alapjogokért központ
Alapjogokért Központ: Moralizálnak az abúzus vámszedői
Bite Zsoltok, Kőszeg Ferencek és Révész Sándorok társtettes kisbarátai kéjes élvezettel rugdalják a magyar jobboldalt, és annak két kiemelkedő harcosát, akik vállalva döntésük következményét és számot vetve a személyes felelősséggel, leköszöntek közpozícióikról és közmegbízatásukról. Ugyanazok, akik a baloldali aktivista Bite ügyét agyonhallgatták, kenegették, elhazudták és kisebbítették, most az álmoralitás potencianövelőjétől felegyenesedve hőbörögnek a nyilvánosságban, a politikában és a Sándor-palota előtti téren – olvasható az Alapjogokért Központ a Magyar Nemzetben megjelent publikációjában.Hidvéghi Balázs: prioritás a konzervatív értékek lehető legerősebb képviselete
A konzervatív, keresztény értékek lehető legerősebb képviseletét nevezte prioritásnak az európai politikában Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő az Alapjogokért Központ Magyar-lengyel politikai fórum - "...a legnehezebb pillanatokban, menjünk együtt!" című rendezvényén pénteken Budapesten.Alapjogokért Központ: újabb megerősítést kap a már most is kiemelkedően szigorú gyermekvédelmi jogrend
Újabb megerősítést kap az európai szinten már most is kiemelkedően szigorú magyar gyermekvédelmi jogrend - mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatornán csütörtök este, arra reagálva: Orbán Viktor miniszterelnök a kormány nevében alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén a tettes kegyelmet kaphasson.Pogrányi Lovas Miklós: Az amerikai liberálisok egy ideje már a neomarxisták hangján beszélnek, de Amerikának szüksége van a keresztény karakterre – Mi kérdezünk
A Mi kérdezünk vendége Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója volt, akivel a republikánus–demokrata szembenállásról és az eszmerendszerek változásairól beszélgettünk. Szóba került a republikánusok belső felosztása, a neokonok ártalmas szerepe és természetesen Donald Trump megjelenése a politikában, amely forradalmi változásokat hozott a párt és holdudvara számára. Trump egységesítette a republikánus szavazóbázist és tábort, háttérbe szorította a neokonokat, és valóban elérte az amerikai társadalmat, az ő hangjukon szólt. Pogrányi Lovas Miklós részletesen beszélt az utóbbi évtizedek pártokat átformáló eseményeiről, a szavazóbázisok erősítéséről, megtartásáról, vagy átstrukturálásáról és az egyre élesebb szembenállásról, valamint különbségekről. A vezető kutató rávilágított arra is, hogy van-e esély arra, hogy egy harmadik párt is tényezővé váljon az Egyesült Államokban. Természetesen nem maradhatott ki a demokraták szélsőbaloldali fordulata sem: a párt erjedése és elvtelensége, valamint Barack Obama sorsfordító hibái is terítékre kerültek. A beszélgetés során a libertárius eszmerendszer és párt is figyelmet kapott, de a demokrata balszárnyat képviselő Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez káros, szélsőbaloldali térnyeréséről is beszélt az Alapjogokért Központ vezető kutatója. Nézzétek meg a beszélgetést, megéri!Alapjogokért Központ: tényleg Soros áll a túloldalon
A 2022-es országgyűlési választás kampányában külföldi pénzeket Magyarországra irányító Action for Democracy vezetői – kezdve Korányi Dáviddal – a közösségi médiában közzétett felvételek tanúsága szerint bevallották, hogy a pénz jelentős részben Soros Györgytől származik – közölte az Alapjogokért Központ pénteken.Alapjogokért Központ: hiába a fenyegetőzés, tárgyalásos megállapodással zárult az EU-csúcs
Hosszú brüsszeli fenyegetőzések sora után végül mégiscsak a megbeszélés döntött a február 1-jei EU-csúcson az Ukrajnának szánt pénzek ügyében. Valahogy így kéne működnie az uniós politikának: a tagállamokat nem belezsarolni kell a kívánt álláspontba, hanem meg kell érteni a kételyeiket, és választ keresni rájuk – írja az Alapjogokért Központ. Elemzésükben olvasható: ezen az elven alapult az az európai projekt, amely nem birodalomként, hanem egyenrangú felek együttműködéseként indult, még akkor is, ha ez nehezebb és időigényesebb.Alapjogokért Központ: általános az elégedetlenség Németországban, nemcsak a gazdák lázadoznak
Általános az elégedetlenség Németországban a balliberális kormány gazdaságpolitikája, illetve az illegális migráció miatt - jelentette ki Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.Szánthó Miklós: nem elhagyni akarjuk Brüsszelt, hanem meghódítani azt
A spanyol és magyar jobboldalnak együtt kell működnie, ugyanis tisztában vannak vele, hogy a szélsőséges globalistákkal szembeni küzdelem a józan ész forradalma olyanokkal szemben, akik eltörölnének mindent, ami kulturális alapjaink részét képezi: Istent, hazát, családot – fogalmazott Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ A helyes út: Spanyolország, Magyarország és Európa jövője című rendezvényén. A főigazgató hangsúlyozta, hogy „mi nem elhagyni akarjuk Brüsszelt, hanem visszahódítani azt”. Az eseményen felszólalt Juan García-Gallardo, Kasztília és León tartományi alelnöke, aki hangsúlyozta, a magyar példából sokat tanulhat a spanyol jobboldal is.Alapjogokért Központ: a magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen
A magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel. Az elemzésben az áll, hogy a nemzeti konzultáció ismét bizonyította: Brüsszel, a kontinentális, valamint a hazai balliberális oldal nem a magyar kormánnyal áll konfliktusban, hanem az emberekkel.Ajánljuk még

















