Kiverte a biztosítékot a Jobbikban, hogy a párt elnöke felvette a CSOK-ot. A Kontra úgy értesült, a...
David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós...
A rendőrség által közreadott információk szerint csütörtök éjszaka halálra vertek egy férfit Csepelen. A közlemény szerint az...
Nem sokkal azután, hogy a MÁV-Volán-csoport bejelentette, hogy hétfőtől kötelező a maszkviselés a járataikon és a megállóhelyeken,...
Trump legalább 30573-szor hazudott az elnöksége alatt, ennek majdnem a felét az utolsó évében – írta még...
Tóth Gabi Facebook-oldalán posztolta ki, miszerint megkereste egy újságíró a napokban. A bejegyzésében elárulta: a kérdezője meg...
Márki-Zay Péter úgy gondolja, hogy amennyiben migránsok települnének be Magyarországra, ők képesek lennének magyarrá válni. Erre reagált...
A BKV Zrt. a Fővárosi Törvényszéken támadta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság egy korábbi döntését, amelyben jogsértőnek minősítette...
November 1-jétől kötelező a maszkviselés a MÁV-Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein – közölte a MÁV Zrt. pénteken...
Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét újra megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnökének a szervezet Brüsszelben zajló...
139 turista közül legalább 85 utas elkapta a koronavírust egy dunai sétahajón, amely Magyarországon is áthaladt. A...
Péntek reggelre 24 óra alatt 4041 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és 37 beteg elhunyt –...
Érdekes elszólásra hívta fel a figyelmet a Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus a Partizán...
Hónapokat is csúszhat az M3-as metróvonal átadása; a késést technikai és szervezési problémákkal indokolják az illetékesek. A...
Egységes iparági álláspont kezd kialakulni az idei szenteste napján érvényes kiskereskedelmi nyitvatartásról. Az ágazati képviselők 2021-ben várhatóan...
Az észak-olaszországi Como városának büntetőtörvényszéke csütörtökön életfogytiglani börtönre ítélte azt az 56 éves tunéziai illegális bevándorlót, aki...
Zugló baloldali vezetése a helyi zeneiskola helyett egy Soros-hálózathoz köthető magánalapítványnak adná bérbe a korábban a Budapesti...
A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére a kormány újabb védelmi intézkedésekről döntött – emlékeztet a kormany.hu. November elsejétől...
A hiperpasszív főpolgármester újabban járványügyi szakembert alakít, visszasírja a lezárások és a kijárási tilalom idejét, folyamatosan fortyog...
Azt hiszem, a miniszterelnök – bár igyekezett az egészet elbagatellizálni – komoly figyelemmel kísérte az előválasztást, és...
A Facebook vezérigazgatója magyar idő szerint csütörtök este jelentette be a vállalat új nevét. Ezentúl Meta néven...
Románia számos városában jelentősen drágulhat a távhő, miután annak előállítása csaknem kétszer nagyobb lesz november és március...
Szalafista csoportokhoz közel álló internetes oldalakon terjesztették június óta azt a másfél órás videót, amelyen a Samuel...
A LIBE-bizottság – amely Donáth Annát is soraiban tudja, Dobrev Klára pedig póttagja – mai ülésén felkérte...
A Cseh Katalin-botrány kirobbanása után hirtelen eltűntek az érintett cégek váci, Nádas utcai épületei elől az EU-s...
Márki-Zay Péter, a baloldali előválasztási hacacáré nyertese nemrég Bécsben járt. Gyurcsány miniszterelnök-jelöltje a Facebook-oldalán publikált videós bejelentkezésében...
Az Európai Bizottság beadványára az Európai Unió Bírósága úgy döntött, hogy Lengyelországnak rekordmértékű, napi egymillió eurós büntetést...
A falvakban, kistelepüléseken élők körülményeinek javítására is fókuszál a kormány; a Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik...
Az alaptörvény olyan szabályozást tartalmaz a fenntartható fejlődésről, amely a jövő nemzedékek megóvását szolgálja – mondta a...
Kedden járt Magyarországon Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (a korábbi Nemzeti Front) párt elnöke, aki...
Portálunk is beszámolt róla, hogy Fekete-Győr András csúnyán leszerepelt az ellenzéki előválasztáson, mindez pedig a pártelnöki pozíciójába...
Gyurcsány Ferenc csütörtökön Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az előválasztási kampány után feleségével, Dobrev Klárával pihenni mentek...
A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából – jelentette ki a Fidesz szóvivője csütörtöki, az MTI-hez...
A V4 régió szuperexpresszének a célja a térség fővárosainak az összekötése, illetve a térség bekapcsolása az európai...
Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc a migráció korlátozása helyett a befogadást és a bevándorlók integrációját hangsúlyozza –...
Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró – tudatta a család az MTI-vel. A közlés...
Nagy kihívást jelentenek Európa számára a növekvő kábítószer-használat társadalmi és egészségügyi következményei, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja...
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön Brüsszelbe utazik a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) kétnapos vezetőségi ülésére, illetve...
Hann Endre, a Medián igazgatója a HVG-nek adott interjújában Karácsony Gergely és Gyurcsány kapcsolatáról beszélt, emellett azt...
Rövid videót osztott meg Orbán Viktor „Gyurcsányról…” címmel közösségi oldalán. A videóban az látható, hogy Orbán Viktor...
Az elmúlt hónapokban rengeteg Közel-Keletről és Afrikából érkező bevándorló próbál szerencsét a lengyel határon, ám a lengyelek...
Az elmúlt 24 órában 4039 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, a betegséggel összefüggésben 45 ember hunyt el. Eddig...
A baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat....
Románia húsz kórházába, alapvetően Erdélybe negyven lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint háromezer doboz favipiravir...
Már több száz gyermeknek, családnak segített a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita kuratóriumi elnök, az államfő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS