Ákos
Ákos a PS-nek: Sosem érdekelt, hogy mit gondolnak a hitemről (videó!)
Exkluzív interjút adott a PestiSrácoknak Kovács Ákos előadóművész, amelyben őszintén beszélt világnézetéről. A hazai zenei élet ikonjaként emlegetett művészt annak apropóján kérdeztük, hogy egy évvel ezelőtt, az 52. Eucharisztikus Kongresszuson ingyenes koncertet adott, amely miatt a haladó-független sajtó természetesen azonnal támadásba lendült. De ő volt az a magyar zeneszerző is, akit új himnusz megírására kért fel Erdő Péter bíboros. Az interjúból kiderül, miként készült el ez a dal, valamint azt is megtudhatják, hogy az énekes miként vélekedik Istennel való kapcsolatáról. Szavai szerint "nagy szükségünk lesz a hitre, mert abban az időszakban, ami ránk vár, nagy feladat vár a keresztény közösségekre". Úgy fogalmazott: egymás számára reménnyé kell váljunk. Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, mit gondol a jelenkor kihívásairól, miért gondolja elhibázottnak az eddigi zöldpolitikát és annak következményeit, de az is kiderül: néhány éve még konteónak tartotta, hogy világméretű válság következhet be. A jelenlegi energia- és élelmiszerválság, valamint a migráció témában is kíváncsiak voltunk arra, mit gondol az énekes, aki arról is beszélt stábunknak, hogy egy nemzetségként gondol a hívő közösségekre, hiszen "Istenre emeljük tekintetüket és rá bízzuk életünket". Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk! Ha zokogó liberálist lát ma, annak ez az oka
Nem balliberális művész, zenész, színész, nem is lehet népszerű, az mindig a NER pénzéből megvásárolt vietnámi lájkoknak köszönhető csak. Ha a tömeg szemmel látható, akkor buszoztatták őket és krumplit kaptak, illetve agyatlan vidékiek. Az "Ákos-gyalázás" külön önkifejezési ág haladóéknál, még a kifejezetten sikeres liberális művészek, mint például Lovasi András is, rendszeresen kifejezik a kisebbségi komplexusukat vele kapcsolatban. Nyolcvanhárom éve szeretik és éneklik a hívek - Nem cserélték le, de újrahangszerelték az Eucharisztikus Kongresszus himnuszát (VIDEÓ)
Bár 83 évvel ezelőtt zajlott hazánkban először eucharisztikus világkongresszus, „Győzelemről énekeljen” kezdetű himnusza azóta is rendszeresen felcsendül az istentiszteleteken, sőt, ahogy arra Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek rámutatott, "mindenhol, ahol magyar él, ismerik és szeretik ezt az éneket ma is". Ennek is köszönhető, hogy a szeptemberben kezdődő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számára nem választott új himnuszt a püspöki kar, hanem úgy döntött, Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerzőre bízzák az ének újrahangszerelését.