi lehet másutt? A híres HírTV-n nincs reggeli műsor. Szombat este csütörtöki műsort ismételnek. Egy vicc. A politikusaink, a mellettünk álló értelmiség, munkásság,stb képviselői nem érnek rá reggel korán aktuális ügyekről véleményt nyilvánítani a tv közönsége előtt? Az M1 Bakondi úr állandó jelenlétével még a migrációt is unalmas, ellenszenves üggyé degradálja. És akkor az online tér tágabb kihasználására nincs megoldás?
id.Tas László
2019-11-13 at 15:17
Először ki kéne,hogy húzzák a kedves fiatalok a fejüket a “digitális segg”-ből…
Telefonon élik az életüket.Reménytelen.Hulladék-generáció…
Andromeda
2019-11-13 at 12:50
Miért, a komcsi oldal már 1993 óta hajtogatja, hogy Orbán egy törpe náci cigány, aki komcsi, és lop. 1993 óta, amióta elhagyta az álliberális szadeszt. Annyit újították a komcsik, hogy egy idő óta Orbán csüngőhasú kövér disznó is. Légy igazságos!!!!!!!!! Attòl függetlenül, vagy éppen azért a Fidesznek is kell ilyen látványpolitika, mint múzeumozás.
Királytigris
2019-11-13 at 12:42
Ennyi erővel az irodája bútorzatát is elajándékozhatja, aztán vetett egy lócát meg egy hokedlit, amin ülve majd kanalazhatja a krumplilevest meg a paprikáskrumplit, és ilyen környezetben fogadja majd a főváros vendégeit.
Hiába no, senki sem tud kibújni a bőréből.
tango47
2019-11-13 at 12:38
“Ahogyan ez az óra, úgy Budapest is mindenkié..”
Ez rímel a szocializmus korszakának egyik szlogenjére: “Miénk a gyár. Vigyük haza!”
gyozo2018
2019-11-13 at 12:30
https://www.peticiok.com/felhivas_a_liget_budapest_projekt_megmenteseert?fbclid=IwAR38tsDkuM4V1tiKuOV-xhJ0umW76UHV6qJhcAC8_fFZW2ORoRJGjrl-B6s
Benedek Károly
2019-11-13 at 12:23
HARÁCSony a proli, aki a DŐZSÖLŐ BURZSUJOKTÓL VISSZAVESZI…
Mi8közben Gyurcsány és bandája ezerrel szövi a hálót
Közép- és Kelet-Európában is!!!
ERRE TESSENEK MÁR FÓKUSZÁLNI, NE ERRE A KRETÉNRE!
Polgár
2019-11-13 at 11:58
A népnek! A kommunista
Benedek Károly
2019-11-13 at 11:45
GYURCSÁNY FEDŐNEVE: HARÁCSony. HARÁCSONY GERGELY.
Miközben összevissza hablatyol, a háttérben Gyurcsány stábjának a
cselekedeteit kell górcső alá venni és minden médiumban teríteni.
Párhuzamosan a DEMSZKY összes aljasságáról, rablásáról,
a főváros, a közelekdés, a közlekedési eszközök állapotáról oknyomozó, feltáró sorozatot közölni.
Ott van a Tarlós által összeállított Fehér füzet!
Nem eldugva, hanem minden médiumban.
Konta a TARLÓS ÉRÁVAL, amikor a Himalája hegynyi trágyát Tarlós felszámolta,
és felépítette a fővárost jelen állapotában. Ami GYURCSÁNY-HARÁCSony
belépésével félbemaradt.
Elkezdődött a rombolás és a felhalmozott milliárdok lerablása, leszívása.
Beindult a gépezet.
HARÁCSony – mint a kampány idején is- csak leköti a figyelmet a felszínen.
A jobbmédia soha sem tanul?!
nemzeti
2019-11-13 at 11:38
Fel kell ébredni a kommunikáció terén.
Nem elég a jótevés.
FIDELITASZNAK ÓRIÁSI SZEREPE VOLNA.
Érzik ők ezt????
