Pesti Srácok

Zsíros állással fizethetik ki Baranyi Krisztina 444-es házi propagandistáját

null

Komoly tervei vannak Baranyi Krisztinának a ferencvárosi kerületi újsággal, amelyet a polgármestersége fél éve alatt durván propaganda-üzemmódra állított át. A nagyjából az ő nagyszerűségére és a kormány rettenetességére szűkített laphoz most új főszerkesztőt keresnek, de könnyen lehet, hogy már azelőtt megtalálták a 444.hu egyik szerzője személyében, mielőtt kiírták a pályázatot. Folytatódhat a haverok és csókosok kifizetése a szélsőbaloldali kézre került Ferencvárosban.

Baranyi Krisztina korábbi együttös párttársa, az őszi győzelem után hamar a kerületi vagyonkezelő cég vezérigazgatói székébe ejtőernyőztetett. Pataki Márton fogalmazta meg korábban, hogy az önkormányzati pozíciókat nem az adott település fejlesztésére, hanem a kormány elleni harcra kell felhasználniuk. A Ferencváros című kétheti lap főszerkesztőjét azon nyomban ki is rúgták, és bár Baranyi szabadon dolgozó újságírókról beszélt, az újságot – Pataki kijelentésének megfelelően – azonnal át is alakították kormányellenes propagandalappá.

Ez azonban csak az első lépés volt.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta tavaly novemberben a polgármester, és most meg is hirdették az erre rímelő pályázatot, amelynek határideje pénteken járt le. Nemcsak a kerületi újságról van itt már szó, hanem önálló médiacégről, amely egy havi magazint és a kerületi tévét is magában foglalja, és amelyet szakmai, valamint gazdasági, pénzügyi szempontból is a főszerkesztő irányít. Egy neve elhallgatását kérő, IX. kerületi önkormányzati munkatárstól úgy értesültünk, hogy tulajdonképpen Ács Dániel, a 444.hu szerzője számára találták ki ezt a főszerkesztői állást. A Ferencvárosban lakó Ács évek óta Baranyi Krisztina odaadó házi propagandistája, aki függetlenobjektív sajtómunkásként biztosította a médiahátszelet a képviselőnek, és nem elhanyagolható szerepet játszott abban, hogy polgármesterré választották. Úgy értesültünk, ezzel a médiavezetői állással fizethetik ki az eddigi és jövőbeli szolgálataiért.

A „független” szélsőliberális politikus és a „függetlenobjektív” liberális propagandista leplezetlenül együtt tolta a kampányt is. (Kép forrása: youtube/444.hu)

Bárki próbálkozhat, de csak csókos nyerhet

Mivel nem kevés közpénzt akarnak erre elkölteni, a látszat kedvéért szükség volt egy nyilvános pályázatra, amelyre bárki bejelentkezhetett, ha megfelelt a követelményeknek. Baranyi Krisztina azonban nem bízta a véletlenre, hogy megfelelő döntés szülessen: a pályázatokat elbíráló szakmai bizottságba meghívta Majtényi László jogászt, a Soros György által finanszírozott Eötvös Károly Intézet elnökét, továbbá Hargitai Miklóst, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének a Népszavánál publikáló elnökét, és a baloldali újságírókáderekkel vastagon megtűzdelt Főszerkesztők Fóruma is küld majd valakit. Elvileg az önkormányzati képviselők – így a fideszesek is – javasolhatnak további tagokat a bizottságba, ám Baranyi eddigi tevékenysége alapján nem várható túl nagy fogadókészség a javaslataikra.

A 444.hu propagandistája megszolgálja a jutalmat

Amíg megkapja a zsíros állást, Ács Dániel addig is hűségesen szolgálja a ferencvárosi hatalmat. Legutóbb a Baranyi és a kerületi Momentum között elejétől fogva meglévő ellentétet próbálta élezni egy nem túl nagy jelentőségű ügy mentén. A Kétfarkú Kutyapárt ferencvárosi Facebook-csoportja képén az oroszlán meg a griff helyett kétfarkú kutyák tartják a kerület címerét, és a Momentum kérdőre vonta emiatt Baranyit. Figyelemre méltó, ahogy Ács egy platformra próbálja tolni a Baranyinak kellemetlenkedő Momentumot a polgármester és támogatói körében patásördögként kezelt Fidesszel:

