afd
GEOrgPOLITIKA – Gyűlöletkampány az AfD ellen – Michelle Obama, mint elnökjelölt
Bonyolódik a Tino Chrupalla elleni támadás kivizsgálása. Tegnap délután a német köztévé és a fősodratú média azt a hírt közölte, hogy nem történt injekciós támadás az AfD politikusa ellen. Ennek ellentmond a kórházi jelentés, amely szerint a politikuson valóban találtak egy szúrt sérülést és intenzív terápiás kezelésre szorult. Az államügyészség elrendelte a nyomozást és igazságügyi laboratóriumban vizsgálják meg a Chrupallától vett vérmintát.GEOrgPOLITIKA – Injekciós tűvel támadtak az AfD politikusára
Szerdai kampányrendezvénye alatt egy injekciós fecskendővel támadták meg Tino Chrupallát, az AfD (Alternatíva Németországért) elnökét Ingolstadtban. A hírek szerint két fekete ruhába öltözött fiatal férfi beleszúrta az orvosi eszközt a politikusba, aki rosszul lett, anafilaxiás sokkot kapott, összeesett és mentőt kellett hívni hozzá. Az AfD kampányrendezvényére a CDU, a Die Linke és a Szociáldemokrata Párt rászervezetett egy ellentüntetést. Jelentős rendőri erők is kivonultak, ezért sikerült a két támadót azonnal őrizetbe venni. A ruházat alapján nem kizárt, hogy az Antifa ultrabaloldali erőszakszervezethez köthetőek. Jelenleg még nem közöltek részleteket Tino Chrupalla állapotáról, csak annyit, hogy intenzív osztályon van. A rendőrség nyomoz az ügyben.Megtámadták az AfD vezetőjét, de nem tudni, kik és miért
Tino Chrupalla, a német radikális Alternatíva Németországért (AfD) vezetője a bajorországi Ingolstadtban vett részt egy kampányeseményen, amikor megtámadták. Egyelőre nem tisztázott, pontosan mi történt, de a politikust kórházba kellett szállítani. Ahogy a német viszonyokat ismerjük, ki fog derülni, hogy megbotlott, rosszul lett, ő támadta meg a tömeget és magát ütötte le, de olyan biztos nem történt, hogy szélsőbalosok támadták meg esetleg.GEOrgPOLITIKA – Prigozsin fia veszi át a Wagner vezetését?
Az Alternatíva Németországért párt Baden Württemberg tartományban elérte a 20 százalékot és ez csúcsérték volt nyugatnémet területen. Ezzel az AfD a sváboknál is a harmadik legerősebb politikai erővé nőtte ki magát. A Zöldek megítélése egyre romlik, mindez köszönhető a kapkodásnak a fűtésrendszerek betiltása terén, az atomerőművek bezárásának és a migrációs politikának.GEOrgPOLITIKA – Migrációs káosz Németországban, magyar diákok Ománban
Vannak olyan közel-keleti országok, ahonnan nem jönnek el az emberek, mivel a stabil politika, a magas fizetések jobb életkörülményeket teremtenek, mint több európai államban. Ilyen Omán is, ahol a helyi Sultan Qaboos Egyetem minden évben külföldi diákok tucatjának ad ösztöndíjat. Az idén is már több magyar egyetemista érkezett az országba, akik a Corvinuson vagy az ELTE-n tanulnak nemzetközi kapcsolatokat, politikai tudományokat vagy arabisztikát.Bajorország választ – Merre tart Németország?
Október 8-án tartják Bajorországban a tartományi választásokat. Ez a voksolás Németországban több szempontból is rendkívül fontos, hiszen az ország legnagyobb és leggazdagabb tartományáról beszélünk, így ennek a szavazásnak az eredménye komolyan befolyásolhatja az országos politikai hangulatot is.Bíróság elé állítják a német AfD egyik tartományi vezetőjét
Tiltott önkényuralmi jelkép használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét - közölte szerdán a hallei tartományi bíróság. A politikust - aki AfD-s karrierje előtt középiskolai történelem és testnevelés tanár volt - azért vonják felelősségre, mert 2021 májusában a Szász-Anhalt tartományi Merseburgban egy kampányrendezvényén azzal a kijelentéssel zárta beszédét, hogy "Alles für Deutschland" (Mindent Németországért). Ez a kijelentés az egykori náci párt (NSDAP) paramilitáris szervezete, a Strumabteilung (SA) jelszava volt, használatát törvény tiltja.Szászországban előnyben részesítik a meleg bevándorlókat
A németországi Szászország tartomány vezetése nagyon komolyan veszi a pozitív diszkriminációt, ugyanis előnyben részesíti a meleg bevándorlókat a különféle támogatások – például szaunabérletek nyújtásának – elbírálásánál. Legalábbis hivatalosan, a számvevőszék szerint ugyanis más is lehet a háttérben, ezért korrupció gyanújával indított eljárást a tartomány vezetői ellen.Egy csapat migráns "kib*szott náci" felkiáltással brutálisan összevert egy AfD-s német politikust
Szombaton Andreas Jurca AfD-s politikust súlyosan bántalmazta egy csapat bevándorló. A politikus szombat este részt vett egy kampánypartin, ahol megköszönte munkatársainak a bajor tartományi parlamenti választási kampányban végzett munkájukat. Miután távozott, migránsok egy csoportja rátámadt a családapára és egy másik párttársára - nyilatkozta Jurca a Deutschland-Kurier című lapnak.Ajánljuk még
















