2022-es téli olimpiai játékok
Peking 2022 – Még nem tudni a magyar zászlóvivő nevét, de a pandák főszerepe már biztos
Még nem derült ki, hogy ki viszi a magyar olimpiai küldöttség zászlaját a pekingi téli olimpia pénteki megnyitóján, de a kínai téli játékok kabalafigurájaként a pandák ismét főszereplőként várják a sportolókat a világ minden tájáról. A Ping Tven Tven névre keresztelt óriáspanda lesz a téli olimpia kabalafigurája, de a szervezők nem elégedtek meg ennyivel, ugyanis még az érmeknek is nevet adtak, mégpedig a Tung Hszint, azaz "egységben együtt".Pekingben kimutatták az omikronnal történt első helyi fertőzést
Első ízben regisztráltak a koronavírus omikron variánsával történt helyi fertőzést a kínai fővárosban – jelentette szombaton a kínai állami televízió, alig néhány héttel a pekingi téli olimpia kezdete előtt.A téli olimpia miatt szigorít Kína, tizenhárommillió embert helyeztek vesztegzár alá
Az északnyugat-kínai Hszianban mintegy tizenhárommillió embert helyeznek vesztegzár alá egy még tisztázatlan eredetű újabb koronavírusjárvány-góc felbukkanását követően. A helyi hatóságok felfüggesztették a városba irányuló, valamint onnan induló közlekedést, Hsziant csak külön engedéllyel lehet elhagyni. A Global Times című kínai lap arról számolt be, a Hszianban élők pánikszerűen rohanták meg a boltokat az elmúlt napokban, hogy elegendő készletet halmozzanak fel, miután a vesztegzár értelmében háztartásonként egy ember kétnaponta mehet majd csak el bevásárolni.Az USA diplomáciai bojkottot hirdetett a pekingi téli olimpiával szemben
Az Egyesült Államok egyetlen diplomáciai képviselőt sem küld a 2022. évi téli pekingi olimpiai és paralimpiai játékokra a kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban folyó "népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények" miatt – jelentette be hétfőn a washingtoni Fehér Ház.Csak három oltással vehetnek részt a magyar sportolók a pekingi téli olimpián
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége szerdai ülésén elfogadta a pekingi téli játékokra utazó küldöttség összetételét, és döntött annak védettségi kritériumáról is, valamint három újabb tagot szavazott be a sportolói bizottságába.Már csak alig három hónap van hátra és kezdődik a pekingi téli olimpia
A 2022-es téli olimpián (várhatóan) érdekelt sportági szakszövetségeknek tartott konzultációt az aktualitásokról és a várható feltételekről a Magyar Olimpiai Bizottság. Vékássy Bálint főtitkár a járvány miatti buborékrendszerű lebonyolítással és a várható szabályokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „nagyon szigorú olimpia lesz a pekingi”.Liu Shaolin: a pekingi olimpiával kelünk és fekszünk
A rövidpályás-gyorskorcsolyázásban olimpiai bajnok testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang már most teljes mértékben a 2022-es, pekingi téli olimpiára koncentrál. Az M1 aktuális csatornának a huszonöt éves Liu Shaolin arról beszélt, hogy az olimpiával kelnek, fekszenek, és mivel félig kínai származásúak, nagyon szeretnének Pekingben is jól szerepelni.Ajánljuk még