abortusz
Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta használatának lazítását
Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését, sok nő ugyanis a törvényt megkerülve otthon, az interneten beszerzett pirulákat használva vet véget terhességének. Politikusok, orvosok és jogvédők azt szeretnék elérni, hogy Skóciához és Waleshez hasonlóan Angliában is engedélyezzék a nők számára, hogy otthon vehessék be a szükséges két pirula közül a másodikat. Jelenleg ugyanis csak a kijelölt klinikákon tehetik meg.Egy felmérés szerint az amerikaiak 64 százaléka támogatja az abortusz szabadságát
Az amerikaiak 64 százaléka támogatja az abortusz szabadságát biztosító, Roe v. Wade néven ismert legfelsőbb bírósági döntés érvényben tartását - derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet által csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.A holokauszthoz hasonlította az abortuszt Ferenc pápa
Az abortusz nem más, mint ártatlan gyerekek meggyilkolása, akkor is, ha a terhesség első hónapjaiban kiderül, hogy valami betegsége van a magzatnak. A beteg magzatok abortálása olyan, mint amikor az ókori Spártában kitették a Taigetoszra a nem makkegészséges gyermekeket, vagy amikor a nácik népírtással akarták nemesíteni az emberi fajt. A múlt században az egész világ felháborodott azon, amit a nácik tettek. Ma ugyanezt tesszük, csak fehér kesztyűben – jelentette ki szombaton Ferenc pápa Rómában.Argentínában az abortusz enyhítéséről döntött a törvényhozás alsóháza
Az abortuszt szabályozó törvény jelentős mértékű enyhítéséről döntött csütörtökön az argentin törvényhozás alsóháza. A képviselőház csaknem egynapos vita után, szűk többséggel fogadta el a javaslatot. Argentínában jelenleg csak akkor engedélyezett a terhességmegszakítás, ha a terhesség nemi erőszak következménye vagy veszélyezteti az anya életét.Abortuszlegalizálás : Az életvédők történelmi tragédiáról beszélnek
A demokrácia szégyene az ír népszavazás - e cím alatt fejti ki véleményét a 777blog.hu az írországi abortuszügyi referendummal kapcsolatban. A lap szerint az írek bebizonyították, hogy a demokrácia is lehet ugyanolyan romboló rendszer, mint egy diktatúra, ha nem kötelezi el magát az emberi élet feltétlen védelmére.Írországban a terhességmegszakítás liberalizálásáról szavaznak
Megkezdődött péntek reggel Írországban a népszavazás arról, hogy lazítsák-e az erős katolikus hagyományok szerint élő országban az abortuszra vonatkozó szigorú korlátozást.Keresztény fiatalok távolították el a CEU abortuszpárti installációját (riport)
Fekete Péntek néven szervezett egy igencsak ízléstelen performanszot a CEU egyik munkatársa a Lengyel Nagykövetség elé, március 22. és 24-e között. A demonstráció célja az volt, hogy felszólaljanak a lengyelországi abortusztörvény szigorítása ellen. A résztvevők fémvállfákat és piros szalagokat aggattak a nagykövetség épülete előtti fákra. Szerencsére akadtak olyan keresztény magyar fiatalok, akik az éj leple alatt leszedték ezeket a szégyenteljes mementókat.Demográfiai adatok igazolják, Magyarország idővel újra fiatalodó nemzet lehet
Bizakodásra ad okot, hogy évek óta folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv Magyarországon – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A demográfiai adatok szerint például a szülőképes korú nők számának csökkenése ellenére is jelentősen nőtt a termékenység az elmúlt két ciklus családbarát intézkedéseinek köszönhetően. Csökkent az abortuszok száma, és kevesebben váltak el, vagyis növekedett a házasságok stabilitása is. A kormány abban bízik, hogy meg lehet nyerni a népességfogyás elleni küzdelmet, és Magyarország idővel újra gyarapodó és fiatalodó nemzet lehet.Írországban is tombolnak Soros „civiljei”: az ottani Amnestynek vissza kell fizetnie a spekuláns pénzét
Az Amnesty International (AI) írországi szervezeténél bűnügyi nyomozás indul, mivel nem fizették vissza azt a pénzt, melyet a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítványoktól kaptak – írta a The Times. Az „emberi jogi” szervezetnek összesen 137 ezer eurót kellene visszafizetnie, mert az összeg elfogadásával megsértették az ottani „civil törvényt”, amely szabályozza a tengeren túlról, politikai célra érkező támogatásokat. A Soros-szervezet tavaly bejelentette, szeretnék visszavonatni azt az alkotmánymódosítást, amely az abortusz kapcsán ugyanolyan jogokat biztosít egy beültetett embriónak, mint a várandós nőnek.Ajánljuk még

