Ha már cikket írt, kihasználta az alkalmat a főnöke mosdatására is, és sietett leszögezni, hogy ez a Baranyi-éra első korrupciós ügye. Értjük persze az iróniát, egy címerrel poénkodás valóban nem égbekiáltó dolog, ám a gond itt a hazug állítással van. Baranyi Krisztina ugyanis röpke pár hónap alatt tekintélyes listát hozott össze korrupciógyanús ügyekből. Csaknem egymilliós fizetésért alkalmazza „tanácsadóként” Gegesy Ferenc régebbi SZDSZ-es polgármestert, hogy igazgassa a kerületet, amíg ő Facebook-videókban sztárkodik. Régi együttös társa, a már emlegetett Pataki Márton a szabályokat több ízben áthágva lett a kerületi vagyonkezelő vezérigazgatója. Tevékenységük révén hosszú hetekre összeomlott a parkolási rendszer. Megszegték a közbeszerzési törvényt (vagy hazudtak a beszerzés mennyiségéről), továbbá éppen annak a Kupper Andrásnak a parkolásüzemeltetési cégével szerződtek, akire hivatkozva Baranyi szüntelenül tolvajozza az előző, fideszes vezetést.

Ez mind nem számít korrupciós ügynek Ács Dániel szerint, aki korábban valahogy nem volt ilyen elnéző. Sokat támadta például Bácskai János előző polgármestert azon parkolási VIP-lista miatt, amely a rendőrségi nyomozás szerint hamisnak bizonyult, és amely lista készítőjével – rendőrségi forrásaink szerint – maga Ács is többször egyeztetett telefonon. A 444.hu propagandistája ehhez képest gátlástalan cinizmussal azt írta egy évvel ezelőtt, hogy rejtély, ki állhat a Bácskai kompromittálására kitalált ügy mögött. Na, vajon ki?

A Momentum megfegyelmezésében is segít

Ács egyébként feltehetően azért állt bele most keményen a Momentumba, hogy segítsen Baranyinak megfegyelmezni a lila párt ferencvárosi frakcióját. A közelmúltban Jancsó Andrea képviselő ejtett csorbát a polgármester kényesen ápolgatott imidzsén. Az ő indítványára a képviselő-testület még az alakuló ülésén feladatul szabta Baranyinak, hogy kérvényezze a fővárosnál a kerületben található Kiserdő természetvédelmi területté nyilvánítását. A polgármesternek erre nem volt elég a határidőben megszabott két hét, sőt három hónap sem. Jancsó érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy volt a hallgatás az ügy körül, ezért fordult a budapesti főjegyzőhöz, és ott kiderült, nem is kaptak ilyen kérvényt. Baranyi viszont a törvényi kötelessége ellenére nem indokolta a mulasztását, és a beszámolóiból is „kifelejtette” az ügyet, majd csak a momentumos képviselő februári Facebook-bejegyzése hatására méltóztatott megmozdulni.

Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea elvileg politikai szövetségesek, de a polgármester nem viseli el, ha másnak is vannak ötletei, és nem ő egyedül a Facebook sztárja. (Képek forrása: 888.hu, hirtv.hu)

Ha a polgármester elmulasztja a képviselő-testület által neki szabott feladat végrehajtását, illetve nem indokolja meg a mulasztást, és nem számol be a történtekről, akkor bármely képviselő a Kormányhivatalhoz fordulhat – tájékoztatta lapunkat Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője. A Kormányhivatal törvényességi eljárás keretén belül megvizsgálja az esetet, kérdőre vonja a polgármestert a mulasztás okáról, illetve felszólítja annak pótlására. Amennyiben továbbra is szembeszegül a képviselő-testület döntésével, akkor a Kormányhivatal bírósági úton kényszerítheti ki a végrehajtást.

A kérvényt aztán annak ellenére elutasította a Karácsony Gergely-vezette fővárosi önkormányzat, hogy nincs jogi akadálya. Jancsó Andrea kijelentette lapunknak, hogy folytatja a küzdelmet a Kiserdő védetté nyilvánításáért. Többek elmondása szerint Baranyi hiúságból jegelhette hónapokig az ügyet, mert nem az ő ötlete volt, így nem csilloghatna vele saját sikereként a Facebookon. Súlyosbító tényezőként momentumos berkekből indult a kezdeményezés, akikkel – éppen a hasonlóan pitiáner húzások miatt – egyre hűvösebb a polgármester viszonya.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.