aczél endre
Három percre az Ítélet Napjától - egy magyar "hazaáruló" buktatta le a Moszkvának dolgozó amerikai kémet
Az amerikai és a hazai (köztük sokáig titkos) forrásokat összehasonlítva egyértelmű, hogy magyar segítséggel kapták el az Egyesült Államok egyik legkártékonyabb árulóját, a Budapesten keresztül Moszkvának dolgozó Clyde Lee Conradot. Az amerikaiak a magyar hírszerzés által beszervezett Conrad kilétére a CIA-nál bejelentkező Belovai István információja alapján jöttek rá. Belovai mondta el a CIA-nak, hogy a hosszú évek óta keresett, de akkor még mindig ismeretlen amerikai áruló a Nyugat-Németországban állomásozó V. hadtestre vonatkozó iratokat is kiadta a Szovjetuniónak. A nyomozást ezután tudták leszűkíteni, és így bukkantak rá Conradra, aki addigra a nyugat-németországi atomaknazár teljes iratanyagát is átadta Moszkvának, ezzel behozhatatlan előnyhöz juttatta a Szovjetuniót, amely így - ha úgy döntött volna - sokkal könnyebben lerohanhatta volna Nyugat-Európát. A Magyar Népköztársaság (hírszerzőstül, ügynököstül, vezetőstül) a szolga, a beosztott szerepét játszotta a történetben, Budapesten a szovjet Krasznyikov ezredes dirigált. És a végkifejlet? Conrad a börtönben, Belovai amerikai emigrációban halt meg, utóbbi rehabilitálását mindig megakadályozták a rendszerváltás előtt Moszkvának dolgozó, Belovai "árulását" soha meg nem bocsátó katonatisztek, politikusok, jogászok, befolyásos diplomaták és újságírók. Belovai István hírszerző árulása után ért véget Aczél Endre londoni aranyélete
Előkelő környéken bérelt lakást Aczél Endrének a Magyar Távirati Iroda Londonban, és az ismeretlen pekingi tudósító kinőtte magát a nyolcvanas évek elején. Aczél remekül kihasználta különleges helyzetét, kevés olyan magyar újság volt, ahová nem írt, így neve Magyarországon ismertté vált. Az aranyéveknek 1985-ben lett vége, az amerikaiak által beszervezett Belovai István magyar hírszerző kiadta a CIA-nak a londoni HM és BM rezidentúrák szinte teljes hálózatát, s miután lebukott, és elítélték, Aczél kiküldetése is lejárt. Panaszra nem lehetett oka, amíg Belovai börtönbe került, ő a Híradó főszerkesztője lett. Ő és a többi lebuktatott londoni magyar többsége is komoly pályafutást írt le a rendszerváltozás után. Aczél Endre főhadnagy Vietnamban – 1971-ben szemelte ki a hírszerzés
Lengyelország, Vietnam, Peking, London - Aczél Endre a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként bejárta a fél világot, és ennek a Kádár-rendszerben megvolt az ára. Az állambiztonsági iratok szerint már 1971-ben kikérte a III/I (hírszerzés) a fiatal újságíró anyagát, és bár az ügy folytatásának nincs nyoma a hiányos dossziéban, Aczél karrierje ezután végig felfelé ívelt - minden jel szerint a katonai hírszerzésnek dolgozott. Tulajdonképpen csak 1985-ben lett meleg a helyzet, de erről nagyon kevesen tudtak akkoriban: Aczél neve egy szigorúan titkos ügyben és ítéletben szerepelt. Belovai István kettős ügynök (1984-ben szervezte be a CIA) adta ki az amerikaiaknak Aczélt (is), aki a katonatiszt szerint a londoni HM-rezidentúra „megnyert embereként” „politikai és katonapolitikai információkat” szerzett Angliában. Aczél önéletrajzi műve szerint vietnami kiküldetése előtt lett a néphadsereg hadnagya, és a hírszerzés korábbi vezetője, Szűcs Ferenc mellett dolgozott. Ebben ő semmi különöset nem lát, néhány mozaikot összeillesztve azért másról árulkodik a kirajzolódó kép. Belovai versus Aczél: ki(k) az igazi hazaáruló(k)? (1. rész). Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.