Áder jános
Kitiltotta Kövér László a Parlamentből Tordai hecctársait, a decemberi balhéhuszárokat pedig 41 millióra büntette
A Párbeszéd-frakció három munkatársát kitiltották a Parlamentből – értesült az Index. Az érintettek hétfőn a helyszínen szembesültek azzal, hogy nem érvényes a kártyájuk a Képviselői Irodaházba és az Országházba sem. A kitiltásnak köze lehet Tordai Bence képviselő kritikán aluli március 15-i videójához, amelyen az ünnepélyes zászlófelvonás előtt odalépett Áder Jánoshoz és Kövér Lászlóhoz, majd kigúnyolta őket. Ugyancsak ma derült ki, hogy Kövér László házelnök kezdeményezésére összesen 41 millió forintot vonnak le azoknak az ellenzéki képviselőknek a fizetéséből, akik december 12-én a magyar demokrácia elmúlt harminc éves történetében nem látott balhét produkáltak a Parlamentben, meghiúsítva a törvényhozás munkáját.Részvétét nyilvánította Új-Zéland főkormányzójának Áder János
Táviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnök pénteken Patsy Reddy új-zélandi főkormányzónak a terrortámadás miatt, amelynek negyven áldozata van. A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült a Christchurchben elkövetett kegyetlen merényletekről, amelyek számos ártatlan ember életét követelték.A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Kelemen Leventét Áder János (PS-videó)
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Kelemen Leventének, az Oklándi Unitárius Egyházközség vezetőjének a köztársasági elnök. Áder János március 15-e alkalmából tüntette ki az Erdélyben és az anyaországban is rendkívül népszerű lelkészt.Áder: Magyarország kiérdemelte a NATO-tagságot
Áder János köztársasági elnök szerint Magyarország húsz évvel ezelőtti csatlakozása a NATO-hoz egyszerre volt stratégiai, politikai, katonai és erkölcsi döntés, de egyben történelmi elégtétel is a Jaltát követő keserves évtizedekért, és elismerés a vasfüggöny átszakításáért.Áder: Írott európai alkotmány híján mihez lehet kezdeni az európai alkotmányos identitással?
Írott európai alkotmány híján mihez lehet kezdeni az európai alkotmányos identitással? - tette fel a kérdést Áder János az "Alkotmányos EUdentitás 2019" című konferencián elhangzott köszöntőjében pénteken, a Magyar Tudományos Akadémián. Koen Lenaerts, a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságának elnöke ugyanakkor előadásában kijelentette: nincs illiberális demokrácia. Véleménye szerint a demokratikus kormányzáshoz való jog alapvető európai érték, a demokrácia pedig mindig liberális.Áder: Energiahatékonysággal kell küzdeni a klímaváltozás ellen
A klímaváltozás elleni küzdelemben a leghatékonyabb eszköz az energia-hatékonyság javítása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, ezekkel érhető el az életminőség javítása, a versenyképesség fokozása - mondta Áder János köztársasági elnök a Virtuális Erőmű Program (VEP) X. jubileumi díjátadóján szerdán, Budapesten.Kitűzte az EP-választás időpontját az államfő
Május 26-ára tűzte ki az Európai Parlament magyar képviselőinek választását Áder János köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján pénteken. Áder János elnöki nyilatkozatában felidézte: az Európai Tanács döntése értelmében 2019. május 23. és 26. között kell megtartani az európai parlamenti választásokat az unió országaiban. A sajtótermékek jövő péntekig jelenthetik be, ha politikai hirdetést akarnak közzétenni az EP-kampány időszakában – hívta fel a figyelmet az Állami Számvevőszék.Ajánljuk még














