adatvédelem
Szánthó Miklós: a vakcinaigazolvány adatvédelmi szempontjaira hivatkozó akadékoskodás megalapozatlan
A vakcinaigazolvánnyal kapcsolatos, adatvédelmi szempontokra hivatkozó akadékoskodás megalapozatlan, ugyanis a vakcinakártya a beoltottság tényének igazolására szolgál, azt az étteremben, konditeremben megtekintik – csakúgy, mint mondjuk egy dohányboltban a személyit –, azonban arról adatot nem rögzítenek – mondta Szánthó Miklós a Magyar Nemzetnek. Az Alapjogokért Központ igazgatója kifejtette, hogy szerinte a baloldal a rendezettség megteremtésére irányuló intézkedésekben mindig csak a megkülönböztetést látja: inkább akarnak diszkriminációmentes anarchiát, instabilitást, hogy így kerülhessenek hatalomra.Péterfalvi Attila szerint adatvédelmi szempontból nincs gond a védettségi igazolvánnyal
Nem tartja alkotmányos szempontból aggályosnak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy a védettségi igazolvány bemutatásához kötik számos szolgáltatás igénybevételének lehetőségét – nyilatkozta Péterfalvi Attila az ATV-nek. A HVG által megkérdezett jogász, Karsai Dániel is úgy véli, hogy nem diszkriminatív védettségi igazolványhoz kötni bizonyos jogok gyakorlását.Az algoritmusok lehetnek a jövő választói? - Évek óta kongatjuk a vészharangot, mégsem történt semmi érdemi változás
A big data és a gépi tanulás révén minden állapotfrissítésről, amelyet valaha beírt, minden Messenger-beszélgetést, minden helyet, ahonnan bejelentkezett, az összes fényképét, amelyet ott feltöltött, megőrzik és elemzik.Magyarán az történik, hogy az összes ilyen adatot feldolgozva ezeka gépi tanulási algoritmusokmegtanulják megérteni az emberek jellemzőit.Leginkább nem attól kell tartanunk, hogy a mesterséges intelligencia önmagától mit fog tenni velünk, hanem az, hogy egyes hatalmi csoportosulások – politikai vagy üzleti céllal – miként fogják használni a mesterséges intelligenciát, hogy irányítsanak minket és manipuláljanak bennünket. A szabadságot és méltóságunkat a közeljövőben veszélyeztető technológia nagy részét olyan cégek fejlesztik, amelyek az adataink rögzítését és értékesítését, valamint a hirdetőkre és másokra fordított figyelmünket eddig is világszerte elvégezték: ez leginkább a Facebook, a Google és az Amazon...Az uniós bíróság érvénytelenítette az Egyesült Államokkal kötött, személyes adatok átadásáról szóló megállapodást
Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette csütörtökön az EU és az Egyesült Államok között létrejött, a személyes adatok továbbítását lehetővé tevő adatvédelmi megállapodást.Az ellenzék szerint Csenger-Zalán Zsolt "hű Fidesz-csicska"
A Budavári ezalényeg.hu szerint, ahogyan ők fogalmaznak, amíg Szél Bernadett küzd az orbáni hazugságok ellen, addig Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő hű Fidesz-csicskaként viselkedik.Még a TASZ is bírálja, hogy Baranyi kiszolgáltatta a gyanútlan önkéntesei adatait
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is aggályosnak tartja, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi balliberális polgármester a Kétfarkú Kutya Pártnak adta át a koronavírus elleni védekezésre jelentkező önkéntesek személyes adatait – írja a magyarnemzet.hu.Milliós büntetésre számíthat Pikó András
A PestiSrácok.hu információi szerint négy magánszemély feljelentést tesz Pikó Andrással szemben, személyes adattal való visszaélés, illetve magántitok megsértése miatt. Pikó András a tegnap általa nyilvánosságra hozott, munkahelyi levelezéseken kívül olyan e-mail-eket is feltörethetett, amelyek tartalma magánéleti, családi és érzékeny egészségügyi adatokat tartalmaz. Nem tudni pontosan, hogy az érzékeny személyes adatokhoz kik és milyen törvényi felhatalmazás alapján juthattak még hozzá.Ajánljuk még
















