Pesti Srácok

Péterfalvi Attila szerint adatvédelmi szempontból nincs gond a védettségi igazolvánnyal

null

Nem tartja alkotmányos szempontból aggályosnak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy a védettségi igazolvány bemutatásához kötik számos szolgáltatás igénybevételének lehetőségét – nyilatkozta Péterfalvi Attila az ATV-nek. A HVG által megkérdezett jogász, Karsai Dániel is úgy véli, hogy nem diszkriminatív védettségi igazolványhoz kötni bizonyos jogok gyakorlását.

A koronavírus-fertőzés elleni védettséget az igazolvány bemutatásával kell igazolni, amit a helyiség üzemeltetője vagy a szolgáltatás nyújtója ellenőriz. Aki ezt nem teszi meg, százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírsággal sújtható, de egy évre be is zárathatják a helyét.

– hangsúlyozta Péterfalvi Attila, majd hozzátette azt is, hogy amikor valaki bankkártyával fizet, természetesen megjelennek az adatai, de azokat nem kapcsolják össze – és nem rögzítik – a védettségi igazolvány adataival. Péterfalvi emlékeztetett: a hatóság a munkáltatók részéről sem találta aggályosnak a munkavállalók védettségi igazolványának ellenőrzését, mivel az ő feladatuk biztosítani az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés követelményeit.

PestiSracok facebook image

Korábban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is állást foglalt a kérdésben. Szerintük azzal, hogy az állampolgárokat a vakcinaigazolvány megléte alapján szelektáló szabályokat léptet életbe, a kormány „alaptörvény-ellenes, diszkriminatív szabályozást” vezet be. A HVG-nek nyilatkozó alkotmány- és emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd, Karsai Dániel szerint önmagában attól, hogy a koronavírus elleni oltás nem kötelező, még nem diszkriminatív védettségi igazolványhoz kötni bizonyos jogok gyakorlását.

Forrás: ATV; HVG; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.