alain de benoist
Schmidt Mária: Mi lett veled, Németország?
Németország ahelyett, hogy végrehajtotta volna történelmi küldetését és egyesítette volna Kelet- és Nyugat-Európát, kiszolgálta az amerikai érdekeket, saját magát pedig az önfeladás útjára vezette - fejti ki Mi lett veled, Németország? című elemzésében Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Az önfeladás Angela Merkel árulásával vette kezdetét, aki fittyet hányt az elődei által képviselt politikára, amely az Oroszországgal való jó viszony ápolását jelentette. Ráadásul Francois Hollande egykori francia köztársasági elnök eddig kevéssé ismert megjegyzéséből kiderül, hogy nemcsak Putyin járult hozzá a fegyveres konfliktus kirobbanásához, hanem a volt német kancellár asszony hathatós közreműködésével a Nyugat már 2014-ben elkezdett fölkészülni a háborúra - mutat rá legfrissebb írásában Schmidt Mária. Alain de Benoist: Európa meg akar szabadulni saját magától, a totális széthullás felé tartunk (Videó!)
A brüsszeli fősodratú ideológia ma azt diktálja, hogy Európa, az európai emberek szégyelljék a múltjukat, határolódjanak el tőle és kérjenek bocsánatot a történelmükért. Európa nem akar magának identitást, azt sem tudja, hogy micsoda is valójában, holott több ezer év történelem és kultúra áll mögötte. Ha pedig vannak országok, mint például Magyarország, amelyek függetlenedni akarnak ettől az önfelszámoló ideológiától, akkor azokat a központ szankciókkal sújtja - mondta el a XXI. Század Intézetnek adott exkluzív interjúban Alain de Benoist világhírű író, filozófus. A Francia Akadémia Esszénagydíjasa a XXI. Század Intézet a Polgári Magyarországért Alapítvány által életre hívott Eötvös József előadások keretében tartott előadást az Európai Unió válságáról. Ferkó Dániel műsorvezető kérdésére Alain de Benoist az interjúban kifejtette: ha az Európai Unió önálló hatalom lenne, akkor nem az USA parancsait hajtaná végre, hanem békeközvetítőként segédkezne a háború lezárása érdekében. Ajánljuk még
Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is."