akadémiai dolgozók fóruma
Így tüntettek akadémikusok és ellenzékiek a pénzköltés kormányzati felügyelete ellen (videó)
Élőláncos tüntetést tartott a frissen alakult Akadémiai Dolgozók Fóruma a Magyar Tudományos Akadémia előtt ma kora délután. A rendezvényen felszólalt az MTA három kutatója, valamint professzora, akik óva intették a kormányt attól, hogy felszámolják az Akadémia kutatóintézeti hálózatát. A kutatók az MTA dolgozói között aláírást gyűjtöttek a Palkovics-féle átszervezés ellen, melyet átadtak az Akadémia elnökének, Lovász Lászlónak, aki az elnökséggel együtt 14 óra után ült le tárgyalni a miniszter által támasztott feltételrendszer elfogadásáról. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt, ahol beszéltünk balliberális politikusokkal is, akik szolidaritást vállaltak az MTA "szabadságharcával", de a tömegben külföldi CEU-hallgatókat is találtunk, valamint egy önmagát igazi kommunistának nevező fiatalemberrel is szóba elegyedtünk. A beszédeket követően a mintegy ezer-ezerötszáz tüntető élőláncot vont az épületblokk köré, akik között sokan láthatóan konkrétan az MTA ügyében jöttek ki, de láthattunk több hangos kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetőt is, akik az utóbbi időben szervezett ellenzéki megmozdulásokon szoktak részt venni és hangos "Orbán takarodj!"-rigmusokkal hívták fel magukra a figyelmet. A jelen lévők többsége azonban nem csatlakozott ezekhez a kiáltozásokhoz, ők nagyrészt az MTA ügyében látogattak ki a délutáni tüntetésre. Nézzék meg videónkat! (Az MTA-ban máig élő posztszovjet berendezkedésről szóló cikkünket ITT olvashatják el.) Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.