Atosz
2019-11-13 at 10:51
Borzalom !!! 2 hhitvany hazaarulo a buuzzi gyerek KariGeri meg a lo pofaju transzvesztita CsotanFerine puszilozik !!! ISTEN ovja Magyarorszagot ezektol a rohadek,aberralt liberal-bolsevik parazitaktol !!!!
aladin
2019-11-13 at 10:34
Miért mutassák mindég ezt a madárijesztö Gyurcsánynét, a gyerekek megijednek a látványától.
szőke ciklon
2019-11-13 at 10:33
Ha egy kormánypárti politikus szellent egyet azt New Yorkban is megírják (még magyarul is), és hetekig közszájon forog a libsi médiában, és azonnal az utcára vonul a csőcselék. Ha a kormány csökkenti az államháztartási hiányt, növeli a GDP-t, meg 10 %-kal a béreket, arról nem ír senki, illetve legfeljebb egyszer. A liberális oldalon elkövetett bűncselekményekről, hazugságokról, be nem tartott ígéretekről a libsi média értelemszerűen nem ír, és bár a jobb oldali médiában megjelenik, de az nem jut el az emberek millióihoz, csupán az elvhű konzervatívakhoz. A fiatalok mindig is “csak azért is” cselekedtek, azt tették, amitől szüleik óvták, tiltották. Korrupcióval, szolgáltatások elégtelenségével csak a kormányon lévőket lehet vádolni, és erre mindenki kapható, akkor is, ha korrupcióval eddig csak akkor találkozott, ha nem kapott számlát, ha egy kis hálapénzért soronkívüliséget kapott, ha kamionról “leesett” TV-t, videót olcsón megszerez. Tehát valóban létezik a korrupció, amit a kormányra kell fogni, pedig ezekhez a kormánynak semmi köze, ezt csupán a korrumpáló és korrumpálható emberek terjesztik. Visszatérve a libsi bűnökhöz, miért nem vonul fel a Fidelitas a városháza elé, a be nem tartott ígéreteket követelve, vagy az összes libsi önkormányzat elé a tisztogatás, a példátlan kinevezések, bérezések ellen, vagy a bíróságok elé az évekig elhúzódó, elfelejtett, majd a felháborító ítéletek ellen tüntetve? Mi van a 4-es metró, a vörös iszap, a Simon 240 milliójával, a 6 milliárdos ügyvéddel, aki minden kitalál, hogy elkerülje a felelőségre vonást, és ebben megkaja a bíróság támogatását! A HÍR Tv-ben nyilvánosságok hozott disznóságok nem jutnak el az emberekhez, az utcán kell tudomásukra hozni a tájékozatlan tömegeknek! Elég sok disznóságot követtek el ellenzékben is, és most, hogy néhány helyen hatalomra jutottak, tobzódik a gyalázat, a közpénzek osztogatása, a haza árulása! A fiatalokról pedig csak annyit, hogy számtalan ismerősöm gyereke ott tolongott a 10+5 milliós ajándékért, miközben tele pofával hangoztatta, hogy a kormány lop!
Miki
2019-11-13 at 10:59
Így van! Van ellenzéki újságíró, aki a Miniszterelnököt és a kormányt nyíltan szidja, cenzúráról irka-firkál, de kedves fiacskája külföldön (nyugati országban) tanul.
Nem sajnálom töluk, de a pofátlanságnak is van határa!
oshon
2019-11-13 at 21:14
“Visszatérve a libsi bűnökhöz, miért nem vonul fel a Fidelitas a városháza elé, a be nem tartott ígéreteket követelve, vagy az összes libsi önkormányzat elé a tisztogatás, a példátlan kinevezések, bérezések ellen, vagy a bíróságok elé az évekig elhúzódó, elfelejtett, majd a felháborító ítéletek ellen tüntetve? Mi van a 4-es metró, a vörös iszap, a Simon 240 milliójával, a 6 milliárdos ügyvéddel, aki minden kitalál, hogy elkerülje a felelőségre vonást, és ebben megkaja a bíróság támogatását!” – PONTOSAN kialni es tuntetni mindenert , felvilagositani mindenkit es ugy ahogy feljebb Hajni emlitette – legyunk mi is suttogok … gyozkodjunk ervekkel ! Mult heten beszelgettem kolozsvaron egy Magyarorszagi hazasparral , es par szovaltas utan megkerdeztem hogy ‘Orbanosok-e’ … aszontak hogy nem , eleguk van Orbanbol , mert mar eleget lopott ! Kerdem toluk , mit lopott , vagy honnan tudjak , tenyek … vagy csak a ‘viszhang’ ?! Semmit sem tudtak mondani azon kivul hogy szetlopta Magyarorszagot ! Kerdem oket – mikor vasaroltak utoljara aranyat a csaladjukban … mondjuk mint befektetes ?! Aszongyak “Haaat …” – Na mondom Orban a nagy ‘tolvaj’ , tavaly 2018 oszen , megtizszerezte Magyarorszag arantartalekat 3,1 tonnarol 31,5 tonnara !!! Persze nem tudtak errol … ELNEMULTAK ! Kerdem , mikor vasarol egy csalad aranyat ‘maganak’ , mikor fektet aranyba ?! HAT EGY NEMZET ?! kerdeztem … Mondom akkor amikor egy Orban Viktor vezerli !!! Mondtam keressenek ra az internetten mert megtalaljak , es mostantol ne higgyenek hazugsagokban ! – https://azuzlet.hu/mnb-rendkivuli-tajekoztatoja-tizszeresere-no-magyarorszag-aranytartaleka/ Hajra !
