Pesti Srácok

Cégvezetői beosztására hivatkozva pályázott a Momentum elnökségébe Cseh Katalin

Cégvezetői beosztására hivatkozva pályázott a Momentum elnökségébe Cseh Katalin

Évekig dolgozott külföldi pártokkal, családi cég vezetője, és külföldi aktivisták projektalapú csapatait is irányította – e tapasztalatokkal pályázott és került be a Momentum elnökségébe 2017-ben Cseh Katalin. A családi cégben betöltött vezetői tapasztalatát is referenciaként tüntette fel a Momentum EP-képviselője a párt 2017-es tisztújító küldöttgyűlésén – ez derült ki a gyűlés jegyzőkönyvéből, amelyet egy csalódott momentumos juttatott el a Mandinerhez.

A napokban a PestiSrácok.hu is írt arról, hogy a Cseh Katalin apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon. A Pannónia Nyomda Kft.-vel azonos címekre bejegyzett telephelyekkel rendelkező cégek összesen több mint 4,5 milliárd forintot nyertek uniós pályázatokon. Ebben önmagában természetesen semmi kivetnivaló nem lenne, hiszen az uniós források azért vannak, hogy a vállalkozások éljenek velük, de az elnyert támogatások fényében más színben tűnnek fel Cseh alábbi kijelentései:

– mondta Cseh Katalin, aki korábban többször is azért lobbizott, hogy az EU érvényesítse Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, korlátozza az EU-támogatások kifizetését. Emellett arra is fény derült, hogy bár Cseh Katalin egyik vezéralakja volt az olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, ügyvezetése alatt mégis épp az olimpiára hivatkozott EU-s pályázatában a családi cég. A Momentum EP-képviselője a botrányra adott válaszaiban magyarázatként többek között azt emelte ki, hogy évekkel ezelőtt – jóval azelőtt, hogy politikai pályára lépett – lemondott a cégvezetésről. Nem tudni, Cseh Katalin mit ért politikai pályára lépés alatt, de ezzel kapcsolatban több, a politikusról eddig is köztudott tény irányadó lehet:

PestiSracok facebook image

  • Cseh Katalin 2012-től a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt.
  • Cseh Katalin újságírói kérdésre maga is beismerte: már az egyetemi évei alatt elkezdett politizálni, ifjúsági szervezetekben, például a Bajnai-féle Együtt aktivistája is volt.
  • Cseh Katalin 2015-ben alapítója volt a Momentum Mozgalom elődjének számító Momentum Mozgalom Egyesületnek.
  • Ugyan a párt első vezető testületébe nem került be, de 2017-ben, a Momentum párttá alakulását követően az új politikai formáció első, ötfős elnökségének tagja lett. Ekkor már egy ideje a párt nemzetközi kapcsolattartója, valamint az egészségügyi munkacsoportjának vezetője volt. A Pannónia Nyomda ügyvezetői tisztségéről csak 2018 januárjában mondott le. Azonban fél évvel korábban, 2017 augusztusában a Momentum elnökségi tagjának választották.

Kortesbeszédében a képviselő kiemelte: büszke arra, hogy itt lehet a Momentumban, továbbá évekig dolgozott külföldi pártokkal és irigy volt, amiért itthon ezt nem látta. Azért jött haza, mert végre látott alternatívát. Emellett a tisztségre alkalmassá tévő referenciaként kiemelte, hogy egy családi cég vezetője, és projekt-alapú csapatokat is vezetett, például külföldi aktivistáknak.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.