alapjogokért központ
Lehet, hogy Junckerék korán örülnek: az Alkotmánybíróság is megfúrhatja a kvótahatározatot
Egyáltalán nincs még lefutva a kényszerbetelepítési kvóta ügye azzal, hogy az Európai Bíróság (EuB) szerdán elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét. A PestiSrácok.hu megkeresésére Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója két olyan körülményre is utalt, amelyek az EuB döntésétől függetlenül meghiúsíthatják a kvótahatározat végrehajtását. Tehát meglehet: Junckerék korán örülnek. Eközben a Századvég szerdán ismertetett felmérése szerint a magyarok több mint kétharmada úgy látja, hazánknak tovább kell harcolnia a kényszerbetelepítési kvóta ellen.Párttársa leárulózásánál jobban nem is segíthette volna a Fideszt „Rolex Laci”
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje annál nagyobb szívességet nem is tehetett volna a kormányzó pártoknak, mint hogy nyilvános interjúban nevezte árulónak párttársát, Molnár Zsoltot, a szocialista párt országos elnökségi tagját.Az Alapjogokért központ szerint az ellenzék "széttrollkodhatja" a választásokat
Jól láthatóan megindult az a folyamat, amelynek során az ellenzék, illetve a "civilnek álcázott" szervezetek megpróbálhatják "széttrollkodni, botrányba fullasztani" a jövő évi országgyűlési választásokat - jelentette ki az Alapjogokért központ igazgatója.Alapjogokért Központ: A valósággal, a józanésszel és az Alaptörvénnyel is szembemegy az Isztambuli Egyezmény
A nőkkel szembeni erőszak elleni fellépésnek álcázott genderegyezménynek tartja az Isztambuli Egyezményt az Alapjogokért Központ. A szervezet ezért felkérte a kormányt, hogy ne terjessze azt ratifikálásra az Országgyűlés elé, és álljon ellen az Európai Unió lopakodó jogalkotásának.Kiállt Orbán mellett az Európai Néppárt, a Fidesz kizárását csak a libsik vizionálják
Előfordulhat, hogy a CEU-t is érintő felsőoktatási törvény módosításának kérdésében nyomásgyakorlással érik el a kompromisszumos megoldást, de az nem valószínű, hogy az Európai Néppárt (EPP) kizárná soraiból a Fidesz-KDNP-t - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Törcsi Péter az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Már csak azért is kétséges, hogy ez lenne a végkimenetele a mai EPP-s kongresszusnak, mert a Manfred Weber frakcióvezető pár napja a megfogalmazott kritikák mellett, kiállt a magyar kormány mellett. Törcsi Péter ugyanakkor hozzátette, a jövőben komoly politikai támadások várható a magyar kormányra nézve a Európai Parlamentben (EP) és az EPP-ben ülő Soros-barát képviselőktől. Hogy kik ők, arról egy pár napja kiszivárgott listából lehet szemezgetni.Alapjogokért Központ: Az integrációs folyamatok nem veszélyeztethetik a nemzetállamokat
Az Alapjogokért Központ szerint uniós alapszerződésben kell rögzíteni, hogy az integráció folyamatos mélyülése nem eredményezheti a nemzetállamok megszűnését vagy jelentéktelenné válását. A központ értékelésében kiemelte, az Európai Uniót mára számos olyan válság sújtja, amelyek megoldhatatlannak látszanak a jelenlegi intézményi keretek között.Megtámadta az Alapjogokért Központ a Fővárosi Választási Bizottság "nolimpiás" határozatát
Az Alapjogokért Központ szerint jogellenes a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) "nolimpiás" népszavazási kezdeményezést érvényesítő határozata, ezért fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A központ hétfőn Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásában rámutatott: nem vitatják, hogy a szükséges számú érvényes aláírás összegyűlt, az FVB csoportképzési eljárását azonban igen, mert az szerintük jogbizonytalanságot okoz.Ajánljuk még

