Hesslerezredes
2019-11-13 at 10:31
Nem az órát kellett volna visszaadnia, hanem a mandátumát.
Hajózni muszáj
2019-11-13 at 10:16
Olvasom az elmúlt hetek aggódó kommentjeit: ne írjon a PS az ellenzékről, úgysem olvassa akinek kellene, illetve ébresztő, pont ezt nem kellene.
Dehogyisnem.
Akinek az a kifogása hogy nem olvassa az ifjúság, az tegyen róla, hogy a környezetéhez eljusson az infó. Nosza, tegyen valamit a maga közvetlen környezetében!
Akit pedig az zavar hogy megjelenik írásban a baloldal kritikája, az valahogy nem tűnik hiteles fideszért aggódónak.
márko
2019-11-13 at 10:13
Mint ( patkány + szélsőséges populista )
hozzászólások sokáságával egyetértek
ÉS
kérem a PS-t
HOGY
ne használjonak ilyen kicsinyítő szavakat
MINT
karigeri + hasonlókat sem
MERT
ezeknek semmi értelme sincs,
eléggé elkoptak + a hatásuk = NULLA lett
/
feleségemmel járva a XIII kerületben, a Katona József utcán,
kb. 6 órakor délután,
egy “erkölcsös intelektuel” előttünk letolta a nadrágját
és felénk fordította hátulját,
ott a járdán kirakta a “doktori értekezletét”
/
HATÁSOSSABBAT kell találni
ÉS
ezek nagyon gondba ejtenek
CSAK
nem látom a jó utat
Vízöntő
2019-11-13 at 09:43
A Kiscelli Múzeum meg szomorúan berakja a többi közzé, hiszen mostantól nem kap kiemelt figyelmet!
Én viszont hiányolom, hogy a médiumokat nem foglalkoztatja Karácsony zsarolási potenciáljának a kérdése, vajon milyen ismeretekből ered, valamint a zuglói ügy, a bizonyos egyesületi pénzelvonás, aminek a nyomozásából a BRFK kiszállt összeférhetetlenség lehetősége miatt, mivel Karácsony a felelősség vonatkozásában érintett lehet!
Ezek a témák miért nem égnek napi szinten?
Karácsony egy kölcsönbe adott órát (melyet így sokkal többen megcsodálhattak mint a múzeum polcán) próbál felhasználni a tény takargatására, alkalmatlansága és a szoci térfoglalás miatt (igaz őt ők ennek biztosítására lízingelik!) egy hónap után már mindenki vissza akarja venni tőlük Budapestet a kerületekkel együtt!
Ezen pedig a bevetett, és elkeseredetten háborogva sunyin lázítani próbáló ellenzéki kommentelők sem tudnak segíteni!
Andromeda
2019-11-13 at 09:38
Szentgyörgyi Péter 5. kerületi polgármesternek is volt egy biciklis kampányfotója. Még is nyerte a választásokat. Miért nem érti meg Orbán és a többi Fideszes, hogy ilyen egyszerű akciókkal lehet és KELL is operálni. Mint pl. hogy Szíjjártó elmegy futni. Orbánt régebben focizni mutatták, most is csinálhatnak hasonlót. A műkincsekket is kiállította a kormány, pl. Seuso kincsek.
Andromeda
2019-11-13 at 09:55
Igenis fel kell venni a kesztyűt a Fidesznek, lehet propagandát tanulni ilyen ügyekben az ellenzéktől. Ahelyett, hogy a PS egy hosszú magyarázkodó cikket ír, amit kb. 10 ember olvas, a jövőben a Fidesz aktívan adjon át egy pár műkincset egy müzeumnak. Ilyen egyszerű. Még igen, minden Fideszes politikus készítsen egy kerékpározó a propaganda fotót, vagy gyalogosan vagy mit tudom én. Semmibe sem kerül gyakorlatilag, és nem erkölcstelen.
odu
2019-11-13 at 09:36
Ellentmondás az van csak nem az amit fentebb írsz , egy sok milliós műtárgy csak úgy ide-oda lődörög.Szerződés,leltár,érték,tulajdonjog,ki-kinek adja,adásvételi szerződés,illeték áfa vonzat stb.Vagy ez csak így meg, hogy hozom- viszem, ajándékozom?
