Ács dániel
Egymillió forinttal szegényebb lett a 444.hu propagandistája, Ács Dániel jogerősen elveszítette a PS ellen indított perét
Mire vágyik egy progresszív baloldali kirakatújságíró? Arra, hogy ne lehessen róla leírni semmi kellemetlen dolgot, továbbá sok pénzre. Így volt ezzel Ács Dániel, a 444.hu propagandistája is, aki perre ment a PestiSrácok.hu-val, a részben róla szóló cikkünk eltávolítását, valamint egymillió(!) forint fájdalomdíjat követelve, de nem vált be a számítása. A pert jogerősen megnyertük.A jövő nélküli szobor, avagy mi lesz a Turul-emlékmű sorsa a Hegyvidéken?
A volt nyilasház mellett álló XII. kerületi turulszobor második világháborús emlékműként kegyeletsértő, szimbolikája az elkövetett tömeggyilkosságok semmibe vételét jelenti, ezért azt mostani formájában el kellene távolítani – ezt a döntést hozta az a történészekből álló bizottság, amelyet az önkormányzat bízott meg azzal, hogy az emlékmű körüli vitákat, félreértéseket tisztázzák, a viszonyokat feltárják. Egészen különös víziókkal és gondolatokkal fűszerezett vitaestet tartottak a témában a haladó liberálisok, a Momentum persze most is tudná a megoldást, csak még nem mondják el.Zsidó- és cigánygyűlölő is lehet, aki kellően gyűlöli Orbán Viktort – Leleplezte A Riporter a liberális antiszemitákat!
Elszabadult balliberális antiszemitizmus és rasszizmus, vállalhatatlan kettős mérce – Kőkeményen lerántotta a leplet A Riporter és Szarvas Szilveszter a liberálisok zsidó- és cigánygyűlöletéről. Már csak azért is, mert a féktelen liberalizmus nevében éppen ők azok, akik miközben fröcsögve buziznak, zsidóznak és cigányoznak, aközben kreált és hazug történeteket gyártva ellehetetlenítenek és kicsinálnak minden jobboldalit, ha kilövési parancsot kapnak a megbízóiktól, vagy úgy tartja a kedvük.A Riporternek bevallották Uj Péter szélsőliberális zsurnalisztái, hogy szeretik az antiszemita vicceket (Videó!)
Portálunk már beszámolt róla, hogy szerkesztőségünk birtokába jutott több olyan korábbi indexes levelezés, amelyek hemzsegnek az Uj Pétertől, az Index korábbi és a 444.hu jelenlegi főszerkesztőjétől származó kirekesztő, homofób és antiszemita kijelentésektől. A Riporter stábja korábban igyekezett megtudni, mit gondol Uj Péter emberi méltóságot is sértő megjegyzéseiről a 444 egyik munkatársa, Ács Dániel, aki nemrég filmet is készített a nyilasok rémtetteiről, ám a nagydumás újságíró főnökéhez hasonlóan felhúzta a nyúlcipőt és elmenekült Szarvas Szilveszter kérdései elől. A PestiTV csapata azonban nem adta fel: a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében mindent megtettek annak érdekében, hogy kifejthessék véleményüket erről a közfelháborodást keltő ügyről a szélsőliberális portál zsurnalisztái, akik kamerák előtt vallottak arról, hogy nekik bizony szabad zsidózni, sőt, kifejezetten kedvelik az antiszemita vicceket.Hisztis nyusziként menekült A Riporter kérdései elől a 444 nagydumás újságírója (Videó!)
