adománygyűjtés
Elveszített perei után kalapozásba kezdett Márki-Zay Péter
Kalapozásba kezdett Márki-Zay Péter, miután kedden három, személyiségi jogokhoz kötődő polgári perét is elveszítette a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján, így Hódmezővásárhely polgármesterének napokon belül összesen kétmillió forint körüli összeget kell kifizetnie sérelemdíjként. Mint Márki-Zay Facebook-bejegyzésében megjegyezte, az összeg családja három havi jövedelmét jelenti, és a kétmillióban még nincsenek is benne azok a további kiadások, amelyeket az elbukott perek után kifizetendő perköltségek jelentenek, ezeket ugyancsak a polgármesternek kell megtérítenie. Bejegyzésében Márki-Zay Péter azon is szomorkodik, hogy a kedden elveszített perek után három másik hasonló eljárás elé néz, és leírásából úgy tűnik, nem reménykedik számára kedvező elbírálásban.