Benedek Károly
2019-11-13 at 12:21
TÉNY ÉS VALÓ, HOGY TARLÓS NEM MARX-ENGELS-LENIN
és LUKÁCS-HELLER KÉPEIT ENGEDTE KITENNI A FALRA.
AZ EGÉSZ CSAK ELTERLŐ MŰBALHÉ, MINT HARÁCSONY ÖSSZES
HABLATYOLÁSA.
.
Amúgy micsoda baromságokat firkálsz itt összevissza!
Magyarország összes műkincsét nyilvántartják.
Minden olyan patinás, történelmi intézmény, mely protokolláris
céloknak is meg kell feleljen, használ (az összes kormány alatt és
Demszky alatt is!!!) műtárgyakat.
Vagyis az ott kihelyezett műtárgyak a tárgy funkciója szerint egyik-másik
múzeum leltárába van rögzítve, szerződéssel.
Hazudtok és csúsztattok, mint az a lényetekből fakad.
vadmagyar
2019-11-13 at 18:00
Remékem, te nem a vívó Odu vagy.
Ekkora harsogó ökörséget még te sem hiszel. Ami műkincs az nemzeti lajstromban van. Azt csak úgy eltűntetninem lehet.
Ilyesmit utoljára az elvtársak csináltak.
Zabrálás a szokás hatalma.
Nomad
2019-11-13 at 09:33
A magyar es a nyugati baloldal köze nem lehet
egyenlösegi jelet tenni!
A magyar baloldal kifejezetten kommunista, akik vissza
akarjak hozni a kommunista tolvak idöket.
Aki nem vak, olvasni es latni tu, egy kis esze van
ezt latja es tudja!
Benedek Károly
2019-11-13 at 12:08
Ja!
Nyugati meg már ott visszahozta.
Stasi Nyanya nagyot dolgozott.
Átsferi
2019-11-13 at 09:00
Dehogy suttogó propaganda kell! Kunhalmi éjt nappallá téve odítozta minden utcasarkon, hogy az Orbán-kormány tolvaj, Orbán Viktor diktátor. És addig ordította, amíg a fiatalokba bele nem ivódott, ma már viszhangként hallani tőlük. Lófej Gergely meg úgy ellenpontja Tarlósnak, mintha ez a besz..i s…fej egy feminim stichelő képében tért volna vissza kísérteni. Külföldre szakadt magyarjaimnak elakadt a lélegzetük, tágra meredt szemmel bámulják ezt a lapaj, morbid jelenést.
Én már mondom a magamét, ahol csak előfordulok, és eszembe sincs “suttogóra” venni! Elég volt a suttogásból!
Bumeráng
2019-11-13 at 07:32
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
A fiataloknak ezt is meg kellene tanulni.
Magd@
2019-11-13 at 09:54
A “Magyar Hiszekegy” sajnos nem ébreszt semmilyen érzést a libsi- bolsi és idegen anyanyelvű emberekben.
Ha ezeknek az embereknek a gyerekei, akik már vagy nagykorúak, vagy nemsokára azok lesznek, nem hallottak otthon történeteket, hogy min ment keresztül a magyar nép a XX. században, azok született vakok, süketnémák maradnak. Az iskolai történelem órákat nem is említve.
Ez a felnőtt, felnövekvő generáció az ostoba Hollywood-i, selejtest nézi, otthon vagy a mozikban, ahol teleszemetelik a mozikat a cukros löttyeik elhajított dobozaival és a pattogatott kukoricával.
Egy szimpla fogyasztó társadalom létrehozása volt a cél és ez sikerült is.
Ebben jártak élen a szoci-kommunista-liberális pártok által vezetett kormányok 1990 után.
Ezek csak maguknak teremtették meg a “ hozzáadott” értékeket és még nem is titokban, hiszen közölték velünk, “ hogy ez fájni fog”.
