2018-as választás
Morvai: Ne hagyjuk destabilizálni Magyarországot az EU és Sorosék által (Videóval!)
Magyarországot, majd Lengyelországot ültették a vádlottak padjára az Európai Parlamentben – jelentette ki csütörtöki, parlamenti felszólalásában Morvai Krisztina, aki felszólalásaiban helyretette a nemzeti függetlenségüket védő tagállamokkal szemben bosszúszomjas eurokratákat. Rámutatott arra is: amikor egyes európai parlamenti képviselők unatkoznak, elkezdenek sorosista pajtásaikkal együtt forradalmakat kirobbantani, országokat destabilizálni, arab tavaszt, vagy éppen ukrajnai Majdan teret csinálni, tengernyi szenvedést okozva a későbbiekben a helyi lakosságnak. Közleményében a magyar képviselőnő megosztotta a Momentum által által a napokban Magyarországra hívott magyargyűlölő Guy Verhofstadt EP képviselő a kijevi beszédét, amelyet a liberálisok kedvence a véráztatta Majdan téren mondott el. Morvai Krisztina kiemelte: „A következményeket ismerjük... Legyünk bölcsek, hogy Magyarországon ezt ne tudják megismételni!” Segítünk megérteni a Zsúrpubinak, hogy miért a Fidesz nyerte a választást
Levonta a tanulságokat a vasárnapi választásból az ellenzék, a rendkívüli szellemi tevékenységéről elhíresült Zsúrpubi például az IQ 60-as társadalmi réteg által előszeretettel fogyasztott konteókban talált megoldásra. A Vona Gábor távozása után riadt útkeresésre ítéltetett jobbikos faliújságból megtudhatjuk, hogy milyen Orbán félelmetes rendőrkonvoja, amely egyetlen autóból áll, és milyen az, amikor bágyadt turisták észre sem veszik, hogy körülöttük egy hatalmas hadseregre való pribék hermetikusan lezárta Budapestet, így segítve az ördögi hatalom csalásait. Azokat a csalásokat, amelyeket valamiért senki nem akar bejelenteni. A Zsúrpubi ezért gründolna egy kisebb polgárháborút, mert voksolni egészen addig kell, amíg a Jobbik nem győz. A mostani eredmény a rémhírportál szerint azért elfogadhatatlan, mert azt a hülyék szavazták meg. Puzsér: Addig nem lesz kormányváltás, míg Gyurcsánynak és az MSZP-nek el nem folyik a vére
Az ellenzék különösen a hódmezővásárhelyi szavazás után „belehiszterizálta magát” abba a véleménybuborékba, hogy itt kormányváltás lesz, holott ennek az ellenzék részéről semmilyen feltétele nem volt adott - erről beszélt Puzsér Róbert az Apu azért iszik, mert te sírsz című beszélgetés-sorozat legutóbbi adásában. Mint hozzátette, szerinte azért állt elő ez a helyzet, mert „Gyurcsánynak meg az MSZP-nek még nem folyt el a vére”. Puzsér Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban úgy fogalmazott, "ezzel a vérszívó, szemkilövető, választást elcsaló, költségvetést hamisító gazemberrel szemben olyan fényesen állja ki a kormány az összevetést, mint a Nap a Holddal". A beszélgetésen elhangzott, miközben az ellenzék össze-vissza hazudott a migrációval és Európa iszlamizációjával kapcsolatban, még a baloldali választók számára is egyértelmű volt, hogy ez valóban nagyon fontos probléma, és a Fidesz joggal és sikerrel alkalmazta ezt kampánya során.