Pesti Srácok

Törökország jelentkezett a 2036-os olimpia megrendezéséért – Vajon tőlük is kapunk egy Momentumot?

null

A török sportminiszter azt mondta, hogy országa készen áll az olimpia megrendezésére, és szívesen lenne gazdája a 2036-os nyári ötkarikás játékoknak. Tekintve a NOlimpia sikerét, kíváncsian várjuk, hogy Attila unokáitól is kapunk-e egy új Momentumot – nem mintha a jelenlegit a franciáktól kaptuk volna, erre senki sem céloz, de talán azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy vajon vannak-e fiatal törökök, akik jobban szeretnék Magyarországon látni a 2036-os játékokat.

Mehmet Kasapoglu az insidethegames.biz beszámolója szerint úgy nyilatkozott: immár csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon (NOB) múlik, hogy Törökország vendégül láthatja-e a 14 év múlva esedékes csúcseseményt. A törökök korábban öt alkalommal is pályáztak, de hiába próbálkoztak a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es olimpia rendezésének elnyerésével, és a 2020-as – végül 2021-ben lebonyolított – játékokért indult versenyben is csak második lett Tokió mögött Isztambul. Az már bizonyos, hogy 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane a házigazda. A még szabad 2036-os olimpiát Törökország mellett szeretné megkapni Indonézia is, a britek ugyancsak fontolgatják a pályázást, és Thomas Bach NOB-elnök szerint hazájának, Németországnak is van esélye a rendezésre az 1936-os berlini nyári játékok századik évfordulóján.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.