Pesti Srácok

Így tüntettek akadémikusok és ellenzékiek a pénzköltés kormányzati felügyelete ellen (videó)

Így tüntettek akadémikusok és ellenzékiek a pénzköltés kormányzati felügyelete ellen (videó)

Élőláncos tüntetést tartott a frissen alakult Akadémiai Dolgozók Fóruma a Magyar Tudományos Akadémia előtt ma kora délután. A rendezvényen felszólalt az MTA három kutatója, valamint professzora, akik óva intették a kormányt attól, hogy felszámolják az Akadémia kutatóintézeti hálózatát. A kutatók az MTA dolgozói között aláírást gyűjtöttek a Palkovics-féle átszervezés ellen, melyet átadtak az Akadémia elnökének, Lovász Lászlónak, aki az elnökséggel együtt 14 óra után ült le tárgyalni a miniszter által támasztott feltételrendszer elfogadásáról. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt, ahol beszéltünk balliberális politikusokkal is, akik szolidaritást vállaltak az MTA "szabadságharcával", de a tömegben külföldi CEU-hallgatókat is találtunk, valamint egy önmagát igazi kommunistának nevező fiatalemberrel is szóba elegyedtünk. A beszédeket követően a mintegy ezer-ezerötszáz tüntető élőláncot vont az épületblokk köré, akik között sokan láthatóan konkrétan az MTA ügyében jöttek ki, de láthattunk több hangos kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetőt is, akik az utóbbi időben szervezett ellenzéki megmozdulásokon szoktak részt venni és hangos "Orbán takarodj!"-rigmusokkal hívták fel magukra a figyelmet. A jelen lévők többsége azonban nem csatlakozott ezekhez a kiáltozásokhoz, ők nagyrészt az MTA ügyében látogattak ki a délutáni tüntetésre. Nézzék meg videónkat! (Az MTA-ban máig élő posztszovjet berendezkedésről szóló cikkünket ITT olvashatják el.)

A videót ITT lehet megnézni.

Időközben megszületett az MTA Elnökségének határozata a Palkovics-tervről, a testület a döntést egyértelmű többséggel szavazta meg. A határozat pontjai szerint:

  • Az Elnökség felkéri az ITM miniszterét, hogy biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását.
  • Az Elnökség felkéri a kutatóközpontok főigazgatóit és az önálló jogállású intézetek igazgatóit, hogy az NKFIH által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket terjesszék fel az Akadémia elnökéhez.
  • Az Elnökség felkéri az MTA elnökét, hogy – a Professzorok Batthyány Köre által tett és az ITM minisztere által is elfogadott javaslattal összhangban – a kutatóintézet-hálózat igényeit abban az esetben továbbítsa az ITM minisztere, valamint az NKFIH elnöke részére, ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják.
  • Az Elnökség felkéri az Akadémia elnökét, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az ITM miniszterével a kutatóintézetek jövőbeni struktúrájára vonatkozó miniszteri javaslatokról.
  • Az Elnökség köszönettel veszi az Akadémián és más intézményeknél dolgozók támogatását. Továbbra is kéri az akadémiai dolgozók töretlen helytállását, bizalmát és higgadt feladatellátását.

PestiSracok facebook image

Az Elnökség határozata a merce.hu forrásai szerint azt jelenti, hogy csak akkor pályáznak az MTA kutatóintézetei az Innovációs és Technológiai Minisztérium forrásaira, ha Lovász László elnök írásos garanciát kap arra, hogy minden intézet megkapja az alaptámogatást.

A videót készítette: Szabó Gergő és Tihanyi Rita

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.