2019-es ep-választás
Dúró Dóra a PS-nek: Az ellenzék eddig is élen járt az ország feljelentgetésében
A Momentum és a DK eddigi tevékenysége az EP-ben elfogadhatatlan; megmutatták, hogy nem magyarok, és csak áskálódni mentek ki Brüsszelbe - mondta portálunknak Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. Az egykori jobbikos politikust jelenlegi pártjának első, Ásotthalmon megrendezett kongresszusa kapcsán kerestük meg, melyet ma tartanak a csongrádi településen. A politikus élesen kritizálta a balliberális oldalt, de nem kímélte egykori pártját, a Jobbikot sem; szerinte az ottani vezetők teljesen hiteltelenné váltak a Gyurcsány-féle ellenzékhez való csatlakozással, éppen ezért kizárta annak a lehetőségét is, hogy újabb jobbikosokat igazoljon a Mi Hazánk Mozgalom.Három magyar képviselőt választottak szakbizottsági alelnöknek az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament szakbizottságai szerdai alakuló ülésükön három magyar képviselőt, Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselőket, valamint Ujhelyi István szocialista képviselőt választották meg EP-bizottsági alelnöki posztokra - közölte az uniós parlament szerdán. A tájékoztatás szerint Deutsch Tamás a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kingát a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki.Brüsszel vezető személyi állagán is látszik a történelmi lejtő
A Hír TV Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt állandó vendégeivel – Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal – Európa jövőjét latolgatták. A műsorban szó esett a Brüsszelben folyó alkudozásokról, a néppárt balra tolódásáról, valamint Trianonról, és a jövő évről, amely a nemzeti összetartozás jegyében fog telni.Felfüggesztették az EU-csúcsot
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felfüggesztette az európai uniós csúcstalálkozót, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson a tagállamok vezetőivel - írta az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében vasárnap késő este.Hollik: Weberről múlt időben kell beszélni
Ha a vezetők jók, az Európai Unió újra sikeres lehet - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.Merkel is kiállhat Weber mögül az elnöki székért folytatott harcban
Nem biztos, hogy érvényesül az úgynevezett csúcsjelölti rendszer az Európai Bizottság (EB) elnöki pozíciójának betöltésében; a helyzet sokkal összetettebb, mint öt éve, amikor Jean-Claude Junckert választották meg a tisztségre - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag). A rendszer megváltoztatásával pedig legalábbis megkérdőjeleződne Manfred Weber pozíciója az elnöki székért folytatott versenyben.Büntethetik a pártokat, akik nem távolították el az EP-választási plakátokat
Lejárt a határidő a május 26-ai európai parlamenti választáson indult pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány idején közterületeken elhelyezett plakátjaikat.Merkel továbbra sem vállalna uniós intézményben vezető tisztséget
Továbbra sem vállalna vezető tisztséget egyetlen brüsszeli uniós intézmény élén sem, és csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy erre vonatkozó, "gyakran ismételt szavait szemmel láthatóan nem tartják tiszteletben" - közölte a német kancellár a brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően, újságírói kérdésre válaszolva, pénteken.Ajánljuk még