Pesti Srácok

Fekete-Győr András eddig azt sem tudta, hogy melyik évben tartják az olimpát, ma már annak költségvetésével dobálózik

null

Aktivizálta magát az uborkaszezon kellős közepén Fekete-Győr András, a Momentum régi elnöke, aki leragadt pályafutásának induló témájánál, az olimpiánál. Bár nemrég kiderült, hogy Fegyőr eddig azt sem tudta, hogy melyik évben tartják a következő olimpiát, ma már azzal hergeli a a követőit, hogy ez olyan sokba kerül, amit mi magyarok nem fogunk bírni. Megnyugtat azonban minket azzal, hogy nem kell aggódni, nem lesz magyar olimpia semmiképp, hiszen ők képesek újra megfúrni azt nekünk.

-hangzott el tavaly a parlamentben a Momentum volt elnökétől, aki egy kellemes oltást kapott tudatlansága miatt a miniszterelnöktől viszontválasz gyanánt. Ahelyett viszont, hogy ez után a blama után inkább többet nem is beszélne az olimpáról, napok óta megint erről tart értekezleteket a közösségi oldalán. Odáig megy el Fegyőr, hogy azzal fenyegezőzik, hogy egyébként nem kell aggódni, ahogyan pályafutása elején, úgy most is tönkre tudja zúzni a magyarok álmát. Mint írja:

PestiSracok facebook image

Nagyon pozitív gondolkodásra vall egyébként, hogy Fekete-Győr András teljes meggyőződéssel ír arról, hogy a 3 százalék küszöbén álló pártja még mérvadó lesz a 2036-os olimpiát megelőző években.

Már nem csak az évszámot, a költségeket is tudja

Hihetetlen , de Fekete-Győr Andrást kollégái nem csak az olimpia évének pontos idejéről, de annak költségeiről is tájékoztatták. Ha pedig valakinél ott a bölcsek köve, nyilván megossza azt a nagyérdeművel. Így történt, hogy "tájékozott Bandika" az olimpia lázában élő magyarokat felhomályosította arról, hogy csak a bajt hozzuk magunkra, ha mi szervezzük azt meg. Ugyanis, mint írja:

Nagyon kedves kis gondolat, de nincs logika abban, ha egy olimpia megszervezése csak terheket ró egy országra, akkor miért olyan nagy érte a verseny? Ezt sajnos nem fejti ki nekünk "tájékozott Bandi", így tovább is megyünk, hátha találunk még jó gondolatokat posztjában.

Érdedkes gondolat ez is, álljunk is meg egy szóra: tehát, ha többe került a vizes VB, mint amennyit szántak rá, akkor plusz pénzt kellett hozzáadni és nem pedig arra sarkallja az embert egy ilyen helyzet, hogy lopjon. Miből lop, ha eleve a zsebébe kell nyúlni a több gubáért? Ha az anyám ad nekem 500 forintot a kenyérre és az 600 forintba kerül, akkor hogyan teszek zsebre egy százast és titkolom el anyám elől? Fegyőr vagy sokat lógott Danny Blueval vagy ő az, aki még mindig Tobyt keresi a Fantasztikus labirintus című filmben.

Mindenesetre nem kell aggódnunk, hiszen az álomlopó azzal nyugtat minket, hogy megvédi a magyar jövőt, nem lesz itt semmilyen olimpia, amíg ő és csapata itt vannak nekünk. Kérdés az, hogy lesz-e csapat akkor még.

Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.