2018-as választás
Sallai kitálal: Hónapok óta fillérekért árulják az LMP-t és annak minden alapelvét
„Hadházy a fegyelmi eljárása elöl egy megjátszott színdarabba menekült, én meg ostoba módon segítettem neki. Dettin, akitől „lehet más a politika“ elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést - és sorolhatnám, most már profi politikusként reagál: él a lehetőséggel, hogy távozzak azonnal a közéletből, mert kezdtek kínosak lenni számára is a kérdések, amiket most véletlenül nem Hadházy kérdez, mert őt is megválogatja, hol lásson visszaéléseket” – írja Sallai R. Benedek LMP-s képviselő Facebook-oldalán. Ismert, tegnapi sajtóhírek arról számoltak be, hogy Sallai állítólagosan úgy megütötte a fegyelmi tárgyalása előtt álló Hadházy Ákost, hogy agyráskódást kapott. Sallai posztja érdekes látlelete az LMP belső forrongásainak. Sokan vagyunk kevesen – minden ellen tüntetett az ellenzék (Videó+galéria!)
Hat nappal a 2018-as országgyűlési választás után, a legutolsó szavazatok összeszámlálásának óráiban tartotta meg sokadik kampánynyitóját a csalódott ellenzék immár követhetetlen irányvonalú frakciója, amely a szinte semmiben egyet nem értő rajongótábora előtt megtartott performanszában új voksolás kiírását, a harmadszor is kétharmados többséggel megválasztott, még meg sem alakult negyedik Orbán-kormány lemondását, a teljes ellenzék távozását, a rossz dolgok megszüntetését követelte. Az Operánál gyülekező, majd a Kossuth térre vonuló tömeg – mindenféle számháborús stratégiát mellőzve – valóban megtöltötte a teret, ami nem titkolt céljuk is volt, stábunknak több résztvevő elmondta, hogy többen akartak lenni, mint ahányan a Békemeneten voltak. Azt, hogy ez miért jó bárkinek, nem sikerült megfejteni, azt viszont feltételezhető, hogy az egész országból Budapestre utaztatott, a választás végeredményét még mindig felfogni képtelen tömegnek pontosan ugyanannyi tagja van, ahányan szombaton a Kossuth téren megjelentek. A mindenkire dühös emberek gyűlölködve követelték a gyűlölet beszüntetését, és egymás közelségében delirálták, hogy ők a rendszerváltó többség. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.