Portálunk birtokába jutott több olyan korábbi indexes levelezés, melyek hemzsegnek az Uj Pétertől, az index korábbi, és a 444.hu jelenlegi főszerkesztőjétől származó kirekesztő, homofób és antiszemita kijelentésektől. A 444 munkatársa, Ács Dániel nemrég filmet is készített a nyilasok rémtetteiről, miközben főnöke, Uj Péter a legdurvább antiszemita és náci kifejezéseket alkalmazta a belső levelezésekben. A PestiTV erről a kettősségről szerette volna faggatni a liberális portál újságíróját, ám ő felhúzta a nyúlcipőt és elmenekült Szarvas Szilveszter kérdései elől.Hamisított bizonyítékkal oknyomozott a 444.hu
Ijesztőnek nevezte a 444 propagandistája, Ács Dániel, hogy megírtuk, telefonon egyeztetett a ferencvárosi kamu parkolási VIP-listát hamisító személlyel. Ács szerint az az ijesztő, hogy ezt a rendőrségi nyomozás megállapította, és a PestiSrácok.hu is tudomást szerzett róla. Pedig sokkal ijesztőbb, amikor egy oknyomozó már a Transparency-Soma-díját is helyreigazításra kötelezett cikkekért kapja, majd hamisított dokumentumra alapozza a további lejárató kampányát. Még súlyosabb a helyzet, ha a hamisító még az ismerőse is.Zsíros állással fizethetik ki Baranyi Krisztina 444-es házi propagandistáját
Komoly tervei vannak Baranyi Krisztinának a ferencvárosi kerületi újsággal, amelyet a polgármestersége fél éve alatt durván propaganda-üzemmódra állított át. A nagyjából az ő nagyszerűségére és a kormány rettenetességére szűkített laphoz most új főszerkesztőt keresnek, de könnyen lehet, hogy már azelőtt megtalálták a 444.hu egyik szerzője személyében, mielőtt kiírták a pályázatot. Folytatódhat a haverok és csókosok kifizetése a szélsőbaloldali kézre került Ferencvárosban.Jogerős, helyreigazításra kötelező ítélet ellenére is mosdatja a hazug Ács Dánielt a Gőbölyös Soma-díj zsűrije
Kedden kiadott közleményében mentegeti az immár hivatalosan is hazug Ács Dánielt (képünkön előtérben, egy csomag droggal) a neki a tavalyi Gőbölyös Soma-díjat odaítélő zsűri. A testület továbbra is büszke arra, hogy a Soros György kitartottjaként működő álhírportál, a 444.hu munkatársa úgy kapta meg a tényfeltáró újságírók tevékenységét elismerő díjat, hogy kiderült: az elhíresült dolgozat állításai alaptalanok. Magyar sajtótörténeti mérföldkő, hogy a jogerősen megítélt helyreigazítások sorát generáló cikkekbe látták bele a döntnökök az okonyomozás etalonját, Ácsnak pedig még rágalmazás miatt is felelnie kell majd a bíróságon, miután feljelentette a ferencvárosi önkormányzat.Így oknyomoznak: Rágalmazásért is perbe fogták a 444 Soma-díjas újságíróját (Frissítve!)
Információink helytállónak bizonyultak, cikke miatt rágalmazásért is beperelt Ács Dániel 444-es újságíró kapta tegnap az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos pénzjutalmat. Ahogy azt tegnap megírtuk, Ács egy olyan, a IX. kerületi önkormányzat munkájáról és parkolási rendszeréről szóló cikksorozatáért részesült elismerésben, amelynek egyik dolgozatáról azóta kiderült, hogy gyakorlatilag az utolsó betűig hazugság. A Fővárosi Törvényszék elsőfokon igen terjedelmes helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, a döntést pedig a mai napon a Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyta. Ráadásul a sajtóperen kívül rágalmazás miatt Ács Dániel ellen is pert indított a ferencvárosi önkormányzat. Cikkünk után a PestiSrácok.hu kérdéseket intézett az önkormányzatnak, amelyekre meg is kaptuk a válaszokat. Ferencváros Önkormányzata szerint az immár díjnyertes Ács Dániel "tudatosan törekedett a tények félreértelmezésére, azzal a céllal, hogy a kerület vezetését lejárássa".Ajánljuk még