Pesti Srácok

Világrengető lesz a jövő szerda – Sztrájkba lépnek a genderszakért az ELTE társadalomtudományi karának oktatói

Világrengető lesz a jövő szerda – Sztrájkba lépnek a genderszakért az ELTE társadalomtudományi karának oktatói

A megfelelő érzékenyítés szívügye a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az utóbbi években, évtizedekben a szélsőséges liberalizmust erősítő Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. Az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatói ugyanis „szolidaritási napot és információs sztrájkot" tartanak november 14-én szerdán, ezzel tiltakozva a genderszak betiltása ellen, írták közleményükben. Ezt az egyetemi autonómia, kutatói és tanszabadság korlátozásának is tartják - írta meg az Index. Ilyen az, amikor a minimális érdeklődést kiváltó genderszak eltűnését a törpe kisebbség úgy állítja be, mintha valami égbekiáltó gaztett történt volna és eltiltották volna az egyetem hallgatóit a levegővételtől.

Az információs sztrájk napján minden órát megtartanak, de ezeken nem a tematikában feltüntetett téma, hanem a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek társadalmi megjelenési formáiról és az egyetem függetlenségéről lesz szó. Ennél erőltetettebb tiltakozásról még nem nagyon hallottunk; talán még nem olvasták, hogy a píszí már Amerikában sem divat. Még a jobboldali kötődésűnek cseppet sem nevezhető ELTE sem tudott tömegeket megmozgatni a genderszak népszerűsítésére, alig volt jelentkező a forradalmian új szakra. Azt azonban fontosnak tartják, hogy tiltakozzanak az egyetemi oktatás csúcsát jelentő szak életben maradásáért, olcsó politikai játszmát kreálva az érdeklődésre igényt nem tartó kezdeményezésből. Várhatóan a társadalom elképesztő többsége áll majd az ügy mellé, hiszen ennél fontosabb téma nemigen akad ma az átlagember életében. Meg különben is: szemét férfiak és woman power!

Az ELTE egyébként más karait, és az összes egyetem oktatóit is arra hívta fel, hogy hasonló akciókkal tiltakozzanak a fasiszta elnyomás ellen; ebből akár még egy újabb gigatüntetés is összejöhet, hiszen ha összefognak, pár száz hőbörgő biztosan készen lesz tiltakozni a nagy semmi érdekében.

Október közepén jelent meg az a jogszabály, ami megszünteti a társadalmi nemek szakokat a mesterképzések között. Az ELTE TáTK oktatói legalább ebben konzekvensek: már akkor azt írták a Facebookon közleményükben, hogy a döntés megkérdőjelezi a tudománynak az alaptörvény X. cikkében hirdetett autonómiáját, valamint az ott meghirdetett tanszabadságot is. Továbbra is fontosnak tartják a társadalmi nemekkel kapcsolatos tudományos diskurzusok folytatását.

PestiSracok facebook image

Mindenki készüljön tehát az országot vélhetően megrengető és megremegtető információs sztrájkra, addig pedig szálljunk magunkba és gondoljuk végig, hogy a mai napon hányszor nem voltunk polkorrektek, hány szexista gondolat futott át az agyunkon és hogyan tudnánk egyenlőbbek lenni. A sztrájkoló oktatók viszont azon gondolkodjanak el, hogy a társadalmi egyenlősdi helyett taníthatnának valami hasznosat is a tudásvágyó egyetemistáknak.

Forrás: Index; Fotó: bmcc.cuny.edu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?