a föld napja
Elindult a TeSzedd! hulladékszedési akcióhét
Idén tizenegyedik alkalommal, a Föld napjára időzítve elindult a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.Áder János a klímaváltozásról tartott előadást a révkomáromi gimnáziumban
A vízválságtól a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadást pénteken Áder János a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak a Föld napján az intézmény fenntarthatósági témahetének programsorozatában. A köztársasági elnök a rendezvénysorozatot a Kék Bolygó Alapítványon keresztül támogatja évek óta, többször előadást is tartott rajta, idén pedig az esemény fővédnökeként lépett színpadra.Klímaváltozás, elvándorlás, fegyveres konfliktusok – Mit és hogyan tehet a Földért a Hungary Helps program?
A környezet elszennyeződése és a klímaváltozás nemcsak betegségekhez, járványokhoz járul hozzá, hanem a fegyveres konfliktusok, gazdasági válságok és vallási üldöztetések mellett az Európára nehezedő migrációs hullám egyik legfontosabb oka is – fogalmazott portálunk megkeresésére Azbej Tristan, akit a Föld napja alkalmával kérdeztünk a környezeti hatások és az elvándorlás kapcsolatáról, és a Hungary Helps humanitárius segélyprogram lehetőségeiről. Az államtitkár kiemelte: "a teremtett világ védelmét célzó projektjeink a Föld, a közös otthonunk védelme és a szülőföldön maradás biztosítása melletti elkötelezettséget fejezik ki".Harmincmilliárd forint értékben bocsátottak ki Zöld Magyar Államkötvényeket
Varga Mihály Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a magyar adósságkezelés a Föld napját ünnepelve sikerrel bocsátott ki Zöld Magyar Államkötvényeket harmincmilliárd forint értékben.Nyitni a természet felé is – Virágültetéssel köszöntötte Újbuda a Föld napját (PS-galéria)
Idén még fontosabb nyitnunk a természet felé, mint eddig valaha – mondta Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület és a Fiatal Családosok Klubja alapítója Újbudán, a Föld napja alkalmával megrendezett Borítsuk virágba együtt Gazdagrétet! elnevezésű eseményen, ahol több ezer virágpalántát és két tonnányi virágföldet osztottak ki. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a kezdeményezés mögött meghúzódó eszme is gyökeret ereszt az emberek szívébe és közös összefogással sikerül megóvni a Föld felbecsülhetetlen értékeit.Klímacsúcsra invitálta Biden Kínát és Oroszországot
Joe Biden amerikai elnök kibővítené a Föld napjára, április 22-ére kormánya által szervezett klímavédelmi csúcstalálkozó résztvevő országainak számát negyvenre: Kínát és Oroszországot is meghívja az online tanácskozásra – jelentette be pénteken a Fehér Ház. Bár ezekkel a hatalmakkal nagyon nehéz lesz egyezkedni, csak velük együtt van értelme egy ilyen megbeszélésnek – tette hozzá egy meg nem nevezett tisztségviselő.Föld napján – karanténban (KÉPRIPORT)
Így, pandémia idején bezárva a városi ember nem egyszerűen azt felejti el, hogy van Föld Napja, de azt is, hogy ebben a ragyogó tavaszban neki kell állni a föld megművelésének is. Úgyhogy ilyen szemmel gyönyörködjenek ezekben a fotókban karantén idején is. Ja, és üljenek ki a teraszra, vagy tárják ki az ablakot és lélegezzenek mélyeket.A Föld Napja – A károsanyag-kibocsátás visszaesése nem oldja meg a klímaváltozást
Nem elegendő a klímaváltozás megállításához az üvegházhatású gázok kibocsátásának a koronavírus-járvány miatt bekövetkező csökkenése – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdán, a Föld Napján, arra sürgetve a kormányokat, hogy a járványból való kilábalás terveibe integrálják a klímaváltozási akcióterveket is.Ellenzéki Föld Napja: fideszes özönmuflonok megtámadják a fővárost, a láthatatlan erdőkben csak a jobboldali szavazóknak termelnek oxigént
A Föld Napja alkalmával utánanéztünk a Szabó Tímea keddi, napirend előtti felszólalásában elhangzott vádakra, amelyek szerint a bezöldült kormány valójában gyűlöli a természetet és minden erejével pusztítja azt. Vajon tényleg özönmuflonok rágták le Budapest fáit? A kormány tényleg eladta Szilszakáll feje fölül a védett őstölgyest? Léteznek láthatatlan erdők, amelyek csak a jobboldali szavazóknak termelnek oxigént? Erre is választ adunk, ugyanakkor tényszerű adatokkal igazoljuk, hogyan is "tette tönkre" valójában a kormány a természetvédelmet...Ajánljuk még