2022-es országgyűlési választás
Márki-Zay Péter példaként tekint a 2010 előtti világra – Rotyis Bálint a Pesti Riporterben (Videó!)
A Pesti Riporter hétfői adásának vendége volt Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője, akivel a Mi Hazánk Mozgalom vakcinaellenes tüntetéséről és Márki-Zay Péter felügyelet alatt zajló sajtótájékoztatóiról beszélgettünk. Az elemző elmondta: egy mindenkori kormányfőtől elvárható, hogy a felvetődő kérdésekre tudjon megfelelő válaszokat adni, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje esetében pedig ez nem mindig teljesül. A szakember hozzátette: Márki-Zay csapongó, de határozott politikus képét próbálja fenntartani; nagyon sok olyan pontot képvisel határozottan, ami szembemegy a társadalmi érdekekkel, ez pedig egy veszélyes politika. Rotyis Bálint szerint Márki-Zay ezeket az álláspontokat nemcsak a Gyurcsány Ferenc iránti megfelelési kényszerből mondja, hanem világosan látszik, hogy ő a 2010 előtti világban hisz. A Nézőpont Intézet elemzője szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem retten meg a társadalmi elégedetlenségtől; amit elképzel, azt tűzön-vízen át képes lenne véghezvinni. Ezt már láttuk Gyurcsány Ferenc esetében, aki annak idején gumilövedékekkel válaszolt az emberek elégedetlenségére – tette hozzá Rotyis Bálint. A Pesti Riporter teljes hétfői adását ITT tekintheti meg.Már lehet fogadni Orbán Viktor győzelmére
Az Unibet oldalán vasárnaptól kezdve már lehet fogadni arra, hogy ki nyeri hazánkban a 2022-es választást. Az Unibet oddsai szerint jó nagy esély van arra, hogy a választás után is Orbán Viktor marad Magyarország miniszterelnöke – szúrta ki a Mandiner.Rövidebbre húzták a pórázt Márki-Zay nyaka körül – Már a szokásos élő bejelentkezéseit sem csinálhatja egyedül
Márki-Zay Pétert felügyelet alá helyezték, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje már a szokásos vasárnapi élő bejelentkezésében sem szerepelhet egyedül. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kampánystáb megelégelte a hódmezővásárhelyi polgármester kommunikációs ámokfutását, és mellérendelte Simon Andrást, hogy megpróbálja meggátolni a a következő antiszemita, vagy homofób kijelentés „kicsúszását”. A szokásos kétórás, gyakran zavaros monológ helyett Márki-Zaynak most kérdésekre kellett válaszolni, ez nagyban elvett a mókából, de azért így is akadtak „vitatható” jelenetek.Egész Európát hadba hívta Gyurcsány a Fidesz legyőzése érdekében
Szürreális szabadverseivel szórakoztatja az erre fogékonyakat mostanában Gyurcsány Ferenc, a magyarországi ellenzék vezére vasárnap reggel is klaviatúrát ragadott. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy az előző napi alaplé főzése hagyott-e olyan mély nyomokat Ferencben, amelyeknek köszönhetően megvillantott egy keveset választási taktikája egyes titkos részleteiről. Ezek egyike, hogy a Fidesszel szemben álló európai polgári sokaságtól várja Orbán Viktor leváltását. Ha itthon, önerőből nem megy, akkor jöjjenek az európai szabadcsapatok, ahogy tették azt 2019 októberében is. Az öregecskedő művész azt sem titkolta el, hogy még a kapitány a kapitány. Ferenc legfeljebb a főnök. Íme, az újabb műremek.A nemzetellenes oldal továbbra is gyalázkodik, mert képtelen az önmagával való szembenézésre
Bizonyára olvasóink is megfigyelték, hogy az ellenzéki térfélen időről-időre ismétlődnek bizonyos kommunikációs elemek, amelyeket a politikusok, a kiszolgáló média és az úgynevezett értelmiségi megmondóemberek folyamatosan ismételgetnek. Sokáig a „fékek és ellensúlyok” állítólagos lebontása volt a téma, aztán „a liberális demokrácia felszámolása” került terítékre, legújabban pedig a „párhuzamos világok” és a „véleménybuborékok” korát éljük. Van egy közös pontja ezeknek az imamalomként hajtogatott mantráknak: annak helyettesítésére szolgálnak, hogy a magát egykor kommunistának, aztán a szocializmus építőjének, mostanság pedig éppen demokratikusnak nevező politikai oldal végre őszintén szembenézzen önmagával, bő egy évszázada zajló nemzetellenes ténykedésével és ebből következően azzal, miért utasítja el őket a magyar társadalom hazáját szerető és nemzetét féltő többsége.Nem kérnek a kapitány szeretetéből a gyöngyösi romák (Videó!)
