2006-os rendőrterror
Amit mindig is tudtunk 1956-ról és 2006-ról
1956 előtt a kommunisták kezébe került magyar állam minden emberi közmegegyezést, minden hagyományt felmondott és a pszichopatákra jellemző részvétlenséggel tört elmebeteg céljai felé. Ahhoz képest, hogy a kommunisták miket műveltek a magyarokkal 1945 és 1956 között, a forradalom kifejezetten emberi volt, az átlagemberek – néhány kivételtől eltekintve – nem adták azt vissza a kommunistáknak, amit tőlük kaptak, bosszút sem álltak.„Őrizd a forradalom szellemiségét!” – 1956 általa megírt krónikájával emlékezünk a méltatlanul elfeledett szabadságharcosra, Dénes Jánosra
Életének kilencvenkettedik évében elhunyt az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legendás személyisége, Dénes János. Írásunkban saját kötetében megjelent forradalmi visszaemlékezéseit és emberi arcélét is megidézve igyekszünk emléket állítani a szabadságharc egyik megtörhetetlen, igaz hősének, aki 2006-ban is ott volt a barikádokon és „körme szakadtáig” a magyarság megmaradásáért, sorsának jobbításáért küzdött.Gondolatok egy csodálatos élményt jelentő Békemenet után (Képgalériával!)
Minden korábbinál nagyobb tömeg részvételével zajlott le szombaton Budapesten a Békemenet. A hangulat olyan volt, amilyen az időjárás: szikrázó, ragyogó. A résztvevők folyama a Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út saroktól egészen a Károly körút közepéig ért. A megemlékezés emelkedettsége méltó volt 1956 szellemiségéhez és a nemzeti oldal tömegrendezvényeihez is.Provokáció és embervadászat - 2006 őszének hiteles története a Pesti TV kisfilmjén
22 perces riportfilmben foglalta össze a Pesti TV a 2006 szeptember-októberi rendőrterror okait és hátterét, amelyben a Hír TV legendás, világhírűvé vált tudósításainak két készítője, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs kalauzolja nézőinket. Megszólal a filmben Völgyesi Miklós korábbi legfőbb bírósági bíró, aki a Civil Jogász Bizottság alapítójaként 15 éve küzd a terrorizált, közéleti véleménynyilvánítása okán, vagy épp teljesen ártatlanul megvert, megsebesített emberek igazáért, továbbá Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező, aki egy különleges játékfilmben, az Elment az őszödben foglalta össze a Gyurcsány-féle politikai provokáció és alvilági összeesküvés lényegét (a bukott miniszterelnök és a baloldal mai vezére sokak sajnálatára csak a filmvásznon látható bilincsben, börtönben). Tudósítunk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Gaudi-Nagy Tamás országjáró kamionjának helyszíneiről is, és feltűnik a riportfilmben Huth Gergely, Ferkó Dániel és Kroó Zita is.Az Elk*rtukból mindenki megértheti, hogy a baloldal kész ölni is a hatalomért
Semmi meglepő nincs abban, hogy a kiégett és egyre gátlástalanabb baloldali média máris megpróbálja eljelentékteleníteni és lesajnálni a tegnap bemutatott Elk*rtukat. A politikai thriller ugyanis nagyon veszélyes fegyver az igazság oldalán; aki megnézi, annak a fejében rögtön egyetlen, rémisztő történetté áll össze az a sok sokkoló hír, oknyomozó cikk, leleplezés és riport, amely a valósággal valódi kapcsolatban álló konzervatív sajtóban 2006 óta megjelent a témáról. A következtetés pedig nem lehet más, mint hogy a magyarországi baloldalt még mindig olyan szörnyetegek irányítják, akik képesek emberéleteket is feláldozni saját hatalmukért.Megérkezett az Áldozatok 2006 című dokumentumfilm első előzetese (Videó!)
Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás kíméletlenül őszinte dokumentumfilmben mutatja be a 2006-os rendőrterror eseményeit. A filmben az áldozatokon kívül a felelősöket is megkeresték, hogy őszintén, sallangmentesen mutassák be a Gyurcsány-korszak legszörnyűbb tetteit.Révész Máriusz: Gyurcsányék felfüggesztették a jogállamot, tudatosan szíthatták az indulatokat 2006-ban
Kimondható, hogy abban az időszakban a jogállami kereteket felfüggesztették 2006-ban – mondta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek adott interjújában, kifejtve: ha bármely európai demokráciában azonosító szám nélküli rendőrök vernék szét az embereket, akkor a rendőri vezetők és a belügyminiszter rövid időn belül nem lennének a pozíciójukban, hacsak a miniszterelnök eleve nem bukna bele. Magyarországon azonban ez nem így alakult, az akkori miniszterelnök pedig most az ellenzék vezető figurája.Polbeat Pankráció – Márki-Zay Péter egy "gumikeresztény senkiházi", aki erkölcsi szempontból egy milliméterrel sem áll előkelőbb helyen Gyurcsánynál (Videó!)
Éles vitát hozott a felvetés, hogy Márki-Zay Péter vajon jobboldali, vagy sem. A téma apropója egy 3 évvel ezelőtti műsorból vett idézet, amelyet a VálaszOnline a napokban hozott ismét felszínre, és amelyben Huth Gergely már akkor úgy nyilatkozott az akkor frissen megválasztott hódmezővásárhelyi polgármesterről, hogy ő egy gumikeresztény senkiházi. A vitatér balpatkója szerint azok az érvek, amelyek szerint MZP nem jobboldali és vallásos ember, természetesen csak egy újabb kísérlet az ellenzéki miniszterelnök-jelölt "összegyurcsányozására". Csizmadia Tamás szerint azonban erre semmi szükség nincsen, hiszen ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg egy kacsa – vagyis nem kell "összegyurcsányozni" Márki-Zayt, hiszen ezt már megtette ő maga.CÖF-CÖKA: a gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet
A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án – közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Ajánljuk még

















