al-káida
Szélnek eresztenek a németek egy elítélt iszlám terroristát
Szabadlábra helyezik és rögtön ki is toloncolják Németországból idén ősszel az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások ügyében indított eljárások első elítéltjét - jelentette be csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője. Munir el-Motaszadek tizenöt évet kapott, amiért részt vett a szeptember 11-ei terrorcselekmény előkészítésében.Az al-Kaida terroristáját, Oszama bin Laden egykori testőrét védelmezi a német állam
Kitoloncolták Németországból Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezetője egyik egykori testőrét – írta pénteken a Bild. A számos terrortámadással összefüggésbe hozott Sami A.-t azonban várhatóan vissza kell szállítani Németországba, mert az illetékes helyi bíróság aggódik, hogy hazájában, Tunéziában valami baja eshet.Háborút hirdetett az al-Kaida az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése miatt
Az Egyesült Államok elleni dzsihádra, szent háborúra szólított fel vasárnap Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése miatt.Pakisztánból érkező, az al-Kaidához köthető terroristákkal csaptak össze iráni hatóságok
"Terroristákkal" csaptak össze iráni rendőrök keddre virradóra a Pakisztánnal határos délkeleti határszakaszon, és mindkét fél három embert elveszített - jelentette az IRNA hírügynökség.Terrorizmussal vádolják a prágai imámot
Terrorizmussal vádolt meg a cseh rendőrség három cseh állampolgárt, köztük Samer Shehadeh volt prágai imámot - írta keddre virradóra internetes felületén a Mladá Fronta Dnes című napilap. A cseh titkosszolgálat fényt derített arra, hogy Omar Shehadeh 2016 októberében Szíriába utazott, ahol csatlakozott az al-Kaida terrorhálózat ottani ágához, a korábban an-Nuszra Frontként, manapság pedig a Dzsabhat Fatah es-Sámként ismert szélsőséges szervezethez.Tovább emelkedett a mogadishui terrortámadás halálos áldozatainak száma
A legfrissebb adatok szerint 276-ra emelkedett a szomáliai fővárosban, Mogadishuban szombaton elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A legutóbbi 237 halottról szóltak.Az arab országok követelik, Katar szakítsa meg kapcsolatait Iránnal
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek egy 13 pontból álló követelési listát készítettek Katarnak, melyben egyebek mellett az is szerepel, hogy szakítsa meg kapcsolatát Iránnal.Ajánljuk még

