Vélhetőleg nem Gyöngyös, azon belül a főképp romák lakta Duranda-negyed lesz Márki-Zay Péter választói törzsbázisa – erre utal, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje megalázottan kullogott el a városrészből, miután a helyiek először lejobbikosozták, majd ismertették vele az amúgy köztudott tényt, hogy Gyurcsány embere. A politikai híreket csak alapszinten fogyasztók számára is világos, hogy a két fenti minősítés tulajdonképpen ugyanazt jelenti. A durandai cigányok nem voltak kíváncsiak a kapitány szemfényvesztésére, pedig a Vadhajtások tudósítása szerint olyasmikkel kedveskedett nekik, mint az, hogy ők egy tyúkot lopnak el, míg a Fidesz egy erőművet. Igen, Kedves Olvasóink, jól értik: az aspiráns úgy próbált meg bevágódni reménybeli választóinál, hogy bemutatkozásképpen letolvajozta őket. Azt nem tudni, hogy a gyöngyösi vizitet mennyire koordinálták kampányológiailag, figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Márki-Zayt ezúttal nem a mellé kirendelt idomárnő, Péterfi Judit kísérte el a misszióra, hanem – vélhetőleg a kimaxolt hitelesség érdekében – Ács korábban lemondott, botrányt botrányra halmozó momentumos – vagy épp ki tudja, milyen – volt polgármestere, Lakatos Béla. A kapitány megígérte a durandaiaknak, hogy szeretet lesz, a cigányokért fog harcolni, de a jelek szerint a helyiek nem kérnek a kapitány szeretetéből.Nagy Feróval és a Pesti Riporterrel készült a Rétvári-rétes Vácrátóton (Videó!)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese április 3-án a Pest megyei 4. számú országos egyéni választókerületben méretteti meg magát az újrázásért. Legújabb vállalása pedig, hogy egy food truckkal járja kerületének településeit, és minden állomáson egy rétesre hívja az érdeklődőket, ami mellett egy kötetlen beszélgetés során meghallgatja az ott élők véleményét. Ennek éppen aktuális állomása Vácrátót volt, ahol óriási sikert aratott a Rétvári-rétes, amiben Nagy Ferónak is része volt. Ha pedig már arra jártunk, az államtitkár a Pesti TV riporterét is munkára fogta.Kovács Zoltán: régóta építgeti a balos sajtó azt a narratívát, hogy Orbán Viktor csalással akar választást nyerni
Már most próbálnak megágyazni a nemzetközi és honi baloldali sajtóban egy esetleges választási csalásról szóló narratívának a tavaszi országgyűlési voksolás előtt – reagált Kovács Zoltán a Euronewson megjelent cikkében azokra az ellenzéki vádakra, amelyeket a balliberális nyugat sajtó is átvett. A politikus szerint az Orbán-kormány kritikusai a korábbi választási években is keményen munkálkodtak azon, hogy előre megírják a történéseket, és ez most sincs másképp.Pesti Riporter – Márki-Zay nem talált kivetnivalót a „fideszes zsidók” számontartásában, majd elmondta, kit tart zsidónak (Videó!)
Szembesítettük MZP-t korábbi kijelentésével, amelyben arról beszélt: „igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében”. A baloldal miniszterelnök-jelöltje azonban természetesen mindent tagadott, hiszen az újmúlt szerint ő ilyet sosem mondott. Ezek után a saját elfogadóságáról regélt és kifejtette: nagyon elfogadja a fideszes zsidókat – miután kiderült, hogy gyakorlatilag listázza őket –, és még ennél is jobban elfogadja a fideszes melegeket. Majd kétszer nevezte aberráltnak Szájer Józsefet, annak vélt vagy valós szexuális orientációja miatt. Ahogy ebben, úgy a múltkori zsidózásában sem talált kivetnivalót, sőt – bizonyítandó, hogy milyen elfogadó – még azt is elárulta, hogy kit tart zsidónak a Fideszen belül. Az esemény fényét pedig az emelte, hogy a függetlenobjektív RTL-nek Karácsony sajtósa készített riportot MZP-vel.Ajánljuk még

















