2024-es önkormányzati választás
Szijjártó Péter: jó lenne, ha a jelenlegi polgármesterrel és egy fideszes többségű testülettel tudnánk tovább dolgozni Pakson
A magyar nemzetgazdaság történetének eddigi legnagyobb beruházása zajlik Pakson. Ennek a sikere nemcsak a megrendelő állam és a végrehajtó Roszatom, hanem az állam és Paks önkormányzatának az eredményes együttműködésén is múlik. Szabó Péter polgármester úrral és csapatával kiváló az együttműködésünk, mert bár a város érdekeit határozottan és elkötelezetten képviselik, de nagyon komoly támogatást nyújtanak számunkra, hogy ez a projekt zökkenőmentesen haladjon. Nekünk az atomerőmű-építés során a kiszámíthatóság és a stabilitás nagyon fontos – erről beszélt Szijjártó Péter a teol.hu hírportálnak.Lázár János szerint a Fidesz legfontosabb feladata most, hogy újra megküzdjön az emberek bizalmáért
Június 9-én, ahogyan országosan, úgy Egerben is háború vagy béke, marakodás vagy gyarapodás között kell választaniuk a szavazóknak – mondta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön, a Fidesz–KDNP egri kampánynyitó rendezvényén tartott pódiumbeszélgetésen. Lázár János szerint Eger jelenlegi polgármestere csak lenni akar, tenni nem. Az EP-választásról pedig elmondta, hogy minél erősebb Brüsszel, annál gyengébb Budapest.Király Nóra a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje Újbudán (Videó)
A jelölt (képünkön középen), aki indulásáról közleményben tájékoztatta a sajtót csütörtökön, a legnagyobb videómegosztó csatornára feltöltött bemutatkozó filmjében emlékeztetett arra, hogy önkormányzati képviselőként 13 évig, míg alpolgármesterként 5 évig töltött be hivatalos pozíciót a XI. kerületben. Emellett az ország egyik legnagyobb családszervezetének, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója és a Zöld Követ Egyesület elnöke.Szombaton kezdődik a kampány, akkortól lehet jelölteket ajánlani
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra. Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon.Kocsis Máté: "irritálóan balfácán" vezetők helyett jó városvezetést szeretnénk
"Irritálóan balfácán" vezetők helyett jó városvezetést szeretnénk – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányindító rendezvényén szerda este, Budapesten.Szentkirályi Alexandra: olyan jövőt válasszunk, ahol a vezetőnk értünk dolgozik és nem Gyurcsányért (VIDEÓ!)
A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje megtartotta ma a kampánynyitó beszédét a Bálna rendezvényközpontban. Szentkirályi Alexandra a "Változást Budapesten!" tervét mutatta be, aminek egyik fő pontja, hogy a fővárost meg kell tisztítani Gyurcsány Ferenc embereitől. A főpolgármester-jelölt mellett beszédet mondott még Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere is, aki Szentkirályiról azt mondta: emberséges, tisztakezű és lát a pályán.Rendet ígér a Józsefvárosban Pikó András kihívója – Kemény csata várható a polgármesteri posztért
Sára Botond szerint Józsefváros 2019 előtt a legdinamikusabban fejlődő budapesti kerület volt. „Mind a biztonságérzet, az élhetőség, mind a város fejlődése szempontjából felfelé ívelő pályán volt a kerület. Józsefváros óriási jövő előtt állt. Mi 2019-ben úgy mentünk neki a választásnak, hogy nagyon komoly terveink voltak, hogy a kerületet lehet még feljebb emelni” – emlékezett vissza az öt évvel ezelőtti helyzetre a korábbi polgármester a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyet a Mandiner szemlézett. Szerinte az elmúlt években a kerület legatyásodott, az általuk felújított közterek, épületek állaga csak romlik.Sára Botond lesz Pikó András ellenfele Józsefvárosban
2019-ben Sára Botondot indította a Fidesz a VIII. kerületben a polgármesteri székért, de az egykori klubrádiós Pikó András beelőzte az azóta főispánná avanzsált fideszes jelöltet, aki 2018 és 2019 között vezette a kerületet. Most viszont újra felveszi a kesztyűt Sára Botond Pikó ellen, hogy helyre tegye mindazt, amit az ellenzéki kerületvezető lerombolt.Megvan a Fidesz hivatalos EP-listája és főpolgármester-jelöltje is, a választmány döntött a jelöltekről (Videó)
Soha nem volt még ekkora a tétje az európai parlamenti választásoknak, mint most június 9-én. A brüsszeli bürokrácia háborús uszítóként lép föl, és a politikai zsarolás eszközeivel akarja Magyarországot az ukrajnai háborúba sodorni - mondta el Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője, aki hozzátette, hogy a Fidesz már döntött az európai listájáról. Hasonlóképp a főpolgármester-jelölt személyéről is döntést hozott a választmány, Szentkirályi Alexandra képviselheti a kormánypártokat a fővárosban.Ajánljuk még

















