Pesti Srácok

A demokraták felkészültek a választásra, ismét orosz beavatkozásról beszélnek

A demokraták felkészültek a választásra, ismét orosz beavatkozásról beszélnek

Oroszország félrevezető információkkal próbálja aláásni Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kampányát – jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója a képviselőház belbiztonsági bizottságának csütörtöki meghallgatásán. Hasonlóan a 4 évvel ezelőtti, 2016-os választásokhoz, ahol a demokrata párti Hillary Clinton maradt alul, az akkori vereségét is orosz befolyásolással próbálták magyarázni a liberálisok. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy nem történt ilyen, a demokraták azonban most úgy tűnik, felmelegítették a választást elcsaló orosz hackerek népmeséjét.

Az FBI igazgatója szerint Oroszország nemcsak Biden kampányát próbálja meg aláásni, hanem igyekszik megrendíteni az amerikaiak bizalmát a választási folyamat hiteleségében is, de Wray szerint a legnagyobb aggodalomra az orosz dezinformáció mértéke és folyamatossága ad okot.

Az amerikai választási folyamatba történő orosz beavatkozást illetően nem Wray az első, aki figyelmezteti a törvényhozókat és a közvéleményt. Augusztus elején az Országos Elhárítási és Nemzetbiztonsági Központ (NCSC) igazgatója, William Evanina szintén kongresszusi meghallgatáson jelentette ki, hogy Moszkva megpróbálja befolyásolni az amerikai választásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy más-más célokkal ugyan, de Kína és Irán szintén ezzel próbálkozik. Az FBI igazgatója kifejtette azt is, hogy a szövetségi nyomozók fokozott figyelmet fordítanak az amerikai technológiák és ipari titkok ellopására irányuló kínai kísérletekre is. Az ázsiai ország tevékenysége szerinte olyan erőteljes, hogy az FBI-nál új elhárítási dossziét nyitottak Kínának.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.