2020-as amerikai elnökválasztás
Nógrádi György: Trump nehéz helyzetbe került a járvány miatt
Nehéz helyzetbe került Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvány miatt – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombat reggel, az M1 aktuális csatornán. Szavai szerint ugyanakkor Trump pozícióit erősíti a novemberi elnökválasztáson, hogy demokrata párti kihívója, Joe Biden alkalmatlan.Donald Trump szerint a levélszavazás a legnagyobb választási csaláshoz fog vezetni
Donald Trump csütörtök este, a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten azt mondta, nem akarja elhalasztani a novemberi elnökválasztást, viszont aggódik a levélszavazatok megbízhatatlansága miatt.Obama nekiment Trumpnak és békés tüntetőknek nevezte az Amerikát lángba borítókat, mindezt egy gyászbeszédben
Politikai előadásra és Donald Trump elleni lázításra használta az afroamerikai John Lewis demokrata párti képviselő temetését. A volt amerikai elnök gyászbeszéd helyett az Egyesült Államokat lángba borító megmozdulásokról beszélt. Trumpot okolta, faji egyenlőségre szólított fel. A Trump által nagyvárosokba küldött rendfenntartó erőkről azt mondta, békés tüntetők ellen vezényelte ki őket az elnök. A 40 perces búcsúbeszédbe még az is belefért, hogy a választási törvényt elemezze és annak módosítását sürgesse, mert az szerinte kirekesztő, többek közt megnehezítik a kisebbségek és a diákok választási regisztrációját.Trump későbbre halasztaná az őszi választást az Egyesült Államokban
Egy újabb meglepő fordulat történt a tengerentúlon. Donald Trump amerikai elnök nemrég a Twitter-oldalára írta ki, hogy szerinte pontatlan és csalásra lehetőséget biztosító lenne az idei voksolásra tervezett levélszavazó-rendszer, emiatt a voksolást későbbre kéne tolni.A csendes többség szavazataival nyerhet Trump
Donald Trump elnök az év elején még stabilan vezetett a közvélemény-kutatásokban, és úgy tűnt, hogy simán megnyeri a novemberi elnökválasztást. Ám kitört a koronavírus-válság, amely hatalmas munkanélküliséget okozott, a Black Lives Matter mozgalom pedig az USA számos városában zavargásokat robbantott ki. A kaotikus amerikai helyzetben a mainstream média azt sulykolja, hogy biztos Joe Biden demokrata jelölt győzelme. De emlékezzünk, hogy 2016-ban is ezt harsogták Hillary Clinton kapcsán, és aztán mégis Trump győzött. Ha most valaki jobban megnézi a közvélemény-kutatásokat és a választási térképet, akkor rájön, hogy Donald Trump most is nyerhet. Tegyük még hozzá, hogy Biden nem jó jelölt, senki sem szereti igazán – még a demokraták sem –, és feltehetően kissé szenilis.Joe Biden az amerikai fehérek és a feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését ígéri
Az amerikai fehérek és feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését ígérte Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje egy wilmingtoni közösségi központban elmondott beszédében, kedden. Kiemelte, hogy e téren a jegybanknak is cselekednie kell.Nem használhatják Biden kampánycsapatának tagjai az egyik legnépszerűbb közösségi alkalmazást
Senki sem használhatja, sőt telefonjáról is törölnie kell mindenkinek a TikTok nevű közösségi alkalmazást, Joe Biden Demokrata párti elnökjelölt kampánycsapatában, mert biztonsági kockázatok merültek fel az alkalmazással kapcsolatban. A tiltás nemcsak a munkahelyi, hanem a stáb tagjainak privát telefonjaira is vonatkozik erősítette meg a Verge-nek a stáb egyik tagja.Szakértő: Az USA nem biztos, hogy olyan lesz a választás után, mint ahogyan megismertük
A demokraták "nem lesznek képesek ezt a fogkrémet visszarakni a tubusba az elnökválasztás után"- vélekedett a George Floyd halálát követő megmozdulások kihatásáról az idén tartandó amerikai választások kapcsán Horváth József biztonságpolitikai szakértő. A napra pontosan két hónappal ezelőtt kitört zavargások ugyanis felszínre hozták az amerikai liberális oldal valós természetét: a vezető demokraták Marxot idéznek és buzdítanak a fosztogatásra.Már 52 millió dollárt költött befolyásolásra Soros csak ebben a választási ciklusban
Csak ebben a választási ciklusban és csak az amerikai politikai színtéren 52 millió dollárt költött már politikai befolyásszerzésre, a Szövetségi Választási Bizottság (FEC) beszámolója szerint, tájékoztatott a Washington Free Beacon.Az összeg ráadásul nem is tartalmazza a Nyílt Társadalmi Alapítványok hálózatán keresztül kifizetett, jótékonysági kiadásnak álcázott közvetett politikai jellegű kiadásokat, jelezte a Breibart.Ajánljuk még

