Feltehetően most az Önkormányzati szavazáskor a “ mazochisták” kerültek túlsúlyba, csak az ő elélvezésük miatt a normális réteg is szenvedni fog, illetve már szenved is, látván ezt a gátlástalan széthordását a felhalmozott vagyonoknak.
Ajánlom a kerületekben az E-mail bevetését. Sok lúd disznót győz!
Talpraesett
2019-11-13 at 07:14
Ha majd Budapestre látogatok én is kikanyarítok egy részt belőle, mivel az enyém is. 🙂
Különben pedig a fentebb megszólaló Hajninak teljesen igaza van és hadd idézzek Emir Kusturica Macskajaj c. filmje öreg zenészétőlt: “Támadáááás!” 🙂
Zita
2019-11-13 at 09:06
😀 😀 😀 ez is jó támadás: https://youtu.be/QcU0f-mgOEk
Judit
2019-11-13 at 07:11
Dafke rászavaznak. Ennyi a reakciójuk.Egy ténygyűjtemény elég lenne amit valahol olvashatnának győzködés nélkül.
vadmagyar
2019-11-13 at 07:09
Gyenge, még próbálkozásnak is.
Hajni
2019-11-13 at 06:55
Ezt a sok fanyalgót!
Persze, hogy nem olvassa sem a baloldal, sem a fiatalok! Tudjuk! A lényeg, hogy van ez a remek írás, továbbítsd, mondd el a fiataljaidnak, gyerekeidnek, szomszédodnak,nyomd az orruk alá, add tovább!
Nem csak fanyalogni kéne!!!
A bal oldal egyben valóban jobb, mint mi! A suttogó, lázító propagandában! Híveiknek elmondják mit kell szajkózni,és már nyomják a facebookon, a piacon, a rendelőben, ….
Itt meg csak azon siránkoznak, hogy nem olvassák!!!
Add tovább, ne nyavalyogj, légy te is a jobboldal suttogója! Miért nem? Ha ez kell az átlag embereknek!
Unalmas ez a folytonos siránkozás! Akarod a győzelmet? Tegyél érte!
Tamás
2019-11-13 at 08:18
Abszolút egyetértek!
Zita
2019-11-13 at 08:57
Így van!!!
Magd@
2019-11-13 at 09:29
Sajnos ez így van.
Azt kell terjeszteni úton, útfélen, hogy mennyi fizetést szavaztak meg maguknak a libsik, és mennyit loptak eddig és ez még csak a kezdet.
A saját szlogenjeiket velük szemben felhasználni.
Únos-untalan
Miki
2019-11-13 at 10:43
Pontosan így látom én is a helyzetet!
Az az érzése támad az embernek ha a kormánypártiakat hallgatja, hogy alap felfogásból úgy gondolják, a tények magukért beszélnek.
Ez sajnos nagyon kevés!
Sokszor nem éri el a tény valósága, a fiatalokat. De még a felnött réteget sem. És nem érdekli öket, hogy mi áll egy egy papírra írt felmérésben. Ezért a baloldalnak, a folyton ismételgetett mantrája, elöbb ér a köz-felfogásba célt, mint az igazság.
Ezen változtatni kell!
Igenis, fel kell használni a saját szlogenjeiket velük szemben!
Nonvideor
2019-11-13 at 11:59
Végig ezt óbégatta itt is néhány kretén, hogy minek az ütős kampány, akinek ez sem jó, ami körülveszi, az megérdemli.
Vagyis a jobbikosok így dolgoztak be a hálózatnak.
De azt se feledjük, hogy a HitGyüli és a zsidók visszaszavaztak balry. Miután amit akartak, már elérték.
Kele Loránt
2019-11-13 at 11:42
HAJNI! Sajnos mi iszonyatos lépéshátrányban vagyunk! Elképesztő, hogy ezek hogyan, honnan veszik azokat a hazugságokat, amit minden oldalról vinnyognak felém. Ugyanazokat… mint egy vezényelt kórus! Egész Balaton Mészáros Lőrincé. Megdöbbenek. Ti hülyék, nem tudjátok, hogy az Alsóörsi, Balatonfüredi lakóparkokat (furfangos!!!) emberek építtetik. Ennyiről tudok, és hol vannak még a többi ilyen és hasonló esetek!
Nonvideor
2019-11-13 at 06:39
Tisztelt Dániel!
Ön szerint ezt hány megvezetett, kisiskolás kora óta agymosott ifjú olvassa el?
Ha mégis akad, hányan gondolkodnak el rajta közülük?
Előadásokkal, direkt intelmekkel direktben a lázadór korú ifjaknál soha nem ment.
