2036-os olimpia
Fekete-Győr András eddig azt sem tudta, hogy melyik évben tartják az olimpát, ma már annak költségvetésével dobálózik
Aktivizálta magát az uborkaszezon kellős közepén Fekete-Győr András, a Momentum régi elnöke, aki leragadt pályafutásának induló témájánál, az olimpiánál. Bár nemrég kiderült, hogy Fegyőr eddig azt sem tudta, hogy melyik évben tartják a következő olimpiát, ma már azzal hergeli a a követőit, hogy ez olyan sokba kerül, amit mi magyarok nem fogunk bírni. Megnyugtat azonban minket azzal, hogy nem kell aggódni, nem lesz magyar olimpia semmiképp, hiszen ők képesek újra megfúrni azt nekünk. Schiffer Andrásnak igaza van: tényleg most kéne abbahagyni – mutatjuk, miért
A tegnapi parlamenti ülésen a Momentum frakcióvezetője, Fekete-Győr András bebizonyította, hogy a világon semmi keresnivalója az Országgyűlésben, ugyanis még arra sem veszi a fáradságot, hogy abból a témából felkészüljön, amivel a miniszterelnököt kívánja sarokba szorítani. Ez pedig méltatlan a magyarokra, a pártjuk szimpatizánsaira, de még a kormányunkra nézve is. Az egyébként szabadidejében elektromos rollereket mosogató ifjú politikus azonban nem az egyetlen kínos szereplő a baloldali palettán. Vannak ugyanis, akik helyesen írni nem tudnak a szövetségben, egyesek annyira nincsenek képben, hogy rég kivezetett utalványokkal kampányolnak, de olyanok is vannak, akik az ukrán elnököt és kollégánkat keverik össze, ami még mindig jobb annál, mint amikor némelyi egy hajléktalanról hiszi azt, hogy az egy szobor. Látva ezt a sok kellemetlen ügyet és a hétvégén csúfos baloldali vereséggel zárult időközi, önkormányzati választásokat, az ember nem is csodálkozik, hogy az LMP egykori politikusa egy Kovács Kati dallal próbálja a tudtukra adni, hogy eddig és ne tovább.