2019-es önkormányzati választások
Gyurcsány lehet a pesterzsébeti ellenzéki paktum nyertese, miután a Jobbikot megfúrta, és megvette a Momentumot
Budapest XX. kerületében az október 13-i önkormányzati választás kapcsán megkötött ellenzéki paktumnak két nyertese van: a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom. Míg Gyurcsány pártja az ellenzéken belüli vezető szerepét tudta jelölti helyekre és pénzügyi forrásokkal kecsegtető pozíciókra cserélni, addig a Momentumot a jobbikos jelölt elárulásáért fizetnék ki.Kósa Lajos: A lakosság négyötöde szavazhat a Fidesz-KDNP jelöltjeire az önkormányzati választásokon
Az ország 3177 önkormányzatából ezerkétszáz településen állított jelöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve harminchét százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni – jelentett be a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, Békéscsabán.Össztűz volt LMP-s politikusokra, akik a Fidesz színeiben indulnak az önkormányzati választásokon
Az utóbbi napokban több olyan LMP-s politikusról szerezhettünk tudomást, akik kiléptek pártjukból, de nem Szél Bernadettet és Hadházy Ákost utánozva kóvályogtak tovább a semmiben, hanem voltak olyan ádázak és a Fidesz soraiban folytatják politikai pályafutásukat. Ez az ellenzék számára egyszerűen árulás, becstelenség, melynek hangot is adtak. Józan ésszel érdemes belegondolni, hogy vajon tényleg ott tart a teljesen üres ellenzéki gondolkodás, hogy azt is szeretné megszabni, kinek hova kell tartozni, a lelkiismeret pedig csak balra húzhat? Ki az, aki megoszt, és élezi a feszültséget ebben a helyzetben? Az ellenzéki politikusok és sajtójuk üzenete egyértelmű: aki fideszes, az rossz ember, becstelen, lop, tönkreteszi az országot és vélhetően szarvai is vannak, meg persze patái és kénkövet fúj. A valóság viszont előbb-utóbb mindig szembejön, még a fröcsögő "demokraták" sem kerülhetik el.Választási csalás miatt indított nyomozást a rendőrség Gyurcsányék arab bérszavazókról szóló rémhírhadjárata miatt
A választási törvénybe ütköző, személyes adattal visszaélés gyanúja miatt indított vizsgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság abban az ügyben, amelyben az újpesti Helyi Választási Iroda vezetője tett feljelentést, miután a DK helyi erői egy család tagjainak rossz címre kézbesített választási értesítői nyomán gründoltak hisztériakampányt a Facebookon, azt állítva, hogy az Orbán-kormány lefizetett arab migránsokkal akarja újraszavaztatni októberben a fideszes polgármestereket – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen folytatják az illetékesek, később azonban várhatóan – és elvárhatóan – Gyurcsányéknak is magyarázatot kell adniuk arra, hogy miért építették gyűlöletkampányukat egy szándékos félreértésre alapozott hazugsághadjáratra.Információink szerint az ominózus értesítőket nyolc napja személyesen Varju László, Újpest DK-s országgyűlési képviselője adta át a választási iroda illetékeseinek, ami egyfajta beismerő vallomásnak is tekinthető.Printernet, avagy az Index megint mucsaimagyarozik
Leporolta a tavalyi országgyűlési választásokra feltalált, emlékezetesen sikeres kommunikációs stratégiáját az ellenzéki sajtó: az Index szerint jelentősen csökkenti a helyhatósági választáson az ellenzék esélyeit, hogy a magyarok jelentős része kizárólag a közmédia híreit fogyasztja, így agymosott zombikként nem képesek értelmezni a függetlenobjektív valóságot. Az alaptalan teória valószínűleg előzetes magyarázat a várható eredményekhez, ugyanakkor reményt ad arra, hogy felhőtlenül szórakozhassunk a kampányidőszakban, amennyiben újra előveszik a csodafegyvert, a nyomtatott internetet. Ha ezt meglépik, talán még a vidékiek is megtanulják, hogy miképp váltsanak csatornát a tévéiken, rádióikon, és a számítógépeiken sem csak a fideszes képernyővédőt bámulják majd.Sistergős cicaharc a Blahán – Puzsér szerint KariGeri az MSZP-nek gyűjt illegálisan személyes adatokat (Videó!)
Puzsér Róbert szerint Karácsonyék az MSZP adatbázisát gazdagítanák illegális módon. A Sétáló Budapest program szellemi atyja szerint elfogadhatatlan, hogy Karácsony Gergelyék tizennégyszer annyi ajánló ívet kértek ki, mint amennyi ajánlást gyűjthetnének. Puzsér egyúttal felszólította az MSZP-Párbeszéd-DK szövetségeseit, a Jobbikot, a Momentumot és az LMP-t, hogy védjék meg a támogatóik adatait az MSZP-től és Karácsonytól.Fekete-Győréknek megint fogalmuk sincs, meddig tartanak a kerületek
A jelek szerint továbbra sem megy a földrajz Fekete-Győr Andrásnak és a Momentumnak: a párt erzsébetvárosi alapszervezete olyan kampányvideót forgatott, amelynek központi és visszatérő eleme a Keleti pályaudvar. A probléma ezzel csak annyi, hogy a helyszín stabilan a VIII. kerületben található – írja az Origo.hu.Századvég: A választók alig öt százaléka vett részt az ellenzéki előválasztáson Ferencvárosban
Alacsony volt a részvételi arány a ferencvárosi ellenzéki előválasztáson, a választók alig öt százaléka vett részt rajta – mondta a Századvég vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.Gyurcsányék trollkodták szét az ellenzéki összefogást Kőbányán
Az ellenzéki összefogás jegyében külön indul az önkormányzati választáson Kőbányán az LMP, miután a párt alpolgármesterségre pályázó képviselőjét, Tóth Balázst a DK-s Gy. Németh Erzsébet úgy golyózta ki a megálmodott városvezetésből, hogy még csak meg sem kérdezte elképzeléseiről, sőt, nem is találkozott vele. A történtek jól illusztrálják azt a gyakorlatot, hogy a helyi szintű DK-sok hiába állapodnak meg bármiről az ellenzék más pártjaival, amire a paktumok Gyurcsány közvetlen környezetéig érnek, az előjelek megfordulnak, az igenekből nemek lesznek, és fordítva. Tóthék szerint az LMP különutas mutatványa nem az ellenzéki koordinációt gyengíti, hanem a Fideszt; a siker érdekében most már csak szavazatokat kell szerezniük. Az optimizmus alapja természetesen a májusi EP-választások eredménye, amelyen az LMP akkorát hasított, hogy végül nem szerzett mandátumot, de még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket.Ajánljuk még