2020-as amerikai elnökválasztás
A második elnökjelölti vita műsorvezetője korábban gyakornok volt Biden mellett
A második amerikai elnökjelölti vita műsorvezetője Steve Scully személyében olyan újságíró lesz, aki korábban Joe Biden demokrata jelölt mellett dolgozott gyakornokként – jelentette a republikánusokhoz közel álló Fox News televízió csütörtök este.Lesz-e polgárháború Amerikában?
A kérdés már rég nem költői, hiszen olyan belső ellentétek feszítik az Amerikai Egyesült Államokat, amelyeknek kezelésére jól láthatóan egyre kevésbé képes a politikai elitje. Sőt, egyenesen ezen elit egy része gerjeszti leginkább ezeket a konfliktusokat. Ironikus és tragikus, hogy miközben az amerikai Demokrata Párt aktív támogatásával épp elpusztítják a föderális államot, vagy legalábbis oroszlánrészt vállalnak a szétverésében a liberálisok, Európában ugyanezen az ideológiai alapon akarnak létrehozni egy birodalmat, már eleve olyan kezelhetetlen ellentétekkel, mint amilyenné az USA az elmúlt 60 évben vált.Összecsapott egymással Trump és Biden a jelöltek vitájában
Az amerikai elnökjelöltek első vitáján, amelyet kedden este az ohiói Clevelandben tartottak, Donald Trump jelenlegi elnök az új alkotmánybíró-jelölt, Amy Coney Barrett mellett érvelt, Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje viszont megkérdőjelezte a bírójelölés időpontját. A vitában Biden arról is beszélt, hogy Donald Trump jelenlegi elnöknek nincs járványstratégiája, a republikánus Trump viszont Barack Obama kormányának járványkezelési hibáira emlékeztetett. Terítékre került emellett a vitában Donald Trump adóbevallása, valamint Biden fiának kínai és moszkvai ügyletei is. Emellett természetesen szó esett a választások tisztaságáról is, melynek kapcsán Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a levélszavazás csalásra ad alkalmat, Joe Biden elnökjelölt viszont tagadta ezt.Biden kampányoldalára irányítja át weboldala látogatóit az anarchista Antifák internetes platformja
Egyesült Államok-szerte nagy megrökönyödést keltett annak felfedezése, hogy egy, a radikális baloldalt képviselő Antifa mozgalom nevét viselő portál automatikusan átirányítja a látogatót Joe Biden demokrata elnökjelölt adománygyűjtő weboldalára – szúrta ki a Magyar Nemzet. A Facebookon és a Twitter mikroblogon felhasználók ezrei mutattak rá a furcsa összefüggésre: mi köze van Joe Bidennek az amerikai városok tucatjaiban zajló tüntetéseken is feltűnt antifákhoz?Orbán: Meggyőződésem, hogy Trump fog nyerni novemberben
Meggyőződésem, hogy Donald Trump fogja megnyerni a november 3-i amerikai elnökválasztást – mondta a magyar kormányfő a Reuters brit hírügynökségnek adott pénteki interjújában.Trump demokrata kihívójának súgógépre van szüksége a megszólalásaihoz
Sajtóértesülések szerint Donald Trump demokrata párti kihívója, Joe Biden meglehetősen kínos segítséggel vészeli át a nyilvános megszólalásait. A gyanú szerint Biden súgógépet használ, nem csupán a beszédei, de az elméletben élő beszélgetései, interjúi alkalmával is. Az ügy pikantériája, hogy a hozzájuk érkezett kérdésekre reagálva Biden kampánycsapata nem cáfolta az értesülést – írja az index.hu.Trump: Én vagyok számotokra a fal az amerikai álom és a káosz között
Donald Trump amerikai elnök az illegális bevándorlásról, demokrata párti kihívója, Joe Biden pedig a gazdaságról beszélt Minnesotában. Mindkét politikus ebben a középnyugati tagállamban kampányolt péntek este.Trump stábja tagadja az elnök elleni szexuális zaklatási vádakat
Donald Trump amerikai elnök kampánytörzse visszautasította csütörtökön a The Guardian című brit lap jelentését, miszerint az elnök 1997-ben erőszakoskodott volna egy nővel. A kampányhajrához közeledve ismét megszaporodtak a támadások az amerikai elnök ellen, aki eddig minden, a lejáratására kipattant pletykát cáfolni tudott.A demokraták felkészültek a választásra, ismét orosz beavatkozásról beszélnek
Oroszország félrevezető információkkal próbálja aláásni Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kampányát – jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója a képviselőház belbiztonsági bizottságának csütörtöki meghallgatásán. Hasonlóan a 4 évvel ezelőtti, 2016-os választásokhoz, ahol a demokrata párti Hillary Clinton maradt alul, az akkori vereségét is orosz befolyásolással próbálták magyarázni a liberálisok. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy nem történt ilyen, a demokraták azonban most úgy tűnik, felmelegítették a választást elcsaló orosz hackerek népmeséjét.Ajánljuk még















