2020-as amerikai elnökválasztás
Hogyan ér véget 2020?
Ez az év egy jó nagy szívás volt – gondolják valószínűleg tízből kilencen. A koronavírus egy úgynevezett „fekete hattyú” esemény volt; vagyis egy olyan, senki által nem várt, semmilyen modellbe, előrejelzésbe bele nem kalkulált és nem is kalkulálható fejlemény, amely pillanatok alatt gyökeresen megváltoztatta a „pályát”, felborította a dolgok normális, többé-kevésbé előrejelezhető és tervezhető menetét mind az egyes emberek, mind a cégek, mind pedig komplett országok számára. És sajnos még mindig nem látjuk a végét…Amerikai elnökválasztás - Billegő körzetekben kampányolt Trump és Biden
Donald Trump amerikai elnök Nevadában, demokrata párti kihívója, Joe Biden pedig Észak-Karolinában kampányolt vasárnap. Mind Nevada, mind Észak-Karolina ingadozó, vagyis nem egyértelműen demokratákra vagy republikánusokra voksoló államnak számít, noha Nevadában 2004 óta nem győzött republikánus, Észak-Karolinában 2008 óta pedig demokrata párti elnökjelölt.Amerikai elnökválasztás – Összecsaptak Trump és Biden hívei San Franciscóban
Amerikai konzervatív tüntetők kis csoportja rendezett demonstrációt tegnap, San Franciscóban, kifejezve támogatásukat Trump elnök felé, illetve fellépve a szólásszabadságért. A demonstrálókra ellentüntetők több százas csoportja támadt.Trump: Lehet, hogy el kell hagynom az országot, ha Biden nyer
Donald Trump amerikai elnök a közelgő választások kapcsán szólalt fel Georgia államban, ahol úgy nyilatkozott: előfordulhat, hogy el kell hagynia az Egyesült Államokat, ha Joe Biden nyer novemberben.Bident már csak az tartja a felszínen, hogy a Facebook és a Twitter blokkolja a rá terhelő tényeket!
Joe Bidenről és fiáról sorra buknak ki a botrányosabbnál botrányosabb felvételek és információk. Szerdán a New York Post amerikai napilap hozott le kellemetlen részleteket arról, milyen zűrös, korrupciógyanús ügyei vannak a demokrata elnökjelöltnek és fiának, akiről bebizonyosodott, hogy egy ukrán energetikai cég igazgatótanácsában ül nulla tapasztalattal és még kevesebb végzettséggel. Amikor Hunter Biden egy kenőpénzes botrányba keveredett, apja minden erővel próbálta hárítani magáról és fiáról a felelősséget – nem sok sikerrel –, a most előkerült terhelő bizonyítékok pedig egyértelműen rávilágítanak: Joe Biden nemcsak tudott a Burisma-botrányról, de aktív szereplője is volt. Az egész botrányt ráadásul el is kerülhették volna, ha Joe Biden fia nem annyira felelőtlen, hogy a titkos adatokkal és ciki videókkal teli számítógépét elviszi egy szervizbe és nem megy érte.Szijjártó: Joe Biden a saját korrupciógyanús ügyleteiről számoljon be, mielőtt Magyarországot támadná (Videó!)
Jó lenne, ha Joe Biden a régen levegőben lévő kérdésekre adna választ, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni – üzente a demokraták elnökjelöltjének a közösségi oldalán közzétett videójában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter felszólította Bident arra, hogy mielőtt korábbi, alelnöki tevékenységéhez hasonlóan a közép-európai országokat kritizálná, számoljon be fia, valamint saját korrupciógyanús ukrajnai ügyleteiről.A járványra adott válaszokról vitázott Trump és Biden
Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden főként a koronavírus-járványra adott válaszokról vitázott csütörtökön este azon a stúdióbeszélgetésen, amelyet két amerikai televíziós társaság egymástól függetlenül, de egy időben szervezett a két politikussal. A republikánus amerikai elnök a floridai Miamiban az NBC televízió szervezte beszélgetésen válaszolt a műsorvezető és a meghívott vendégek kérdéseire, míg Joe Biden a pennsylvaniai Philadelphiában az ABC televízió munkatársa által moderált beszélgetésen vett részt. A két párhuzamos beszélgetést az elmaradt második elnökjelölti vita idejében tartották meg.Felfüggesztették Donald Trump újraválasztási kampányának hivatalos Twitter-fiókját is
Felfüggesztették Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának hivatalos Twitter-fiókját is – jelentette a Politico című lap Michael Hahnra, a Trump-kampány közösségi médiával foglalkozó munkatársára hivatkozva csütörtökön.Trump kampánytánca robbantja az internetet
A hamarosan esedékes amerikai elnökválasztás hajrájában az utolsó két hét kampányköreit futják a jelöltek. Donald Trump a Fiatal Keresztények Egyesületéhez (YMCA) látogatott Pennsylvaniában, ahol a beszéd után táncolt is egyet a szervezetről ihletett popslágerre. Ennek oka a lazaság kifejezésén túl az is lehet, hogy a Trump-kampány meg akarja mutatni, hogy az elnök még egy koronavírus-fertőzés után is fittebb, mint kihívója, a rendszeresen dezorientáltnak tűnő Biden.Ajánljuk még
















