Vádat emeltek két fogvatartott ellen, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljanak bosszút a felügyelőkön...
Egyre erőszakosabb eszközökkel próbálnak átjutni a határvédőkerítésen a migránsok. Magyarország Kormányának Facebook-oldalán a legutóbbi esetről posztoltak egy...
Mint kiderült, a hajléktalanoknak kiosztott, település szintű lakcímkártyával a fedél nélküliek egyéni jelöltekre is leadhatják a voksukat,...
Egy nap alatt 9216 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 318 093 főre...
A fanyalgó cinizmustól az intézkedéseket keveslő számonkérésekig terjednek az ellenzéki reakciók azután, hogy a kormányfő árstopot jelentett...
Kevesebb, mint egy hét leforgása alatt három franciaországi katolikus templomot is megrongáltak és kifosztottak, mindegyik támadás a...
Ismét kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei...
A baloldal kifutott az időből, nem ismeri a szabályokat, vagy nem veszi azokat komolyan és csak hitegetik...
Fontos felidézni, hogy 2021-ben – Brüsszel előnytelen vakcinabeszerzési szerződései következtében – oltóanyaghiány alakult ki Európában, így nehéz...
Ferenc pápa elsősorban a munkaerőpiacot terhelő problémákra hívta fel a figyelmet szokásos szerdai vatikáni kihallgatásán, külön felemelve...
A The Washington Free Beacon konzervatív hírportál értesülései szerint a Twitter nem hajlandó eltávolítani a Donald Trump...
A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a program megvalósításáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán nyilatkozott a...
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyarország újabb négyszázezer koronavírus elleni vakcinával segít Ghánának; ezzel 3,8...
Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes az Oroszország–NATO Tanács szerdai brüsszeli ülését követően megtartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: elfogadhatatlan kockázatokat...
Polgári peres eljárás vár az Egyesült Államokban András yorki hercegre, a brit uralkodó fiára, aki ellen egy...
Az Adatradar információi szerint bár közösségi oldalán nyoma sincs, de az Országgyűlés honlapján fellelhető adatok szerint két...
Természetesen független, természetesen objektív az újonnan indított lakmusz.hu, a magyar tényellenőrző oldal. Minderről pedig ki más is...
Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett közösségi oldalán: a mai kormányülésen döntés született arról, hogy az energiaárak és...
A milánói ügyészség közleménye szerint két észak-afrikai származású olasz állampolgárt őrizetbe vettek a szilveszter éjszaka a milánói...
A Twiterre is feltöltötték azt a videót, amelyen „francia fiatalok” láthatók, akik járókelőket kényszerítettek arra, hogy az...
A Magyar Nemzet az ellenzéki aláírásgyűjtés kapcsán kereste meg Szánthó Miklóst. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a...
Véget ér Dobrev Klára európai parlamenti megbízatása, és úgy tűnik, hogy nem kerül sor ismétlésre. Gyurcsány Ferenc...
Gyattyán György hétfőn nyílt levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez, és együttműködését ajánlotta fel nekik. Márki-Zay Péter...
A francia kormány szerdán bejelentette, hogy sértő, antiszemita hangvételű beszéd miatt újabb mecset hatósági bezárása mellett döntöttek...
Négyszáznál is több feltételezett elkövetőt azonosítottak, és több mint hatvan kisgyermeket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma...
Az Index információi szerint az idei lesz az utolsó vb-je és Eb-je Hosszú Katinkának. A hírportál úgy...
Választásokat csak egyéni körzetekben lehet nyerni, nem tv-stúdiókból, nem sajtótájékoztatókról és nem is szép szlogenek vagy grafikák...
Benyújtotta a Fővárosi Törvényszékre a Donáth László ügyében született első fokú ítélet elleni fellebbezését a Fővárosi Főügyészség...
A parlamenti választás előtt három hónappal felszívódott a magyar baloldal – legalábbis erről jelentetett meg hosszas fejtegetést...
Újra bevezetnék a vizitdíjat, ha a Gyurcsány vezette baloldal kerülne hatalomra – jelentette ki a Fidelitas elnöke...
Magyarország az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg Srí Lankával, miután a két ország mindig is korrekt és...
Elég zűrösek a mindennapok Egerben: nemrég kidobták a vármúzeumból, most pedig lehetséges, hogy Berecz Mátyás mögül kihátrált...
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki legalább utálja annyira Gyurcsány Ferencet, hogy ne fogjon...
Tízből heten (68 százalék) elégedettek a kormány lakossági rezsiköltségekkel kapcsolatos intézkedéseivel – derül ki a Társadalomkutató felméréséből....
Magyarország déli határain idén már több mint százezer illegális határátlépési kísérlet történt – emlékeztet Facebook-posztjában Dömötör Csaba....
Szerdától már utalják és kézbesítik az első idei, öt százalékkal emelt nyugdíjat – közölte a családokért felelős...
Megduplázódott az új esetek száma Magyarországon az egy nappal korábbihoz képest. Szerdára – szemben a keddi 3382...
Megkezdődik Srí Lankán a dél-ázsiai térség valaha volt legnagyobb magyar útépítési projektje, amelynek keretében a Betonútépítő Zrt....
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán megerősítette a Phenjan legutóbbi, hiperszonikus rakétával végrehajtott kísérletéről szóló hírt. A...
Kiszakadt egy erkély korlátja, emiatt kizuhant a harmadik emeletről és életét vesztette egy nő szerdán hajnalban Budapesten...
Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak...
Az április 3-i országgyűlési választáson és a vele egy időben tartandó gyermekvédelmi népszavazáson 146 külképviseleten szavazhatnak a...
Szijjártó Péter telefonon egyeztett a Bosznia-Hercegovinai Főképviselői Hivatal vezetőjével. A külgazdasági és külügyminiszter kedd este a közösségi...
Pozsonyig üldöztek egy illegális migránsokat szállító autót magyar rendőrök. A jármű ukrán állampolgárságú sofőrjét, valamint török állampolgárságú...
Elindult a vdtablog.hu, a Védett Társadalom Alapítvány (VTA) információs oldala. A portál bemutatkozása szerint céljuk, hogy a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS