afganisztáni tálibok
A tálibok visszafogadnák az Európában elutasított afgán menedékkérőket
A radikális iszlamista tálibok visszafogadnák az Európában elutasított afgán menedékkérőket, akiket azután bíróság elé állítanának – közölte hétfőn a Kronen Zeitung című osztrák lap Zabihullah Mudzsahidra tálib szóvivőre hivatkozva.Ezeket a fegyvereket hagyták ott az amerikaiak a táliboknak
Lánczi Tamás politológus a Mozgástér blogon ismertette az amerikaiak által Afganisztánban hagyott hadianyagokat. Ahogy a politológus megfogalmazta ez nem kivonulás volt, hanem fegyverletétel, hiszen amint az alábbi táblázatból is kitűnik, egy európai ország is elégedett lehetne azzal a mennyiségű fegyverrel, amelyet a tálibok most kézhez kaptak.A tálibok szerint vannak köztük műszaki szakemberek, így mihamarabb átvennék a kabuli repülőtér irányítását
A kabuli repülőtér gyors átadására készülnek az Afganisztánban két hete hatalomra került tálibok és a távozó amerikai erők – mondta a Reutersnak vasárnap egy tálib tisztségviselő.A tálibok egy hét múlva jelentik be a teljes kormány összetételét
A tálibok egy hét múlva jelentik be a teljes kormány összetételét – közölte a Reuters brit hírügynökséggel az iszlamista mozgalom szóvivője szombaton.Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről – közölte szombaton John Kirby, a Pentagon szóvivője. A Reuters közvetlenül Kirby bejelentése előtt közölte washingtoni illetékesekre hivatkozva, hogy négyezernél kevesebb amerikai katonai van most a reptéren.Az amerikai nagykövetség szerint újabb merénylet várható Kabulban
Az Egyesült Államok afganisztáni nagykövetsége újabb figyelmeztetést adott ki szombaton kora reggel a kabuli repülőtéren tartózkodó állampolgárai számára.Csúcsra ért a függetlenobjektivitás: interjút adott a The New York Times-nak a tálibok szóvivője
Miközben Donald Trump korábbi amerikai elnököt letiltotta a Twitter, és minden más közösségi platform, a tálibok szóvivője szabadon posztolhat, sőt! Legutóbb a függetlenobjektivitás világítótornyának, a New York Timesnak adhatott interjút az iszlamista szélsőségesek szócsöve, ahol elmondhatta: nem akarnak senkit sem bántani, és valójában természetesen ők a „jófiúk” a történetben. Önfeladás és meghasonulás, ahogy arra csak a liberálisok képesek.Tűzharc és újabb robbantás a kabuli repülőtérnél
A csütörtök délutáni támadást egy újabb robbantásos merénylet követte a kabuli repülőtéren. A Pentagon jelentése szerint a térségben heves tűzharc is kialakult. Sajtóértesülések szerint eddig legalább tizenhárom ember életét vesztette az összecsapásban és több mint hatvan fő megsérült.Testvéreinek nevezte a tálibokat a kanadai "genderminiszter"
Érdekes nyilatkozatot tett egy sajtótájékoztatón Kanada nőkért és nemek közötti egyenlőségért felelős minisztere. Maryam Monsef "testvéreinek" nevezte az afganisztáni tálibokat. A szélsőséges csoportot még az ország liberális kormányfője, Justin Trudeau is terroristának bélyegezte, Monsef szóhasználata ezért a baloldali körökben is kivert néhány biztosítékot.Ajánljuk még















