al-káida
Oszáma bin Láden tíz éve arról beszélt, hogy Biden kormánya válságba süllyeszti Amerikát
Érdekes dokumentum látott napvilágot nemrégiben: az amerikai sajtót a napokban járta be a hír, hogy nyilvánosságra hozták Oszáma bin Láden egy 2010-ben írt levelét, amiben arra utasítja harcosait, hogy ne kövessenek el merényletet az akkori amerikai alelnök ellen, mert Biden esetleges hatalomra jutása válságba taszítja az Egyesült Államokat.Két francia katona vesztette életét egy pokolgépes támadásban
Pokolgépes merényletben életét vesztette két francia katona Mali keleti részén, egy társuk pedig megsebesült – jelentette be a francia elnöki hivatal szombat este. A közlemény szerint a katonák Ménaka térségében teljesítettek szolgálatot, amikor a merénylet történt. A régióban több iszlamista csoport is aktív, néhány közülük az al-Kaidának vagy az Iszlám Állam terrorszervezetnek esküdött hűséget.Öngyilkos merényletet követtek el egy forgalmas étteremben Szomáliában
Legalább heten meghaltak, amikor a szomáliai főváros, Mogadishu egyik népszerű éttermében egy öngyilkos merénylő robbanószerkezetet hozott működésbe pénteken. A helyi rendőrség jelentése szerint tíz további ember megsérült. A halottak száma emelkedhet, mivel több sebesült állapota válságos.Százak éltetik a franciországi merénylőket a közösségi médiában
Miközben újabb három muzulmán fiatalt vettek őrizetbe a francia hatóságok Samuel Paty lefejezése kapcsán, több százan éltetik az elkövetőket a közösségi médiában. Szélsőséges muszlim hitszónokok és egyszerű hozzászólók írják kommentjeikben, hogy a tanár megkapta, amit érdemelt, hiszen megsértette a prófétát; közben a merénylőt az iszlám hősének nevezik. A francia hatóságok vizsgálják azokat a személyeket is, akik a terrorizmust támogató kijelentéseket tettek, például annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy Samuel Paty azt kapta, amit megérdemelt – írja a Magyar Nemzet.Ismét megfenyegették a Charlie Hebdo szerkesztőségét
Nyílt levélben fejezte ki támogatását mintegy száz francia sajtótermék a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrák közlő Charlie Hebdo című francia szatirikus lapnak, amelynek több szerkesztőségi tagja dzsihadista merénylet áldozata lett öt évvel ezelőtt, s amely újabb fenyegetést kapott – írja a Librarius. Miközben a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere folyik a párizsi esküdtszéken, a lap humánpolitikai igazgatója Marika Bret olyan halálos fenyegetéseket kapott, hogy az öt éve állandó rendőri védelem alatt álló nőt a múlt héten tíz perc alatt menekítették ki a lakhelyéről, s jelenleg saját szavai szerint “politikai menekültként” kénytelen a barátainál meghúzni magát. A Le Point című jobboldali hetilapnak adott interjúban a humánpolitikai igazgató szerint “elképesztő mértékű a gyűlölködés a Charlie Hebdo körül”.Több tucat dzsihadista adatait adta ki az ISIS vezetője
Amir Mohammed Abdul Rahman al-Mauli 2008-as letartóztatását követően 68 al-Káida harcos nevét és személyes adatait ajánlotta fel az Egyesült Államok hatóságainak. A terrorcselekményekben, emberrablásokban és bombatámadásokban felelős dzsihadisták között volt többek között az al-Káida alvezére is – adta hírül a The Times.Oszáma bin Láden bejutott a Leeds stadionjába
Természetesen csak fotón. Ennek ellenére is roppant kínos helyzetbe keveredett a Leeds United labdarúgócsapata, amely azóta jelezte, hogy eltávolította az egykori terroristavezér, Oszáma bin Láden fotóját a stadionjának lelátójáról.Terroristák állítanak fel egészségügyi tábort Szomáliában a fertőzöttek elkülönítésére és kezelésére
Terroristák állítanak fel egészségügyi tábort Szomáliában a koronavírussal fertőzöttek elkülönítésére és kezelésére. Az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezet pénteken adta hírül, hogy Jilibben alakítja ki járványközpontját.Allah legkisebb katonái: a radikális iszlám szövetségesként tekint a koronavírusra a Nyugat elleni harcban (PS-vírusvlog)
Miközben a politikai és a gazdasági élet vezetői szolidaritásra és összefogásra hívják a nemzeteket a koronavírus elleni harcban, a radikális iszlám szövetségesként, fegyvertársként tekint a pusztító vírusra. Az al-Kaida amiatt örvendezik, hogy a járvány egy hét alatt több embert gyilkolt meg az USA-ban, mint ahányan meghaltak a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban. Eközben a muszlimok Európában sem tétlenkednek, igyekeznek a maguk hasznára fordítani a járványt. Megdöbbentő felvételek a mai PestiSrácok.hu vírusvlogban.Ajánljuk még

















