A száz év magyar magány véget ért, hiszen a korábbi időszaktól eltérően a szomszédos országok jelentős részével...
„Számomra szinte minden jel arra mutat, hogy Gyárfás felbujtására végezték ki Fenyő Jánost. Gyárfás Tamásnak volt a...
Mivel félő volt, hogy megtorpan a mesterséges népvándoroltatás lendülete, az azt irányító nemzetközi bűnszervezet magasabb sebességi fokozatba...
A hajléktalanügy körüli liberális hisztiről és Soros György magánegyeteméről, a CEU-ról kérdezte a PestiSrácok.hu Hidvéghi Balázst, a...
Az emberek nagy barátja, a szociális érzékenység bajnoka még mindig az MSZP. Horváth Csaba, aki már évtizedes...
Ismét bebizonyította a párbeszédes Tordai Bence, hogy az ellenzék számára még mindig van lejjebb. A jó modort...
Nemlétező kormányzati kapcsolataival házal, valamint újra milliárdos állami egészségügyi pályázatok és a politika körül legyeskedik Harmat Sándor...
Leszavazta a Parlament az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatát, mely a lex CEU eltörlését kérte. A hosszú...
Botka László szegedi polgármester az egyike azoknak a szocialista politikusoknak, akiknek botrányait hosszasan lehetne sorolni. Az MSZP...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadta Rick Perryt, az Amerikai Egyesült Államok energiaügyi miniszterét. A látogatás...
Több határon túli magyar közösség szempontjából is különös jelentőségű lehet, ha Rákóczi Ferenc emlékévévé nyilvánítják 2019-et –...
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő lesz Szarvas Szilveszter és Huth Gergely vendége a ma esti Polbeatben. A...
Az ügyészség utasítására már Magyarországon is nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban a...
Példa nélküli eset történt a felvidéki Észak-Komáromban: az önkormányzati választáson tudta meg Pallér Péter komáromi történelemtanár, hogy...
Stabilizálta helyzetét a legnagyobb szlovák kormánypárt a hétvégi önkormányzati választásokon, a Smer (Irány) adja messze a legtöbb...
Nem megengedhető, nem megbocsájtható, hogy a magyarok világraszóló hőstettéből, egyik leghatalmasabb győzelméből, a nándorfehérvári diadalból gagyi fikciós...
Az amerikai-magyar kapcsolatok nagy valószínűséggel nem sokat fognak változni az amerikai félidős választások eredményének tükrében, de az...
Őszintének tűnő csodálkozást váltott ki Mesterházy Attilából, hogy az MSZP tavaszi import miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely két egymást...
Az ellenzék, az Egyesült Ellenzék, vagy az ellenzéki pártok külön-külön, de különösen az MSZP-P (Magyar Szocialista Párt-Karácsony...
Grandiózus budapesti közlekedésfejlesztési koncepció mellett határozott a kormány, legalábbis ez derült ki az Orbán Viktor kézjegyével megerősített...
A 800 ezer lakost meghaladó népességű európai városok közül Bukarestben töltik a legtöbb időt – évente átlagosan...
A szociális munka napjáról, a moralitás parancsáról és a kormány szívtelenségéről értekezett az ellenzék, a kormánypártok pedig...
Az I. világháború már egy elfelejtett háború. Elfelejtettük a hőseit, a halottait, minden szörnyűségét, az összes fájdalmat,...
A hazánkban ismert Hatoslottó játékot először alkalmi, egyszeri játékként, csupán egy sorsolásra tervezték, amelyet 1988. október 29-én...
Nyugat-Európában, a világban és itthon is a neobolsevik gondolatokat kell legyőzni. Valódi ellenfeleink, a mai balliberális oldal...
Pontosan száz évvel ezelőtt írták alá az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt. Európa öngyilkosságára rányomták a pecsétet, a győztesek...
Ezerkilencszázötvenhat történetében van egy nap, melyről viszonylag keveset tudunk, s amelyre – talán éppen ezért – mintha...
“Gyönyörű időnk van, mondja a meteorológus a tévében. Na, ettől megyek a falnak!” – érvelt a legutóbbi...
Ha Orbán Viktor megnyeri eddig csak feltételes módban megtett nagy összegű fogadásait, és a CEU tovább rontja...
Nem tartott sokáig Dombóvári Zalán aneszteziológus Facebook-eltiltása. A doktor, akit obszcén és durván közösségellenes, jobboldali embereket gyalázó...
“Ott voltam a magyarországi tüntetéseken, a tiltakozókkal együtt viseltem el a könnygázt, láttam lovasrohamot, kardlapozást, részt vettem...
Duzzogó hangvételű lejáratócikkek jelentek meg az ellenzéki médiában, amiért a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy...
Románia eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányáját nyithatja meg a Samax Romania nevű cég mögött álló nemzetközi...
Méretes mérföldkőhöz érkezett a hazai liberális politikai élet, hiszen a konzervatív, kiábrándult fideszesekből álló tömegpárt, milliók utolsó...
Harminc napra száműzték a Zuckenberg-gulágra Huth Gergely kollégánkat, amiért másfél évvel ezelőtt (!) meg mert osztani egy...
A Zöldek nevű németországi baloldali párt színeiben indulna a jövő májusi EP-választáson az LMP elnökségi tagja. Kendernay...
Skócia gőzerővel halad a progresszió irányába, ők lesznek ugyanis az első nemzet a világon, ahol a hivatalos...
“Szobrok. Imádunk vitatkozni róluk. Rosszabb esetben felállítjuk, aztán ledöntjük őket. Végül az idő dönt. Azok számítanak, amelyek...
A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Dózsa György úti halálos baleset egyik gyanúsítottja, M. Richárd enyhébb bűnügyi felügyeletéről...
„Összeszámoltam, három magyar volt a Vidi kezdőjében.” „Ez nézhetetlen,...
Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a CEU-val kapcsolatban rendszerint rendkívül követhetetlen viszonyok kerülnek napvilágra. Gyanúnk szerint sokan elvesztek...
November 20-án hirdet ítéletet a Szegedi Járásbíróság a Szeviép-perben. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel foglalkozó...
Jogerősen is öt év fegyházra ítélte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos Andrást szerdán a Debreceni Ítélőtábla –...
A megfelelő érzékenyítés szívügye a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az utóbbi években, évtizedekben a szélsőséges liberalizmust erősítő...
A Párbeszéd és a párt ifjúsági szervezete, a Zöld Front tartott tiltakozást az Emmi épülete előtt, mert...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS