abu-dzabi nyilatkozat
Muszlim-keresztény megbékélés – Valódi párbeszéd csak az identitásukat vállalók között alakulhat ki
A nyugati világ jelentős problémákkal küzd, hiszen miközben a muszlim vallás életrevalónak, aktívnak mutatja magát, a Nyugat életunt, önpusztító, önként tépi el gyökereit és vidáman rohan a vesztébe. Holott valódi párbeszéd csakis akkor alakulhat ki, ha mindkét fél vállalja a saját identitását – fogalmazott Kiss-Rigó László püspök pénteken a Barankovics Alapítvány szervezésében lezajlott konferencián, amelynek központi témája a muzulmán-keresztény megbékélés, és az Abu-Dzabiban jegyzett "Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében" című történelmi közös nyilatkozat volt, amelyet Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja 2019. február 4-én írt alá. Hölvényi György néppárti politikus szerint a dokumentumban nem egy szerződésről, vagy valamiféle teológiai eszmecseréről van szó, hanem világvallások két vezetőjének közös felelősségvállalásáról a békés jövő érdekében. Michael A. Blume apostoli nuncius arról beszélt, hogy mind a keresztények, mind a muszlimok sokat szenvedtek; a problémák súlya már a mennyekhez kiált segítségért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a párbeszéd az egyetlen helyes, járható út. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után