afrika
Hölvényi György: Afrika jövője a kontinens fiataljainak oktatásában rejlik
Az oktatás hosszú távú befektetés; Afrika jövője a kontinens fiataljainak oktatásában rejlik – jelentette ki Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, csütörtökön.Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség Afrikába
Célba ért a magyar segítség Afrikába, már pakolják ki a mintegy tízezer tonna gabonát Szudán partjainál – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán.Giorgia Meloni globális szövetséget szorgalmaz az emberkereskedelemmel szemben
Az emberkereskedelemmel szembeni globális szövetség elindítását szorgalmazta Giorgia Meloni olasz kormányfő, a G7-csoport soros elnöke Joe Biden amerikai elnöknek a Fehér Házban – közölte az európai idő szerinti péntek éjjel tartott találkozóról a római miniszterelnöki hivatal. A kétoldalú megbeszélésen Giorgia Meloni hangoztatta, hogy véget kell vetni az illegális migrációnak és az emberkereskedelemnek.Magyarok segítenek legyőzni az élelmiszerválságot Csádban
Csádban tegnap hirdettek élelmezésügyi vészhelyzetet, mert már nem tudják ellátni a csaknem másfél millió menekültet. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereinek közreműködésével például egy olyan egyedülálló tevegazdaságot alakítanának ki, amelyben exportra is elegendő mennyiségben állítanának elő tevetejport.Szijjártó Péter: éles fordulatra van szükség az európai migrációs és Afrika-politikában
Az Európai Uniónak a jelenlegitől homlokegyenest eltérő migrációs és Afrika-politikát kellene folytatnia ahhoz, hogy megelőzze a még súlyosabb válságok kialakulását – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Brüsszelben.Hölvényi György: A választások tétje az unió jövője
Az Európai Unió azokra a kereszténydemokrata értékekre alapult, amelyeket Magyarország támogat – fogalmazott Hölvényi György a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője beszélt az általa kidolgozott jelentés elfogadásáról, a Hungary Helps program sikereiről, valamint arról is, hogy mikor juthat hozzá hazánk az uniós források további részéhez.Giorgia Meloni: Európa és Afrika sorsa elválaszthatatlan egymástól
Az európaiak közép- és hosszútávú sorsa Afrikától függ, amelynek nem gyarmatosításra vagy felesleges jótékonykodásra van szüksége annak érdekében, hogy az afrikaiak indulás helyett a hazájukban maradást választhassák – hangoztatta Giorgia Meloni olasz kormányfő az Olaszország–Afrika, egy közös híd a fejlődésért című nemzetközi csúcstalálkozón, amelyen bemutatta az afrikai térségnek szánt olasz fejlesztési tervcsomagot hétfőn, Rómában.2024 összefoglalva egy szalagcímben: A britek Afrika kifosztása miatt aggódnak
Eva Kaili a korrupt politikusok miatt nem mert bejárni az EP-be, helyette az előzetes letartóztatás biztonságát élvezte. Ursula von der Leyen a felelőtlen SMS-ezés ellen szólalt fel. Brüsszel és Berlin karöltve aggódik a magyar jogállamiságért. A britek meg Afrika kifosztása miatt aggódnak. Winston Smith pedig ült a fülkéjében és azon gondolkozott, hogy a Times-nak vajon hány számában írhattak a Brit Birodalom nevű, a Párt szerint soha nem is létezett ország afrikai hódításairól. A mai is egy hosszú nap lesz az igazság minisztériumban.Már Afrika lebeg az ukrán elnök szeme előtt
Ukrajna az alapvető értékek és a nemzetközi elvek kölcsönös tiszteletén alapuló baráti, stratégiai kapcsolatokat igyekszik kiépíteni az afrikai kontinens országaival – erről beszélt az ukrán elnök egy afrikai médiumok képviselőinek adott interjúban. Az eseményen Angola, Botswana, Tunézia, a Guineai Köztársaság, Kenya, Marokkó, Nigéria, Szenegál, Dél-Afrika és Zambia médiumainak képviselői vettek részt.Ajánljuk még