Ma már pl. a buszon, villamoson minden fiatal kezében a telefon, fülében a dugó.
Mátyás
2019-11-13 at 08:46
Szerintem a Pestisrácokat pont ugyanúgy el tudja olvasni a telefonját a buszon nyomkodó fiatal, mint a 444-et vagy a facebook-ot. Az sem ördögtől való, hogy egy 20 éves fiatal még nem konzervatív gondolkodású. A probléma inkább az, hogy ha hazudik az ellenzéki képviselő vagy újságíró, akkor vagy nem történik jogi lépés, vagy nem kap sajtót az ítélet. Persze ehhez az is kéne, hogy valódi jogállam legyen, és ne 90%-ban politikailag és ideológialiag elkötelezett balliberális bírók ítélekzzenek, akik soros érzékenyítésre járnak, illetve, hogy a facebook se tiltsa le a jobboldali véleményeket. Tényleg ez ügyben fog valami történni? Be lesz perelve a facebook? Egyébként meg a külföldi szavazók ellenőrizve lesznek? Hova hányan mikortól voltak bejelentve?
Benedek Károly
2019-11-13 at 11:46
El tudná olvasni, de nem érdekli, mert már begyűrték.
Grimmbusz
2019-11-13 at 09:00
Ha el is olvassák, ha hallanak is ezekről a dolgokról, ez a válasz:
“Jó, ez volt a kötelező kormánypropaganda, most halljuk a másik oldalt/igazságot.”
Ez megtörtént eset.
Sajnálatos, de szembe kell nézni vele, hogy az ellenzék oly régóta nyomatja, hogy minden, ami a kormányt igazolja, csak “propaganda és lakájmédia”, hogy már beleivódott a fejecskékbe. A kormány lépéshátrányban van.
Magd@
2019-11-13 at 09:22
Kedves Lóránt Kele,
Megelőzött, így jár az aki későn kell.
Én a hirdetésekkel sem értek egyet.
Langyosak, elaltatnak, sokáig látni egyet egy témakörben.
Radikálisabb, összehasonlítóbb, figyelmet felkeltőbb hirdetések kellenek, amelyekre azok is odafigyelnek, akik személy szerint nem érintettek.
Mi van ma, mi volt 5-10 évvel ezelőtt! Az ismétlés a tudás anyja!
Egy “ütős” kép többet mond, mint ezer szó! Esetleg valami zenei aláfestéssel.
A fiatal nemzedék így is úgy is állandóan a neten lóg, videók és hangzavar kokonjába temetkezve!
varga eszter
2019-11-13 at 09:51
azt gondolom fiataljainkról, persze tisztelet a kivételnek, bizonyára van ilyen is, de ez a korosztály gyűlöli a múltat, megveti a jelent és teljesen közömbös a jövő iránt. És addig amíg ilyen férgek mint Gyurcsány és Gyurcsányné jelen vannak a közéletben, hát változásra nem igazán számítok. Gyurcsány MAGA AZ ÖRDÖG, ahogy Gyurcsányné is.
eretnek
2019-11-13 at 06:38
A fidesz annak idején még meg tudta szólítani a fiatalokat, mivel ott volt köztük.
Se ezt, se a közmédiát nem látogatja a mai ifjúság. Mi pedig kiöregszünk, majd kihalunk.
Nonvideor
2019-11-13 at 06:41
Erre lenne a Fidelitas, ami nem több, mint káderképző. Arra is elengedhetetlenül szükség van, de így nem megy.
És még most sem értik.
oshon
2019-11-13 at 08:37
Meg az osszes ballib torvenysertesuket kiplakatolni ! Most nagy lehetoseg a ballib megduplazo dijaikkal ! Azt hogy egy wittighof es egy cegledi nem mond le mint Borkai , azt hogy karigeri csak rombolt zuglon es minusz kasszat hagyott a FIDESZekhez kepest akik milliardokat hagytak a kasszaban … Megkerdezni ezeket a fiatalokat hogy kivel tarsolognanak inkabb egy tolvaj tetuvel ki nem hogy alkalmatlan de fedi a maffia lopasait , vagy egy tissztesseges , nemzet es hazaszereto , epito-gyarapito magyar emberrel ?! Tuntetest szervezni minden lopasok ellen … ha kel torvenyt is valtani , mert nem lehetseges hogy a czegledi meg wittingok tovabb uraljak a tarsadalmat , azt amit fostottak ‘titokban’ ! HAJRA !