1956-os forradalom és szabadságharc
Emlékhelyet avatnak Wittner Máriának Szarvason
Emlékhelyet avatnak pénteken Wittner Mária, a közelmúltban elhunyt fideszes országgyűlési képviselő, '56-os szabadságharcos, halálraítélt emlékére Szarvason, a Kossuth téren – tájékoztatta Babák Mihály (Fidesz–KDNP) polgármester a sajtót.Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a Corvin közben
Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar szabadságharcokat vérrel írták, és a magyar nép bebizonyította, hogy a szabadságért akár az életüket is hajlandóak feláldozni fiai és leányai – jelentette ki Lomnici Zoltán, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke a szervezet keddi, a budapesti Corvin közben megtartott ünnepségén.A szabadságszeretet egyik legtisztább jelképe volt – Végső búcsút vettek Wittner Máriától (Galériával!)
A Dunakeszi temetőben helyezték végső nyugalomra az 1956-os szabadságharcost, Wittner Máriát, aki 86 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Kozma Imre atya tartotta, aki elmondta, hogy a legendás hős életműve mind nemzetünk, mind az egyetemes kultúrának hatalmas java, és köszönetét fejezte ki neki azokért a hőstettekért, amelyeket egész fiatal korától haláláig vívott a magyarokért. Wittner Mária az önfeláldozó, félelmet nem ismerő szabadságszeretetnek az egyik legtisztább jelképe, aki egyszerre volt hőse 1956-nak, és egyszerre volt áldozata a magyar szabadságharcot és forradalmat követő kommunista terrornak – fogalmazott Németh Szilárd kormánybiztos, aki a család és a barátok nevében búcsúztatta a szabadságharcost.Ma vesznek végső búcsút Wittner Máriától
Ma délben, a Dunakeszi temetőben vesznek végső búcsút Wittner Mária 1956-os szabadságharcostól.Az 1956-os forradalom és a rendszerváltozás cigány hőseiról szóló kiállítás nyílt a Terror Házánál
Az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállaló magyar cigány hősöket bemutató tablókiállítás nyílt kedden, Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt.Ismerje meg a Corvin köz valóságát, hallgassa meg, hogyan harcoltak Wittner Máriáék azokon a drámai napokon! (Polbeat-videó)
Szokatlanul hosszú, ám kordokumentum értékű és hol szívet szorító, hol rendkívül drámai Polbeat-beszélgetésben tártuk fel, hogyan harcoltak a Corvin közi, Üllői úti pesti srácok 1956-ban, hogyan tartották állásaikat a november 4-i, totális szovjet invázió után, teljes reménytelenségben, mégis hősiesen kiállva még november közepéig. Varga János Corvin közi szabadságharcos, "a Janika", illetve "a Kicsi", a múlt hét szerdáján elhunyt Wittner Mária harcos- és elítélt társa, illetve Cey-Bert Róbert író, az Üllői úti felkelő csoport tagja elevenítette fel adásunkban a győztes forradalom egy hetének napjait, majd a letámadást és a vakmerő ellenállás időszakát. Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, nézőink kérdéseire is válaszolva a szabadságharcosok visszaemlékeztek Wittner Mária tetteire, barátságára. Varga János részletes elbeszéléséből az is kiderül, hogy a kommunisták által halálra ítélt Wittner Mária és mártírtársnői milyen kivételes bátorsággal vettek részt a harcban, milyen emberfeletti önfeláldozást vittek véghez a magyar nemzet szabadságáért.Két 56-os legendával, Varga Jánossal és Cey-Bert Róberttel beszélgetünk Wittner Mária harcairól a Polbeatben (felvétel csütörtökön, este hétkor)
"Törékeny asszony erős lélekkel és hittel, megtörhetetlen tiszta erkölcsiséggel és mély hazaszeretettel. Ő Wittner Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevője, túlélője, Corvin közi harcos, az 52A559. sz. halálra ítélt" - így jellemezte a múlt hét szerdán elhunyt Wittner Máriát Stefka István. Most kizárólag róla és a Corvin közi ellenállók hősi harcáról beszélgetünk a Polbeatben, Wittner Mária egykor bebörtönzött harcostársával, jóbarátjával Varga Jánossal, a Corvin közi Janika szobor alakjának ihletőjével és Cey-Bert Róbert 1956-os szabadságharcossal, aki szintén a Corvin köz és az Üllői út környékén szállt szembe a szovjetekkel, majd elmenekült a megtorlás előtt és hihetetlenül érdekes, kalandos életet élve, végül íróként teljesedett ki. A velünk élő legendákkal Huth Gergely és Stefka István beszélget, csütörtök este hét órakor, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben.Wittner Mária az egyik legnagyobb hős volt, akit valaha ismertem - Schmidt Mária megható emlékei az elhunyt ikonról (PS-interjú)
Wittner Mária az egyik legnagyobb hős volt, akit ismertem, akivel volt alkalmam találkozni, beszélgetni, és közelebbi kapcsolatba kerülni. Marika az egész életét 1956 szelleme ébren tartásának szentelte. Mindig gondoskodott a bajtársairól. Azokról is, akik elestek a harcokban, azokról is, akiket kivégeztek vagy súlyos börtönbüntetésre ítéltek, és azokról is, akik életben maradtak, és akiknek az életkörülményeinek a javítását, az elismertetésüket nagyon fontosnak tartotta - így jellemezte a szerdán elhunyt Corvin közi szabadságharcos, Wittner Mária életművét Schmidt Mária történész professzor. A Terror Háza Múzeum főigazgatója azt is elárulta a PestiSrácok.hu-nak adott videóinterjúban, hogy a múzeum kapott egy igazán különleges ajándékot Wittner Máriától.Elment 1956 utolsó ikonja (Stefka István személyes megemlékezése)
"Wittner Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevője, túlélője, Corvin-közi harcos, az 52A559. sz. halálra ítélt élő lelkiismerete volt annak a népfelkelésnek, annak a világra szóló magyar forradalomnak és szabadságharcnak, amelyben egy kis nép egyedül szállt szembe a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével, a szovjet tankokkal, ágyúkkal, valamint a kommunista Rákosi-diktatúra ávéhásaival, pufajkásaival szemben, a szabadságért, a demokráciáért. (Stefka István személyes megemlékezése a 2022. szeptember 14-én elhunyt szabadságharcos hősről, Wittner Máriáról.)Ajánljuk még