Pesti Srácok

adócsökkentés

Te mit választanál? Béremelések és gyarapodó gazdaság a válság alatt a „fasiszta” Orbántól, vagy megszorítások és államcsőd a „zöld és szabad” baloldaltól

Vezércikk 2021 december 22.
Amikor a szociálisan érzékeny és a kisemberekért szavakban mindig kiálló baloldal ígéretcunamiját figyeljük kitágult szemekkel, eszünkbe kell jusson, hogy ezek a társadalmi igazságosságért rikoltozó komcsiivadékok valójában mindig csak ártottak a saját népüknek, és csupán mélyítették a társadalmi szakadékokat. Ezért akarják szembeállítani a magyart a magyarral, a fizikai munkást az értelmiségivel, ezért táplálnak irigységet az emberekbe, ez az egyetlen fegyverük. Ugyanazt csinálják, amit száz évvel ezelőtt a lenini út elején: saját maguk által kreált, elérhetetlennek nevezett, mások bőrén meggazdagodott réteggel hergelnek, amelyet a kommunista zsargonban burzsoáziának neveznek. Ők azonban szívjóságukban szétosztanák mások pénzét maguk között kommunista szokás szerint, és tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek MINDENKINEK. Egy dolgot azonban elfelejtenek: a történelem során mindig ők voltak azok, akik szegénységet, eladósodást, anarchiát, csődöt és halált hoztak magukkal, ha kormányra kerültek, és mindig ők voltak azok, akik romokat hagyva maguk mögött a kármentést már másokra bízták, hogy újrakezdjék a tücsök és a hangya meséjét. Most is itt tartunk, újkommunista eszméket terjesztenek, miközben mellékesen olyan apróságok történnek, mint hogy a rendőrök és a katonák hathavi juttatást, úgynevezett fegyverpénzt kapnak a tízszázalékos béremelés mellé a magyar kormánytól, és több szektorban is komolyabb fizetésemelés történt és történik. Egy világjárvány közepette. Mit csinálna most a baloldal? Tudjuk, átéltük és nem kívánjuk vissza soha.
Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)